Míg a román tankönyvekben a románlakta területek egyesüléséről, a románság túlnyomó részét egyesítő nemzetállam létrejöttéről van szó - a magyar tankönyvek a történelmi Magyarország felbomlásáról, és jelentős magyar közösségeknek is otthonául szolgáló területek - többek közt Erdély - elcsatolásáról írnak (azaz Trianonról).
A Nagy Egyesülés
Az első világháború ismertetése során a román tankönyvek először felvázolják Románia háborúba való belépésének körülményeit, majd a hadieseményeket. A Petrion kiadványa az 1916-os erdélyi offenzíva taglalásakor Brassó, Fogaras, Csíkszereda és Székelyudvarhely felszabadításáról ír, a későbbi események (Bukarest megszállása stb.) kapcsán pedig megemlíti, milyen nagy károkat és szenvedéseket okoztak a központi hatalmak megszálló csapatai Romániának.
Nagy-Románia megalakulásának taglalásakor a könyvek egyaránt megemlékeznek a frontokon zajló harcok, a külföldön kifejtett propagandaakciók, valamint a kedvező nemzetközi körülmények (az önrendelkezés elvének meghirdetése) szerepéről - a Petrion kötete mindeközben főképp a románság saját erőfeszítéseire helyezi a hangsúlyt. A tankönyvek felsorolják a románok által lakott, de idegen uralom alatti területek önrendelkezésének három fázisát: az autonómiát, a függetlenséget és az egyesülést Romániával.
A Humanitas tankönyve beszámol arról, hogy a román nemzeti tanácsok és gárdák átvették a hatalmat Erdélyben, és "sikerült fenntartaniuk a rendet", a Petrion kötete pedig a szervezkedő románság általános lelkesedését emeli ki. Mindkét szöveg megemlíti az aradi magyar-román tárgyalásokat is, amelyek során a magyar kormány autonómiát ajánlott fel Erdély számára, és szemelvényeket is közölnek a gyulafehérvári egyesülési határozatokból.
Az események leírásában megfigyelhető néhány árnyalatnyi különbség, amelyet jól szemléltet a szóhasználat: míg a Humanitas és a Petrion kiadványa a román köztudatban bevett "Nagy Egyesülés" (Marea Unire) kifejezést használja, valamint az egyesülést kimondó román népgyűléseket (például az 1918. XII. 1-jei gyulafehérvári népgyűlést) "népszavazás jellegű gyűléseknek" nevezi, a Sigma könyvében csak "Egyesülés" szerepel, a gyűléseket pedig "reprezentatív jellegűeknek" nevezi a vonatkozó rész szerzője.
Az egyesülést a Petrion tankönyve szerint fokozatosan elismerték a kisebbségek is, igaz, "bizonyos ellenséges tendenciák megmaradtak egyes magyarok között". Az új rendezés nemzetközi elismerésének taglalásakor mindhárom könyvben szóba kerülnek a román delegáció és a nagyhatalmak nézeteltérései - a Humanitas könyve "brutális bánásmódot" emleget, és Románia belügyeibe való beavatkozásként értékeli a kisebbségvédelmi szerződés erőltetését. A kisebbségvédelmi előírásokat a Petrion kiadványa a "hátrányos előírások" és "igazságtalan kikötések" közé sorolja. Ugyanitt röviden jellemzik Románia későbbi szomszédságpolitikáját: Románia a béke és az (új) területi status quo fenntartására törekedett, valamint a kapcsolatok normalizálására, ám a szomszédos államok nem ismerték el a Nagy Egyesülést.
Az új határok megállapításáról kevés szó esik, a szerzők viszont kidomborítják, hogy a rendezés az önrendelkezési elv alapján történt, és hogy "az európai államok többségében voltak nemzeti kisebbségek" - áll a Humanitas tankönyvében. A Sigma kötete ehhez még annyit tesz hozzá, hogy a határok technikai szempontból az etnikai viszonyokat követték, még ha ez "bizonyos régiókban nehéznek is bizonyult".
A magyar-román viszony kapcsán mind a Humanitas, mind a Petrion könyvében az szerepel, hogy Magyarország nem ismerte el a gyulafehérvári gyűlés határozatait. A Petrion tankönyve szerint "1919 áprilisában és júliusában Magyarország katonai akciókba fogott Erdély megszállása érdekében" , amit a románok visszavertek, majd megszállták Budapestet; a Humanitas kötete pedig a magyar-szovjet (kommunista) bekerítés veszélyét emeli ki.
Trianon
A vizsgált magyar tankönyvek ugyancsak kiemelten foglalkoznak az első világháborúval és következményeivel. A két könyv csak röviden tér ki Románia háborús szereplésére, és elsősorban a magyarországi eseményekre koncentrál.
Mindkét szöveg bemutatja a Károlyi-kormány programját - benne a nemzetiségeknek ígért engedményeket - és ellentmondásos működését ("elhibázott katonapolitikáját" ). Ugyancsak utalnak a sikertelen aradi tárgyalásokra, miközben - Salamon Konrád szerint - "szomszédaink nem tárgyalni, hanem diktálni" akartak. A gyulafehérvári román gyűlés, majd az idegen csapatok bevonulásának megemlítése után egy szemelvény illusztrálja a fordulatot a kormányzat politikájában - Károlyi Mihály Szatmárnémetiben elmondott beszédében már a fegyveres önvédelem váltja fel a kormányzat korábbi pacifizmusát és a wilsonizmusba vetett hitét.
