daroczi-csaba_ablak-a-vilagra_kiskunsagi-nemzeti-park_1_2.jpg

Még egy hét varázslat

Július 28-tól augusztus 3-ig többek között ritmikus felolvasóestre, amerikai táncoktatásra és természetfotó-kiállításra invitáljuk olvasóinkat.

Már csak ezen a héten – augusztus 3-ig – látható az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Varázslatos Magyarország című természetfotó-kiállítása, ahol a Varázslatos Magyarország című versenyen elindult hatvanhét alkotó 222 képe várja az érdeklődőket. A verseny különlegessége, hogy majdnem egy teljes éven át zajlik, havonta meghirdetett változatos pályázati kategóriákkal, így a fotósoknak szinte egész évben a természetben kell tartózkodniuk és alkotniuk, hogy minden hónapban színes portfóliót mutathassanak be a zsűrinek. A havi pályázatok mellett a fotósok év végén elnyerhetik A magyar természetfotó nagydíját és az ezzel járó Arany Daru szobrot. A 2024-es pályázati évad legsikeresebb fotósa Potyó Imre lett, a második helyen Daróczi Csaba, a harmadikon pedig Kaszás Norbert végzett.
További részletek

El nem mesélt történetek

Koronczi Endre képzőművész tárlatvezetésével tekinthetik meg az érdeklődők a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ El nem mesélt történetek című kiállítását augusztus 2-án 16 órától az intézmény második emeleti kiállítóterében. A tárlat a vidéki múzeumok képzőművészeti gyűjteményein keresztül igyekszik bemutatni, hogy az 1989–2024 közötti időszakban milyen értékekkel gyarapodtak a Budapesten kívüli intézmények, valamint, hogy az egyes vidéki múzeumok gyűjteményezési gyakorlata hogyan formálódott a rendszerváltást követő évtizedek során.
Jegyvásárlás és további részletek

Gyászdob száz lerogyó világért

A Weöres Sándor versei alapján készült Gyászdob száz lerogyó világért című ritmikus felolvasóesttel folytatódik július 28-án 21 órakor az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Kertbagoly sorozata. Az előadás hallgatói a PIM kertjének zárását követően, a füvön elheverve, plédeken, babzsákokban élvezhetitek a szövegeket, pszichedelikus hangzásokat. A Regős Simon rendezte előadáson Weöres Sándor Ötödik szimfónia és Mahruh veszése című alkotása mint egy ősi rege tölti majd be a kertet Juhász Tibor előadásában, Lukács Ádám zenei kíséretével.
Regisztráció és további részletek

Kezdő lépések a tudomány útján

A világ fejlődése elképzelhetetlen a tudomány nélkül. De vajon hogyan gondolkodtak az egyes történelmi korszakokban a tudományról? Hogyan feleltek meg a kihívásoknak az adott korszak emberei? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is válasz születik a Múltból jövőbe: a tudomány útja címmel indult tehetséggondozó programon, amelyet iskolai közösségi szolgálatos középiskolásoknak rendez július 29-31-én 10 és 15 óra között Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállításában az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum. A programban való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztráció és további részletek 

A swingtől a charlestonig

A swingtől a cowboytáncokon át a charlestonig címmel tart amerikai táncoktatást az American Footworks tánccsoport július 30-án 16 órakor a Néprajzi Múzeumban. A fiatalok alkotta folklór tánccsoport az amerikai Idaho államból, a Sziklás-hegység szívéből érkezik Budapestre sokszínű repertoárral. Az ingyenes programon a látogatók a formáció tagjaival együtt tehettek utazást az Egyesült Államok tradicionális táncai között, a square dance-től a swingig, a cowboytáncoktól a charlestonig, mégpedig egy hagyományos bluegrass zenekar kíséretével. 
További részletek

 

Ez is érdekelheti

A tűzzel játszanak augusztusban Szombathelyen

Tüzes játékkal, jelmezes felvonulással és még sok más izgalmas programmal várja idén is az érdeklődőket az augusztus 21–24. között megrendezett XXIV. Savaria Történelmi Karnevál Szombathelyen.

Világhírű veteránok és feltörekvő fiatalok az idei KaposFesten

Immár tizenhatodik alkalommal rendezik meg a KaposFest – Nemzetközi Zenei és Művészeti Fesztivált Kaposváron. A Szivárvány Kultúrpalotában világsztárok kamarakoncertjei, a belváros szabadtéri helyszínein pedig kísérőprogramok sora várja az érdeklődőket augusztus 10. és 14. között.

A Góbé, a Söndörgő és a Boban Marković Orkestar egy estén koncertezik a Budapest Parkban

A Góbé és a Söndörgő együttes, valamint Boban Marković és zenekara is fellép augusztus 23-án 18 órától a Budapest Parkban az Örömzenélés Ünnepén.

Hetvenhét nyári előadást kínál a Szarvasi Vízi Színház

Operettet, krimit, tragédiát és balettot is láthat a közönség a Szarvasi Vízi Színházban idén nyáron, június 13. és augusztus 22. között.