Bár a tárlat történetinek láttatja magát, hiszen szép ívet rajzol fel Bortnyik Sándor Mértani formák a térben festményétől Nemes Márton két kompozíciójáig, azonban a lineáris diskurzusnál sokkal intenzívebben hatnak a befogadóra az egyes paravánokon megjelenő műtárgycsoportok közötti párbeszédek, amelyeket Rieder jó érzékkel rendelt egymás mellé.
A kiállítás érdekessége, hogy az annak címéül szolgáló Bortnyik-festmény képterét idézi meg arányaiban és színeiben.
Ez a megoldás apró gegnek tűnhet, de ha eszünkbe jut, hogy Bortnyik Mértani formák a térben festménye közvetlen ihletője volt a Szépművészeti Múzeum tulajdonában levő Cezanne A tálaló című műve, akkor a Rieder által kitalált tér tulajdonképpen az idézet idézete, így egész sor olvasat adódik össze. Arról nem beszélve, hogy a rendezésnek köszönhetően a néző maga is úgy érezheti, hogy fizikailag is belép a Bortnyik-kép terébe.
Rieder válogatása azért is annyira figyelemreméltó, mert rámutat, hogy a geometrikus absztrakció tulajdonképpen nem a már meglévő világ egyszerűsítését, hanem egy új valóság megteremtését célozza.
A Bortnyik-festmény sem a mimézisről szól, hanem egy új, konstruktív tér létrehozásáról. De Rieder ennek alátámasztásaként hozza fel azt a két Lantos-művet is, amelyek kompozíciói egyszerű geometrikus formák szeriális sorolásával állnak össze. Mint Rieder mondja: a hetvenes évek kaotikus világában a művészt a rendteremtés vágya motiválta az alkotásra. Szándéka, hogy a kép terén belül létrehozzon egy racionális, rendezett világot.
Míg a konkretizmus jelentéskioldó, új esztétikai világot teremtő iránya a logikára alapoz, emiatt mellőz mindenféle érzelmet és narratívát, addig Bak Imre hard-edge stílusból építkező alkotásai sokkal emocionálisabbak. Kataklizma festményének mértani formái perspektívát megidéző kompozícióvá állnak össze, miközben a nézőben különféle érzetek – fenyegetettség, drámaiság – ébrednek a kép láttán. Az összecsúszó idomok jégtáblaszerűnek hatnak, amelyek egy katasztrófa lehetőségét vizionálják.
Konok Tamás szintén allegorikus jelentéssíkokat csempész a mértani formák dimenziói közé. A geometrikus absztrakció párizsias irányába csatlakozó alkotó kiállított munkája teli van festői minőségekkel. Az érzékeny felületkezelés, az ecsetnyomok, a szemcsés felszín játékossá teszik ezt a művet, és feloldják a kép terének szigorúságát. A mellette szereplő Hencze-munkák pedig még ennél is líraibbak. A szórópisztollyal fújt felületek a tünékenység metaforáivá emelkednek a kompozíciókon.
A Konok-tanítvány Horváth Lóczi Judit is a geometrikus irányzatok lírai hangvételű iskolájához köthető. Festészetére inkább a személyesség, a vizuális elemek kötetlenebb alkalmazása jellemző.
It’s Closing című, a pandémia alatt született festménye a bezártságra adott reflexió. Az élénk neonszínekből és szigorúan futó vonalrendszerekből építkező, befelé szűkülő kompozíció az élettér összezsugorodására utal. A kép belsejében látható fekete négyzet pedig magát az otthont jelképezi. Az otthont, amit egyszerre védelmez, ugyanakkor korlátoz is, hiszen az ingerek és az élmények nem jutnak át a falakon.
Vera Molnar a tudományos kísérletezés módszertanát követve, a négyzet algoritmikus feltérképezése által hozta létre kompozícióit, amelyek a geometria transzcendens dimenzióit nyitják meg a befogadó előtt. Mint Rieder rámutatott: bár az alkotó egy meghatározó ritmika szerint dolgozott, egy-egy lépésben mégis eltért a szigorú módszertől, így lettek a művei többek egy számítógép által létrehozott képnél. Hasonló a helyzet Jovanovics Tamás Prince of Wales Road festményén, amely egy konkrét londoni teret vizionál a dominószerűen egymás mellé helyezett elemekkel. A lapokon megjelenő vonalhálók első pillantásra szabályszerűen létrehozott rácsszerkezetnek hatnak, azonban jobban megnézve valójában egy kibillentett világ teremtődik meg ezen a munkán.
Bullás Józsefet az op-art örököseként az optikai hatások, a látás és a megértés természetének kérdései foglalkoztatják.
Pszichedelikus színekből és a Moiré-effektust megidéző ponthálókból felépülő 200107 kompozíciója mellőz mindenféle sztorit, és pusztán a tekintet játékba hozását célozza. A precíz kompozíció térbeli hatást kelt, elemei a szem előtt megnyílnak, mozgásba lendülnek.
A játékosság jellemzi Maurer Dóra Ahogy tetszik sorozatát is, amelynek 12. és 54. darabja látható most ezen a kiállításon. A kompozíciók izgalmát a színek egymáshoz való viszonya, valamint az eltakarás, az elfedés, az elrejtés gesztusai adják. A Quod libet, ahogy a zenében is, egymást ellenpontozó, jól ismert geometrikus idomok kombinációiból épül fel, ezek a formák egymást keresztezve új forma- és színhangzatokat hoznak létre.
Fajó János könnyen felismerhető, rendezett és összehangolt képi világa a lehető legegyszerűbb képiségen keresztül mutat rá a világ szín- és formatárának kimeríthetetlenségére. Történet nélküli munkái tömör kijelentések, tőmondatok, amelyek a világ törvényszerűségeit hivatottak ábrázolni vegytiszta módon.
Mengyán András két műve multimédia-installációinak kétdimenziós lenyomataiként értelmezhető. Itt is térbeli formákat látunk, ahogy Bortnyik festményén, ám a munkák egyszerre többsíkúak, több nézőpontúak, többrétegűek. Eltérő megvilágításban – például UV-fény alatt – eltérő színviszonylatokat mutatnak.
A tárlatvezetés Nemes Márton két emblematikus munkájával zárul, amelyekkel Rieder rámutat, hogy a geometrikus absztrakció örökségét milyen szélesre lehet tárni.
A Temporary Edges a klasszikus táblakép destruálásával, majd rekostruálásával játszik. A homogénre festett formákat csupán egy spanifer tartja össze, amit kinyitva az egész mű újra elemeire hullhat. Míg e műnél az ideiglenesség és a bizonytalanság jelenti az izgalmat, addig a New Tomorrow 24. tobzódó, gesztuális esztétikája vonzza a szemet.
Mint a kiállítás ismertetője is rámutat: egész életünk mértani formák között zajlik. „A kortárs képzőművészet geometrikus absztrakt alkotásai ezt a hétköznapi létállapotot elemzik, értelmezik, mímelik, keretezik vagy épp teremtik újra.”
A reprodukciók forrása: MNB-katalógus. A fotók a szerző felvételei
