A könyvhéten jelent meg A család című versesköteted. Ebben rímekbe szedted nagymamáidat és egyéb rokonaidat, köztük négy apádat, hat gyermekedet, továbbá néhány feleséged. A címlapon lévő fotón úgy tűnsz, mintha a saját gyereked lennél. Miért ezt a régi képet választottad?
Meg is mondtad a választ: azért, mert az ember a saját gyereke. Vagy egyszerűbben: addig élsz, ameddig él benned a gyerek. Mindenkiben ott élnek a megélt élményei, életkorai. Szerintem családtagok a korábbi egó- vagy énállapotok. Jóban kell lenni, ápolni kell velük a viszonyt.
Azt írod valamelyik versedben, hogy meg is kell bocsátani nekik.
Azt mindenképpen. Máris van két kulcsmondatunk. Az egyik a „Nem szabad hagyni meghalni magadban a gyereket”. A másik pedig a „Meg kell bocsátani”. Nagyon-nagyon különleges a magyar nyelv, igen finom fokozatokat tud. Például amikor valami nem jól alakult, három szó is van arra, hogy mit lehet csinálni. Az egyik azt mondja, beletörődni, ami nem hangzik jól, mert azt jelenti, hogy egy kicsit összetörsz minden kudarcba. A másik szó az, hogy belenyugszol, ami azt jelenti, hogy minden mindegy állapotba kerülsz. És van egy harmadik lehetőség, a beleegyezel. Ez a megfejtés arra, hogy lehet úgy leélni az életet, hogy ne a jó-rossz viszonyok kössenek gúzsba, hanem az a tudat, hogy a másik ember, az összes többi ember is te vagy. Meg a dolgok is te vagy, amik történnek veled, akár az előnyödre válnak, akár pofára esések. Valószínű, hogy ennek a rövid neve a megbocsátás, tehát magadnak is meg kell tudni bocsátani.
Azt mondtad, írtál egy verses családtörténetet, és tényleg a Családregény ciklussal kezdődik a könyv. Ebben balzaci életműre elegendő legendát és eseményt foglaltál össze néhány epikus-derűs költeményben, amelyek ráadásul már-már veszélyesen őszinték. Aztán ez véget ér, más családi témák jönnek, újabb ciklusok más-más hangvételben. Miért váltottál?
Rég eldöntöttem, hogy nem írok önéletrajzi regényt, bár sokszor megkísértett. Volt, hogy el is kezdtem, a kiadó nagyon örült, én meg rájöttem, hogy bocs, de mégsem írom meg. Ráadásul visszaadtam az előleget is, ami módfelett szokatlan és nagyon helytelen.
Miért nem írtad meg?
Velem valahogy teljesen hihetetlen dolgok tömkelege történt. Egressy Zoli azt írta rólam a könyv előszavában, hogy igazmondó Münchhausen. Ha rendesen megírnám az önéletrajzomat, az olyan lenne, mintha Münchhausen nagyon berúgna, és minden gátlását elengedné, csak velem valóban minden megtörtént.
Mondj egy olyan példát!
Mondok egyet, ami teljesen hihetetlen, ráadásul bizonyíthatatlannak is tűnt, de megesett velem. Interjút készítettem egy teljesen hozzáférhetetlen, életveszélyes riportalannyal, amely elveszett.
Kivel készült az interjú?
Kaptam egy rakás pénzt egy filmre, amibe beleírtam egy általam kitalált személyt. De kiderült, hogy az illető valóban létezik. Olyannyira, hogy akkoriban ő volt az egyes számú közellenség, aki után a holland titkosrendőrség, a Moszad és még ki tudja ki mindenki nyomozott. Én meg beleírtam egy játékfilm forgatókönyvébe mint általam kitalált személyt, ráadásul azzal a névvel, amelyik a nyomozásban a fedőneve volt. El is kezdtek kihallgatni, hogy honnan ismerem az illetőt. Amikor végre elhitték, hogy tényleg csak kitaláltam, azt mondták, hogy kérjek bármit, de ezt a filmet most nem lehet megcsinálni. Akkoriban tényleg ez volt a legnagyobb politikai botrány Hollandiában, egy veszélyes öreg náciról, bizonyos Rost van Tonningen bárónőről volt szó.
Mit kértél?
