Mitől függetlenek a „függetlenek”?

Az első alkalommal a meghívottak független színházi alkotók jelenlegi helyzetét járják körbe, és megpróbálják tisztázni a független jelzőt. Tekinthető-e esztétikai kategóriának, és mit jelent a finanszírozás szempontjából? Emlékezetes Schilling Árpád 2013-as levele, amelyet a Színházi Kritikusok Céhének címzett a Krétakör A papnő című előadásának kritikusdíj-nominálása kapcsán. Ebben Schilling azt írta:

„A függetlenség nem esztétikai, hanem működésbeli kategória,
amely kizárólag az államhoz fűződő viszonyra utal. Ha hozzájárulunk ahhoz, hogy
a »függetlenség«
esztétikai alapon váljon megítélhetővé, akkor vagy valami igazán innovatív
szempontrendszerrel kell rendelkeznünk, vagy egyszerűen nem értjük, hogy jelen
szakma-politikai helyzetben a díj odaítélése milyen rendkívüli veszélyeket
tartogat a díjazottak számára. A független alkotók – kizárólag esztétikai
alapon vizsgálva őket –ugyanolyan alkotók, mint »A legjobb előadás«
díjára érdemesített kőszínháziak. Ezzel nem az utóbbiakat kívánom leminősíteni,
hanem a függetleneket szeretném beemelni a közös szakmai diskurzusba. (…) A »függetlenek«
jelzővel illetett csoport legfőbb sajátossága, hogy tökéletesen
kiszolgáltatottan a piacról él. Az állam akkor járna el helyesen, ha a
területet képviselő szervezetek által kidolgozott pályázati rendszert
támogatná, másrészt szabad átjárást biztosítana a függetlenek felől a
kőszínházak felé. A függetlenek léte jelenleg még veszélyben forog. Éppen ezért
fontos, hogy értsük egymást. (…) A »független« szó jelenleg sajnos nem
pozitívan, hanem negatívan diszkriminál. Pedig sem többet, sem kevesebbet nem
jelent annál, mint hogy az állam által nem normatívan és nem teljes körűen
fenntartott. A függetlenek ügyét hosszú távon az segíti elő, ha az új
előadó-művészeti törvényhez igazodva mindazok, akik nem rendelkeznek normatív
támogatással, egy helyre tömörülnének: így minden érintett tudna arról, hogy ő
bizony független, és nem is lehet más.”

Mi jelent ezek közül ma, hét évvel később még mindig akut kérdést? Hogyan és miből él ma Magyarországon egy független színházi alkotó, milyen források, játszó- és próbahelyek állnak a rendelkezésére? Stigma-e a függetlenség? Ha igen, mégis miért vonzó a fiatal művészeknek? Hogyan látják a független alkotók a színházi felsőoktatás rendszerét? Van-e átjárás a független és a kőszínházi struktúra között?

Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a FÜGE Produkció elnöke, a Jurányi Házat megálmodója lesz az egyik vendég a beszélgetésen. Ő a következő éles mondatokat fogalmazta meg az évadkezdés kapcsán: „Azt kívánom, hogy mihamarabb derüljön ki, hogy lehet-e ma Magyarországon felelős szakmai vezetőként színházat működtetni, mert most azt látom, hogy nem hagynak dolgozni, hogy ellehetetleníti a szakmai működést a jelenlegi pártpolitikai küzdelem. (…) Szeretnék a szakmám jeles képviselőivel úgy tárgyalóasztalhoz ülni, hogy szakmai partnerként, kollégaként tekintünk egymásra, és nem érdekes, hogy a másik fél épp milyen oldalon befolyásos személy. Szeretném, ha a munkámat is kizárólag szakmai alapon ítélnék meg, és mindenfajta pályázható forrás, támogatás is ezzel lenne összhangban. Továbbra is meggyőződésem, hogy állami támogatás nélkül nem lehet kultúrával foglalkozni. Az más kérdés, hogy úgy kell működni, hogy az egy forint állami támogatáshoz szerzünk még tízet. Jelenleg viszont semmi sem arról szól, ami miatt én ezt a pályát választottam. Én még mindig hinni szeretnék abban, hogy ez egy hivatás, és próbálok továbbra is csak szakmai meggyőződésből dönteni, de azt látom, hogy így is folyamatosan zsákutcába kerülök, és maga a közeg is már inkább fojtogató, mint inspiráló.”

Vajon mit gondol a párbeszéd, a szakmaiság és a finanszírozás lehetőségeiről Balog József színész, rendező, a Thealter független színházi fesztivált is szervező szegedi MASZK Egyesület művészeti vezetője és Gergye Krisztián táncművész, koreográfus, rendező, a Gergye Krisztián Társulata vezetője?

A beszélgetéseket idén is Seres Gerda újságíró, a Kultúra.hu munkatársa vezeti.