A művek sorozata a „festőjóga”, amely Molnár sajátos művészi és életprogramja szerint tagolódik öt egységre, és egyben keletkezésük időrendjét is jelenti. Ezek a föld, a víz, a tűz, a kristály és a levegő elemei. A festmények lenyűgöző sorát Molnár plasztikái és anyagtanulmányai egészítik ki.

„Molnár Sándor eredeti, áradóan gazdag és pontosan felépített, a mindennapokra ügyet sem vető, mégis az emberi lét teljességét megragadó festészete kényelmetlen helyzetbe hozhatja a szemlélőt. Hol vannak itt az ismert aktuális témák, a társadalmi problémák, hol a médiatudatosság, hol az aktuális világtendenciák hatása?

Festészete mintha kívül állna az időn: nem érintik meg a hétköznapok, mivel nem az egyéni és kollektív tudat felszínén zajló eseményeket kutatja, hanem a kollektív tudatalatti világát. A célja kezdettől fogva tisztán szellemi jellegű festészet létrehozása volt – választott mestere, Hamvas Béla tanítása nyomán –, amely az ábrázoló, társadalmilag reprezentáló vagy absztrakt festészeti felfogásokon túlemelkedve képes megteremteni a műben a világ egységét” – fogalmaznak a kiállítás ajánlójában.

Ha legközelebbi szellemi, művészi rokonát keressük a modern magyar képzőművészetben, talán Csontváry Kosztka Tivadarban találhatjuk meg. Molnár így fogalmazta meg viszonyát Csontváryhoz: „A korszerűséget akartam megragadni, de csak a számomra érvényes módon. Úgy, ahogy Magyarországon egyedül Csontvárynak sikerült. Ő valódi közép-európai alkotó, korszerű, személyes jellegű, önálló művészetet teremtett, és minőségben is felveszi a versenyt bármelyik nyugat-európai vagy amerikai művésszel.”

A kiállítás kurátora Sulyok Miklós művészettörténész.

Nyitókép: Molnár Sándor: Örvénykristály No. 4, 1994–1996, részlet