Azt, hogy ha már nem lesz filmem, legalább szeretnék megismerkedni vele. Közölték, hogy meg se próbáljam, most próbált megöletni egy újságírót. De megadták a számát.
Felhívtad?
Fel, és mondtam, hogy készítenék vele egy interjút a Magyar Televízió számára. Azt mondta, hogy jó. Elmentem, és videókamerával felvettem az egész beszélgetést.
Amelyik aztán elveszett?
Igen. Most nagyon sűrítettem a sztorit, és tényleg vannak olyan mozzanatai, amelyek teljesen hihetetlenek. Ha leírom, akkor azt mondják, hogy persze, jobbat kell kitalálni, vagy hogy ilyet kitalálni se lehet. Ilyen például az is, hogy most előkerült a film. Ilyenből ládaszámra állnak a fejemben a történetek, de nem akartam megírni, és találtam egy fogódzót. Azt mondtam, hogy szeretnék egy olyan kötetet, amiben benne van az összes vers, amit a gyerekeimnek, a gyerekeimmel, a feleségemnek, a szüleimnek, a családomról és az apámmal közösen írtam vagy írtunk. Van benne egy csomó dalszöveg és három zenés színdarab szövegei is.
Miért volt ez fontos?
Számomra a család alaptétel, mert egy darabig hagyományos család nélkül nődögéltem. Anyukám meg a nagymamám nevelt, volt olyan is, hogy betegek lettek, így egy darabig intézetbe kerültem, de aztán kivettek, mert örökbe fogadott a Papa.
Ez benne van az Apám, apáim fejezetben, ahogy az is, hogy tizenkét éves korodban azt mondta a papád, hogy jó verseket írsz, de írhatnál regényt vagy prózát is.
A vers már pici koromban magától jött.
Igaz, hogy Weöres Sándornak is megmutatták az írásaid?
Igen, nagyon kedvesen, következetesen mentorált, és be is mutatott más csodálatos költőknek.
Hány éves voltál?
Amikor elvittek Weöreshez, kiskamasz, 11-12 éves voltam. Ő mutatott be Vas Istvánnak és Kormos Istvánnak. Károlyi Amynak már automatikusan, hiszen ő hozta be a málnaszörpöt meg a sütit.
Sokat írsz a hit, Isten, gondviselés tematikáról. Arról is van versed, hogy a nagymamád visszaüzent a halál után. Apád, akit te neveztél ki annak, azaz Müller Péter meg gyakorlatilag a spiritualitásban él.
Szerencsés vagyok, mert számomra soha nem volt kérdés az, hogy van-e valami több körülöttünk. Az egész családomban jelen volt valamiféle spiritualitás. Korán megismertem a világok természetét, tehát nem kellett nagyon dolgoznom azon, hogy higgyek valami anyagon túliban, mivel teljesen biztos tudásom volt erről.
Hogy kapcsolódik mindez a versíráshoz?
Ez a versírásból jött, vagy a versírás jött innen. Háromévesen még nem nagyon tudtam beszélni, de írni már igen. Csupa nyomtatott nagybetűvel, de verset írtam, és olvasgattam a kedvenc könyveim.
Miket?
Nagyon sok könyv volt otthon, én meg levettem, amit elértem a polcon.
Mit értél el?
Alul voltak az anyukám tesójának egyetemi tankönyvei, úgyhogy nagyon izgatottan és lelkesen olvastam például a Fünfstellige Logarithmen című könyvet.
Mi fogott meg az ötjegyű logaritmusokban?
Imádtam, mert versszerűnek láttam. Verssorok voltak benne, igaz, hogy számokból. Nagyon hamar élvezni kezdtem a zene és vers, a dal és vers körüli dolgokat. Rég egyértelmű számomra, hogy ezek jönnek valahonnan. Ezt Leonard Cohen úgy fogalmazta meg, hogy mindenen van repedés, így jut be a fény. Tehát valami repedés az én lelkemben vagy tudatomban is van, és ezen olyasmik jutnak be, amiket verssé lehet formázni. Ezt hívom a teremtés üzenetének vagy gondviselésnek, mert nem én csinálom. Egy idő múlva persze már megvágytam, mert láttam, hogy jól érzem magam benne, és a szomszéd néni is megsimogatja a fejemet, és azt mondja, hogy de szép verset írtál, Petike.
Így lettél költő?
