A biztonsági őrök ádáz csapata sem annyira látványos, mint az előző években. Nem csapnak le az arra járóra már a bejárattól tíz méternyire, sőt egészen lazán be lehet jutni az épületbe. Az Art Fair az idén, a válságnak köszönhetően, összement, ami nem feltétlenül baj, de az ember furcsa érzéssel járkál a nagy, tágas terekben, hiszen nem ehhez szokott hozzá.
Ám az első meglepetésen túl - ami persze érthető, miért éppen a műkereskedelmet ne érné a csapás? - kiderül, hogy minden rendben van. Sokkal kevesebb kiállító jött az idei vásárra, mint korábban, de azok izgalmas anyagot hoztak, szépen installált minikiállításokat, szenzációszámba menő képeket és kisszobrokat, sőt a médiaművészet is megjelent. Az utóbbi évek fő tendenciája, a kortárs művészet iránti hatalmas érdeklődés egy kicsit csökkent az anyag tanúsága szerint, helyette a XX. századi magyar avantgárd vezeti a kínálatot. Sőt, az előzmények értéke is megnőtt: Mednyánszky fronton készült grafikai sorozata, Vaszary, Munkácsy képei megint húzóerőt jelentenek a piacon. Ezt követi az egyre bővülő Réth Alfréd-, Scheiber Hugó-, Kádár Béla-kínálat, feltűnően alacsony kikiáltási áron kerül aukcióra a gödöllői műhelyes Undi Mariskának a csodaszarvas-regét ábrázoló színes grafikája, megejtő szépségű mű, ritka szereplő a hazai műkereskedelemben. A másik meglepetés egy 1971-es ezüst érmesorozat, a Shakespeare drámáihoz Londonban készült kollekció, a kiállított műtárgyak legizgalmasabb és legszebben bemutatott vitrinjében.
A rendszeres vendégnek számító párizsi galériák már ismert és újdonságot jelentő anyagot is hoztak, Jules Pascin az előbbibe, a magyar származású Kallós Pál színpompás vásznai utóbbiba sorolhatók. Néhány Le Corbusier-rajz is jelen van, mellette Lucien Hervé fotói Corbu világhírű chandigarh-i épületeiről, szép vizuális etűd, szinte meditációs pont egy képektől zsúfolt sarokban. De érkezett Párizsból eddig itt nem ismert galéria is, és jött a régi vendég, a londoni Gildens's Arts Gallery is.
Újdonság az osztrák kortárs galériák sora - Ausztria, a díszvendég nemzeti színei keretezik az egész Art Fair megjelenését, a gyönyörű katalógustól (Bárd Johanna munkája) a logóig. Jót tesz a hazai galériáknak az osztrákok merész megjelenése, az idehozott művek bátor, harsány, fiatalos lendülete, új hangot szólaltat meg a lassan megcsontosodó kortárs műpiacon. Az egyik oldalszárnyat ők és a kisebb magyar kiállítóhelyek kapták meg, itt érezhetően más a hangulat, mint a Műcsarnok főhajójában vagy apszisában, a "nagyok" terepén. Viszont feltűnő a régiségek, különösen a bútorok visszahúzódása, néhány szép art deco darab mellett kong a műtárgygalériáknak szánt oldalszárny.
Nagy utat járt be ez a szakma 1988-tól, amikor Magyarországon 1948 óta először rendeztek árverést. Utána majdnem egy évtizedig az antikvitás uralta a piacot, majd 1997-től, amikor a Műcsarnok befogadta az Art Fair elődjét, az Art Expót, egyre erősödött a magángyűjtők szerepe, ízlésük, értékrendjük irányítani kezdte a folyamatokat. Majd a világszerte megfigyelhető tendenciák elérték Magyarországot is, a kortárs művek értéke megközelítette a klasszikus műalkotásokét, a piac átrendeződött az új erővonalak mentén. Most, a válság hatására, a folyamatok nem maradtak abba, inkább csak jobban követhetők. Kár, hogy - Ausztria kivételével - továbbra is hiányoznak a környező országok galériái, de az itthoni mezőnyről szerencsére bevonult a vásárra több független alkotóközösség, tolódnak ki a műfaj határai, egyszóval aggodalomra nincs ok.