A Tanácsköztársaság ellen intézett román (és csehszlovák) támadás után mindkét könyv említi Budapest román megszállását és az "ország módszeres kirablását" , valamint a tiszai magyar-román államhatár "kierőszakolására" irányuló román törekvést. Szó esik továbbá Bandholtz amerikai tábornok incidenséről a Magyar Nemzeti Múzeum kifosztását megkísérlő román alakulattal, illetve a románok beavatkozásáról a belpolitikába.
Trianonnak hét oldalt szentel a Száray-Kaposi-féle könyv (szemelvényekkel, grafikonokkal, táblázatokkal és térképekkel), részletezve az új rendezést - többek közt a határmenti színmagyar területek "különösen fájdalmas és nehezen magyarázható" elcsatolását, az atrocitásokat és a menekülthullámokat, valamint az egyéb - gazdasági, közlekedési, katonai - következményeket. Itt kitér a revíziós célokra is.
Salamon Konrád a béketárgyalásokkal kapcsolatban azt írja, hogy "a mértéktelen hódítási vágyban a nagyok mögött nem maradtak le a kis szövetségesek (Szerbia, Románia, Görögország) sem." Azt is megállapítja, hogy a "győztesek (?) kitalált és kiszínezett történelmi jogokra" hivatkoztak. Rámutat az új határok kijelölésének körülményeire is - megemlítve a brit és olasz miniszterelnök módosító javaslatait, majd összegzi a "békediktátum" magyar vonatkozásait: 3,3 millió magyar került a szomszédok fennhatósága alá, holott etnikai alapon igazságosabb határokat is lehetett volna húzni.
A Trianont érintő kérdések között egy aktuális kérdést is találunk: "Hogyan emlékezünk ma Trianonra? Kell-e Trianonra emlékeznünk?" A Száray-Kaposi könyv is összefoglalja a békerendszer ellentmondásait (- az önrendelkezés elve és az érvényre juttatott hatalmi érdekek közötti szakadék), vázolva az újjárendezés nagyhatalmi hátterét. A kisebbségvédelmi elképzelések elfogadtatását azzal indokolja, hogy "a nemzetiségek elnyomása nem szűnt meg, sőt, bizonyos értelemben brutálisabbá vált" , fontosságukat pedig számos etnikai térképpel támasztja alá.
1940/1947
Az első világháború záróeseményeinél jóval kevesebb teret szentelnek a tankönyvek a másik két impériumváltásnak - az Észak-Erdélyt Magyarországnak ítélő 1940-es bécsi döntésnek, illetve a román uralom visszatérésének (és az azt szentesítő 1947-es párizsi békének).
A Humanitas tankönyvének szerzői két bekezdésben ismertetik a bécsi döntést. Leírják, hogy Románia a probléma tárgyalásos megoldását javasolta - lakosságcserével , ám végül Németország és Olaszország döntőbíráskodására ("diktátumra") került sor, amely Magyarországnak kedvezett. Noha közlik az elcsatolt területek nagyságára és népességére vonatkozó adatokat, etnikai arányokat nem adnak meg.
A Petrion kötete megemlíti a magyar külügyminiszter tárgyalásait a Szovjetunióval, valamint Németországgal és Olaszországgal, annak érdekében, hogy "elragadják az 1918-ig Ausztria-Magyarországhoz tartozó román tartományokat". A sikertelen román-magyar tárgyalások után Romániára kényszerítették a bécsi diktátumot. A szerzők részletezik a veszteségeket - a 2,667 millió lakosból több mint 1,9 millió román volt . A "területrablást" egy külföldi publicista szavaival értékelik: "történelmi, földrajzi, gazdasági, etnikai nonszensz, abszurdum és veszély Európa békéjére nézve".
A Sigma kötete is beszámol az "úgynevezett bécsi diktátumról" és annak következményeiről - az erdélyi lakosság szenvedéseiről, valamint hogy ismét elmérgesedett a románok és magyarok közti viszony. A magyar tankönyvek ezzel szemben a visszacsatolt területek lakosságának magyar többségéről tudósítanak, hozzátéve, hogy Dél-Erdélyben jelentős számú magyar maradt román fennhatóság alatt, de megemlítik a magyar bevonulás során történt "összetűzéseket" és a menekülthullámokat is. A Száray-Kaposi-féle könyv egy kis etnikai térképet is közöl a bécsi döntés következményeiről, Salamon Konrád pedig kitér Teleki Pál nemzetiségpolitikai elképzeléseire és az észak-erdélyi románság nyelvhasználati jogaira.
A második világháború befejezésének ábrázolása során a román tankönyvek szólnak a Szövetségesek oldalára átállt Románia szerepéről Magyarország, Csehszlovákia és Ausztria felszabadításában. A Humanitas könyve megemlíti Erdély felszabadítását, valamint a párizsi békekonferencián előterjesztett magyar területi igényeket. A Petrion kötete többek közt arról is tudósít, hogy a szovjetek egy ideig megakadályozták a román közigazgatás felállítását a Magyarország által megszállt észak-erdélyi területen.
A magyar tankönyvek elsősorban a magyarságot ért veszteségekre térnek ki - román viszonylatban a román önkéntes csapatok ("ún. maniu-gárdisták" ) vérengzéseire és a román közigazgatás ideiglenes felfüggesztésére Észak-Erdélyben. Salamon Konrád ezenkívül a romániai baloldali magyar politikai csoportok tevékenységét is felhozza. A párizsi békeszerződésről csak röviden írnak: mindketten kiemelik, hogy a szomszédos országok magyarsága a korábbinál is rosszabb helyzetbe került, mivel a békeszerződés nem biztosította a kisebbségi jogokat.
Az értékelést a Száray-Kaposi-könyv szerzői kiegészítik a Romániával szembeni beteljesületlen magyar területi igények megemlítésével.