Ilyen határozott ambíciókat soha nem dédelgettem. Örültem, hogy szeretik, nagyon jól lehetett vele csajozni, szóval ez volt az alap.
Komoly részt foglalnak el a könyvben a Kontroll Csoport zenekar dalszövegei. Az is család?
A Kontrollban az akkori feleségemmel, egyik gyerekem anyukájával, Bárdos-Deák Ágival együtt énekeltünk, és sokszor elválaszthatatlan, hogy melyik sort ki mondta ki először.
Erről azt írod, hogy a Kontroll egy agy volt.
Nemcsak Ágival volt egy agy, hanem ott bármelyik zenészposzton nagyon figyelemreméltó szellemiségek, gondolkodó és alkotó emberek játszottak.
Ebben a korszakban született a nevedben használt Sziámi elnevezés?
Korábban, mert gimnazista koromban a Papa biztatására végül csak nekivágtam egy sziámi ikrekről szóló regénynek, amit kikotyogtam a sportoló haverjaimnak, akik elkezdtek így nevezni.
Megírtad?
Kérték, hogy olvassak fel belőle, és fölolvasva megéreztem, hogy ezt nekem nem kell csinálnom, úgyhogy szerencsére nem ment rá az egész nyaram.
Rengeteg dalt írtál, miért emelted ki a Kontroll-időszakban írt szövegeket?
Igazából ugyanannyi Sziámi-szöveg is bekerült, ha volt ilyen vonatkozásuk. A Kontroll volt az a pont, amikor rájöttem, hogy én ezt szeretem csinálni. Élveztem, hogy nem a folyóiratoknak írok verseket, hanem dalokat szerzek, aztán ott állok egy csomó ember előtt, azonnal tudom, hogy mit éreznek, ráadásul nagyon jólesett zeneközelben lenni együtt az alkotótársakkal.
Előtte is volt közöd a zenéhez?
Azon túl, hogy az Operaházban nőttem fel, és később vissza is kanyarodtam oda igazgatóként és szerzőként, nem sok. Első igazi, kamaszkori barátom, Dévényi Ádám kezdetben az én verseimet énekelte, később kiváló szövegíró is lett. Vele duóztunk is akkoriban. Az URH-ban lett konkréttá a rockzene, bár oda eredetileg szövegírónak hívtak. Amikor rájött a tervezett énekes, hogy nem tudja időre megtanulni a szövegeket, azt mondták, hogy énekeljem el én. Így keveredtem az egészbe. Amikor az URH beérett, vagy szerintem egy picit túlérett, bekéredzkedtem a Kontroll Csoportba, mert az egy rokon szellemiségű dolog volt, színházi lenyomattal, magas művészeti gondolkodásmóddal. Jó volt velük együtt kitalálni meg előadni a dolgokat.
A kötetben idézett Sziámi-dalok Nórinak, a mostani feleségednek, három kisebb gyereked anyukájának szólnak. A többi feleségednek nem írtál?
A többi anyuka is megérdemelte volna, hogy verset írjak nekik, de akkor éppen utazós rock and rollban voltam, és nem ez volt a tematika.
Viszont van egy Gyerekek című fejezet. Nekik írtál.
Nekik és velük is. Igazából ebből lett a könyv. Megkeresett egy kiadó, aki olvasta egy interjúban, hogy a fiammal, amikor még pici volt, írtunk együtt egy verseskönyvet, és jelezte, hogy szívesen publikálná. Mondtam, hogy ez csak tíz oldal, meg én rajzoltam bele, de kibomlott belőle az ötlet, hogy csináljunk családi verseskönyvet. Amúgy is több kötetet írtam gyerekeknek, olykor álnéven is (például Pepe Volpe), és fordítottam is. Ez utóbbiak nincsenek benne.
A család című szöveggyűjteményed alapján felmerül a régi kérdés, vajon van-e különbség szerzői szempontból a dalszöveg és a vers között.
Egy dalszövegíró eleve tudja, hogy dalszöveget ír, a költő meg csak azt, hogy verset, olyankor nem gondol arra, hogy később esetleg meg is zenésítheti valaki. Én már gyerekkoromban is dalszerű dolgokat írogattam, de most megtaláltam egy sokoldalas kamaszkori prózaversemet. Az a címe, hogy Isten arcai és álarcai, meg egy másikat, aminek az a címe, hogy Töredékek az ezer szabályból. Nem is emlékeztem rájuk, csodálkozom is utólag, hogy írtam olyat is, aminek semmi köze nincs a dalhoz.
