C5UemY7A.jpg

Így védhetjük az erdőket mozizás közben

2022 novembere óta a Mozinet már több mint ötmillió forintot gyűjtött össze az Erdőmentők Alapítványnak A tölgy – Az erdő szíve vetítésein keresztül, hogy tölgyeseket telepítsenek. 2024-ben a Rókus és Rézi megmenti az erdőt megnézésével ismét bárki támogathatja az erdővédelmet, mivel a filmforgalmazó minden mozinéző után száz forinttal segíti az Erdőmentők Alapítvány faültetési tevékenységét.

A világhírű tévésorozat főszereplői most mozifilmben nyújtanak önfeledt kikapcsolódást az egész családnak, életkortól függetlenül. A népszerű mesehősök, Rókus, Rézi és a barátaik boldog mindennapjaikat élik az erdőben, amíg Bagoly váratlanul el nem tűnik. A keresésére indulva nem sejtik, hogy hamarosan nemcsak őt, de az egész erdőt is meg kell menteniük.

A hazai mozikban október 17-től látható Rókus és Rézi megmenti az erdőt játékosan és kedvesen mesél a barátság és a természetvédelem fontosságáról, miközben a nézők a film főszereplőihez hasonlóan hozzájárulnak az erdővédelemhez: minden megvásárolt mozijeggyel száz forinttal támogatják az Erdőmentők munkáját.

Az Erdőmentők közérdekű célokat megvalósító, közhasznú alapítvány, amelynek elsődleges feladata az erdők és a vadvilág védelme és sérüléseinek helyreállítása.

A Mozinet ezzel párhuzamosan az Élelmiszerbank tevékenységét is támogatja – a szervezet célja, hogy kapcsolatot teremtsen az országban felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és az arra rászorulók között. Minden mozijegy váltásával tíz forinttal járulhatunk hozzá az Élelmiszerbank működéséhez.

Ez is érdekelheti

Egy koncert, három jó ügy, tizenegy különleges előadó

Október 29-én a Turbina Kulturális Központban különleges jótékonysági koncert várja a közönséget, ahol a művészek és fiatal tehetségek összefogása három fontos szervezet munkáját támogatja.

Jótékonysági árverést és kiállítást rendeznek a Vígszínház színművészeinek munkáiból

A Vígszínház művészei ezúttal képzőművészeti alkotásaikkal állnak a közönség elé. A Víg Szalonban december 13-ig megtekinthető VígArt című tárlaton harmincöt alkotás látható, amelyeket jótékonysági árverésre bocsátanak. A művekre november 10-ig lehet licitálni. Az aukció teljes bevételével elhunyt színészkollégák családjait, illetve nehéz helyzetbe került idős színművészeket támogatnak.

A pénz, a nők és a hírnév miatt csapott fel zenésznek a Live Aid szervezője – Bob Geldof 75

Október 5-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Bob Geldof, aki nem zenei teljesítménye, hanem a Live Aid-segélykoncert megszervezése, emberbaráti tevékenysége révén lett világhírű, és azon kevés rockzenész egyike, aki (tiszteletbeli) lovagi címet kapott a brit uralkodótól.

Hírmozaik – szeptember 16.

Programsorozat indul a Balaton, a Tisza-tó és a Velencei-tó jövőjéért, új kiállítás a BTM Vármúzeumban, megvannak a Kassák-díj döntősei, nyílt napot tart a Nemzeti Színház.