Nagy Lászlóval is kiszabadíthatjuk a bevásárlókocsit
A 20. század egyik kiemelkedő költőjének, Nagy László születésének 100. évfordulója alkalmából a százforintos forgalmi érme emlékváltozatát bocsátja ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A csütörtökön megjelenő érmék egymillió példányban készülnek.
A kibocsátott százforintos bicolor érme névértékes oldala megegyezik a jelenleg forgalomban lévő, azonos címletű forgalmi érme címletoldalával. A tematikus oldalon a megszokott címerábrázolást a Kossuth- és József Attila-díjjal kitüntetett költő, Nagy László portréja és a Zsoltár, egyetlen című vers kéziratos fogalmazványának, valamint a mellé általa rajzolt kísérőkompozíciójának ábrázolása váltja fel. Az érmét Kovács Zoltán szobrászművész tervezte – adta hírül az MNB.
A tematikus oldal központi motívuma Nagy László – Balla Demeter fotóművész 1971-ben készített fényképe alapján mintázott – portréját jeleníti meg. A portré hátterében Pegazust és azt szorosan átölelő lovasát ábrázoló grafika látható, amely Nagy László 1976-os verse kéziratos fogalmazványát és annak a költő által rajzolt kísérőkompozícióját jeleníti meg. Fölötte, a külső körgyűrűn középen a fogalmazvány kezdő szavai olvashatók: „Uramisten szólok hozzád”. A Pegazust és verskéziratot tartalmazó kompozíció fakszimileként jelent meg az 1980-as Kísérlet a bánat ellen című posztumusz kötetben. A belső mag jobb oldalán körívben olvashatók az 1925–1978 évszámok, amely a költő születésének és halálozásának idejét jelölik. A külső körgyűrűben, a körívet követve jobb oldalon a Nagy László felirat, bal oldalon a kibocsátóra utaló Magyarország felirat, alatta vízszintesen a kibocsátás évére utaló 2025-ös évszám található.
Az érme technikai paramétereiben megegyezik a készpénzforgalomban használt százforintos érmékkel. Az egymilliós keretből 12 ezer darab első napi (normál verdefényes) veretként sorszámozott díszcsomagolásban lesz elérhető. Az új százforintos forgalmiérme-emlékváltozat egyenként 20 darab érmét tartalmazó rolnikban is megvásárolható lesz a Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában és webáruházában. Az új érmével a lakosság a készpénzfizetési forgalomban találkozhat majd, az MNB a lakossági pénztárában címletváltást nem végez – írják a honlapon.