Tehát van, amikor benned is elválik a dal a verstől. Vagy volt ilyen.
Bennem valahogy mindig együtt volt a kettő. Aztán szétvált, és sok mindent csináltam, de az biztos, hogy mindig a határokat feszegettem mindenben. Nem csak a versírásban, mindenről megnéztem, hogy meddig az, ami.
Lehet, hogy nincsenek is egyértelmű határok?
Emlékszem, amikor azt mondták a zalaegerszegi Sziámi zenekarban a kollégák, akikkel csodálatos volt együtt zenélni: figyelj, ezek marha jó szövegek, meg nagyon szeretik őket az emberek, de állati bonyolultak. Nem tudsz egyszerűbbet írni?
Mi a válaszod?
Mikor hogy. A Napidalokból összeállított kötet talán a Szakcsi Lakatos Béla megzenésítette Hülye dallal kezdődik. Nem lehet azzal vádolni, hogy túl mély lenne. A Napidal játék arról szólt, hogy 366 nap alatt 366 dalszöveget írtam meg, és van közöttük komoly mélységekig hatoló, és olyan is, amelyik teljes mértékben a kuplét célozza, de mindet élvezettel írtam.
Versnek írt szövegedből is született dal?
Időnként meglep ilyesmivel egy-egy zenész kolléga. Írtam például egy József Attila Születésnapomra-parafrázist, fel nem merült bennem, hogy ezt el lehet énekelni, de Gasner János megcsinálta. Megjelent az Élet és Irodalomban két versem, a Szalamandra honlapok meg a Csodagyógyszer zsákbamacskajajra, és János ezzel is meglepett. Olyannyira, hogy végül mindkét dal rákerült az akkor készülő lemezünkre. Az előbbiből aztán angol fordítás is készült a nagyszerű George Szirtes tollából, ami szintén énekelhető. A napidalos folyamat vége felé is született egy-két olyan szöveg, amelyekről úgy gondoltam, hogy versek, de betettem őket a dalszövegek közé, pedig úgy éreztem, hogy ezeket nem lehet dallá formálni.
De lehetett?
Igen. Például disztichonban írtam egy hosszú verset, az a címe, hogy A gondnok. Bérczesi Robi írt hozzá zenét, és rá is került egy lemezre. A vers és a dal határterületén szeretek mozogni. Ez nem jelenti azt, hogy nem tudok vagy nem szívesen írok mondjuk egy popdalhoz szöveget. Nagyon sokat írtam, gyakorlatilag szinte mindenkinek, aki énekel Magyarországon.
Ezeknek másképp állsz neki?
Az egy másik tudomány, amikor népszerű, könnyen megjegyezhető dalt kell írnod. Hasonlóképp, amikor musicalt írok vagy operát fordítok. Írtam operát is, többek közt Tolcsvay Lászlóval és Kesselyák Gergellyel.
Operettet?
A Bajadér című Kálmán Imre-operettet lefordítottam, és a Bohéméletből készült musicalátiratra új szöveget írtam, de ezek mind más típusú kihívások. A Hazatérés című opera, amely Kesselyák Gergővel közös művünk, szakrális megvilágosodás- és angyaltörténet. Nyilván ilyenkor nem arra gondolok, mint amikor a zenekarnak írok egy dalt.
Arra azért gyakrabban gondolsz.
Tény, hogy annyira elkezdtem élvezni, hogy a zenésztársakkal együtt kitalálunk egy dalt, és aztán eljátsszuk a koncerteken, hogy ez lett az életformám. Benne maradtam abban, amit indie- vagy alter-rocknak hívnak, ahol a szövegek többrétegűek és mélyebbek, mint a könnyűzenei dalszövegek általában. Persze elképesztő mélységű dalszövegek vannak néha a popzenében is David Bowie-tól Seress Rezsőig. Ez a mezsgye, ahol boldogan ott rekedtem.
Egy teljes Leonard Cohen-műsorod is van.
Lefordítottam tőle a kedvenc dalaimat, azóta is járjuk vele az országot. Egyszer dupla koncertet kellett adnunk a Kongresszusi Központban, mert hamar elfogytak a jegyek, és betettek délutánra még egyet. A két koncert között jött a hír, hogy meghalt Kocsis Zoltán barátom.
Barátok voltatok?
Kamaszkorunk óta, később dolgoztunk is együtt az Operafesztiválon. Nem találkoztunk gyakran, de nagyon jóban voltunk. Tehát ott voltunk a kongresszusiban, és az első koncert után jött a hír, hogy meghalt. A második előadást azzal kezdtem: nem mondom, hogy álljunk föl egy percre, de gondoljunk Kocsis Zoltánra, aki most távolodik tőlünk integetve. És elmondtam azt is, hogy nagyon örülünk Bob Dylan Nobel-díjának, mert ez a műfaj mennybemenetele, ugyanakkor én ezt a díjat először Leonard Cohennek adtam volna. Ez egy irodalmi Nobel-díj, és Cohen mint költő sokkal evidensebb, mint Dylan, aki azért szintén nagyszerű. Arról nem beszélve, hogy Cohen tíz évvel öregebb, és hogyha jövőre neki akarnák adni, hát ki tudja, hogy még bír-e addig időzni. Ez november 6-án volt, és Leonard Cohen hatodikáról hetedikére virradóra meghalt.
Szóltál.
Én szóltam, igen, igen. Utána nekiláttam lefordítani az utolsó két lemeze dalait, amelyek elképesztően gyönyörűek. Ezzel is vannak terveim. Cohen bebizonyította, hogy szabad és lehet a költészet és a dal mezsgyéjén létrehozni valami figyelemre méltót.
Amik néha egyszerűbbek, máskor bonyolultabbak?
Persze. Írtam egyszerű popdalt például Janicsák Vecának is, ráadásul Máté fiammal ketten, de az valahogy nem került be, és írtam Koncz Zsuzsának, a csodálatosan tehetséges Gubik Petrának, Mókusnak, Odettnek és a Kalákának, de Vastag Csabának vagy a Bikininek, a Lóci játsziknak és a Hooligans zenekarnak is. Ezt a szabadságot szeretem. Amikor froclizott a zalaegerszegi Sziámi Zenekar, hogy csak ilyen bonyolultakat tudok írni, megírtam az Olyan vagy című számot is, amelynek az a szövege, hogy „…Olyan vagy, olyan vagy, olyan vagy, olyan vagy, olyan nagy...” Valamivel több szóból állt, de azért nagyjából ennyi. Ez a feleségem, Nóri kiszólása volt, aki elég sok sort és lemezcímet talált ki nekünk. Amikor valami nem tetszett neki, vagy viccelődtünk, mindig azt mondta, hogy Olyan vagy! Ez lett a lemez címe is, Máté fiam van a borítón, akit épp megcsípni készül egy darázs.
Nagyon sok helyen említesz olyan szövegötleteket, amiket a gyerekeidtől vagy valamelyik családtagodtól csíptél el. Tudatosan jegyzetelsz otthon?
Szerintem az a költő, akinek gyereke van, és ezt kihagyja, butaságot csinál. Erre jó példa Lackfi Jancsi, aki nagyon gyerekközelben van. Nálunk az átlagnál többször voltak a gyerekeknél lemezcím értékű kiszólások.
Ilyen Az Isten álljon meg! is?
Ez is lemezcím lett. Brúnó, a legkisebbik fiú, valahogy ronggyá áztatta a fürdőszobát, dőlt a víz. Beszaladt Nóri, és azt mondta, hogy Brúnó, az Isten áldjon meg, mit csináltál?! Hallottuk, hogy másnap a Peti bátyja oktatja az öccsét: Brúnó, az Isten álljon meg! Ezt nem lehetett kihagyni.
Kitől jött a rozsdás dalszöveg?
Az Lilike találmánya. Neki nagyon komoly költői flashei voltak. Még nagyon pici volt, amikor kitűzött a szobája falára egy A4-es papírt, amire felírta – még nem nagyon tudott írni –, hogy „Ne szabd meg a jövődet!”. És igen, az egyik kedvenc szövegsorom is tőle jön, ami a Cukortükör című viszonylag friss dalunkban hallható.
A rozsdás?
Igen. Reggel mindig én keltettem kakaóval, egyszer fölébredt és azt mondta, hogy: Apa! Te tudtad, hogy a türelem rozsdát terem? Leírtam, elkértem tőle, jogdíjas.
Vannak a kötetben a látszólag egyszerű és a szembetűnően filozofikus szövegek mellett olyanok is, amelyekről egyházi igazolást kaptál, miszerint azt a Szentlélek sugallta. Ilyesmihez hogy jut a költő?
Egy tekintélyes papi testület ült össze, mielőtt a pápalátogatáskor előadták volna a Mária Evangéliumát Pannonhalmán. Megvizsgálták, nem ütközik-e a szellemisége a Szentírással. Végül azt üzenték vissza, hogy ez egy Szentlélek sugallta szakrális szöveg. Ha már az egyházaknál tartunk, az évente megjelenő református gyerek-szöveggyűjteménybe rendszeresen kérik el néhány versemet, nemrég pedig Győrben, a remekül kitalált Öt Templom Fesztiválon adtunk a Sziámival felevad stílusú akusztikus koncertet.
Ez a „felevad” hozzáállás jellemzi A család című munkádat is. A könyvet csodaszép történettel zárod, ami arról szól, hogy meghívtátok egy családi ünnepre az egyik lányod barátnőjének az anyukáját, mert magányos volt. Megható az egész, aztán hozzáteszed, hogy a magányos hölgy civilben a legnagyobb magyar társkereső vállalkozás tulajdonosa. Nem bírod ki, hogy ne fordítsd meg a dolgokat?
A dolgok fordítják meg magukat. Nálunk mindig vidám, szakrális és profán összejövetelek vannak a születésnapokon és karácsonykor, amikor együtt van a nagy család. Ez az egyik leglényegesebb dolog az életemben.
Mégse bírod ki, hogy a végén ne csavarj rajta egyet?
Hiszen ez így történt. Eszemben sem volt misekönyvet írni. Szerintem az ember nagyon sokszólamú. Ha le tudod úgy élni az életedet költőileg, hogy nem leszel pátoszosan vérkomoly, de hülye se, akkor összejött a dolog. Az egyik véglet például Romhányi József, aki rendkívül mély és filozofikus, de formailag játékosan virtuóz költő. A másik véglet a zseniális Juhász Ferenc, akinél olyan mélységekből robban fel a vers, ami szinte fölfoghatatlan. Csakhogy Romhányi is írt komoly verseket, és Juhász Ferencnek is voltak könnyedebb, dalszerű versei. Szóval úgy mondhatnám, hogy bennem nincsen sem valódi, sem műfajgyűlölet. Ady Endre boldogan írt kuplékat a Nagy Endre-kabaréba. Nem erről ismerjük a legjobban, de attól az még van. Szegény Karinthyt mindenki az Így írtok ti címen megjelent paródiáiról jegyezte meg, komolyabb regényeit alig olvassák. Csodálatos verseket is írt, azokat meg még kevesebben ismerik. Én nagyon önző módon csak azt kerestem mindig, amiben az adott pillanatban a legtöbb szellemi, lelki, testi örömöm volt.
Akkor is, amikor meglepően kegyetlen őszinteséggel nézel szembe önmagaddal néhány versedben?
Az a minimum, hogy az ember magával legyen szigorú, de igazságtalan.
Olyan dolgokról is írsz, amelyektől szenvedsz, vagy amelyekkel másokat bántottál. Versbe szeded, hogy miket követtél el, számba veszed, mi lehet a vér szerinti apád hatása, és hogyan harcol benned a rossz és a jó. Súlyos történetekről vallasz könnyednek tűnő nyíltsággal. Ez se félelmetes?
Mindenkiben harcol egy csomó történet. A legsúlyosabb pillanatokban ösztönös sugallatra oldószert rakok a szövegbe.
Rengeteget koncertezel, írsz, folyton új dolgokba vágod a fejszéd a musicaltől az operafesztiválig. Másnál ez munkamániának tűnne, nálad mi?
Úgy tűnhet, mintha nagyon hajtós lennék, pedig soha nem akartam se híres, se sikeres lenni. Csináltam, amit szeretek, és ebből az lett, hogy gyakran jön valaki, és megkér, hogy csináljunk valamit. Azt meg az én – nem túl körvonalazott – vallásom tiltja, hogy ha valaki megkér valamire, akkor nemet mondjak, hacsak nincs rá nyomós okom. Ez olyan, mint a szeretet, tehát bármi belefér az oszthatatlan időbe, amit derűből meg jókedvből csinálunk. Én ezt is játékból csinálom.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
