„A NaCo nem nyers kereskedelmi történet” – Nagyházi Lőrinc a fiatal művészek képviseletéről

A Nagyházi Contemporary, azaz NaCo a pandémia kellős közepén, 2020 szeptemberében nyílt meg, és igen nagy sebességgel felkerült a galériás térképre. Mára már a progresszív fiatal képzőművészek fontos bástyája, több izgalmas kiállítással a háta mögött. A galéria alapítójával, Nagyházi Lőrinccel beszélgettünk.

Már édesapád, Nagyházi Csaba tervei között is szerepelt egy kortárs galéria megnyitása. Miben gondolkodott ő, és mi volt a te elképzelésed, amikor a NaCót megnyitottad?

Édesapám a kétezres évek elején meg is nyitotta a maga kortárs galériáját (Nagyházi Galéria és Aukciósház – a szerk.) a Kálmán Imre utcában. Ám olyan nagy mennyiségű műtárgy érkezett be, hogy extra hely kellett a bemutatásukra és a tárolásukra, így az ő kortárs projektje logisztikailag hamar elvérzett.

A Nagyházi Galéria aukcióin mindig megjelentek a kortársak, főként az idősebb alkotók, mint például Fehér László vagy Aknay János, de a műveik a nagy aukciós anyag részeiként, nem pedig különválasztva szerepeltek az árveréseken. Pályakezdő fiatalok pedig nem is voltak az anyagban.

Amikor én kortárs galériában kezdtem gondolkodni, evidens volt számomra, hogy önálló térben, tematikus kiállításokon fiatal kortárs művészekkel szeretnék foglalkozni. A NaCo nem nyers kereskedelmi történet. Egy itt zajló kiállítás eladásai nem két héten belül zárulnak le: a műtárgyak nagyjából fél év-egy év alatt találnak gazdára.

Angliában tanultál, majd a világ egyik vezető aukciósházánál, a Sothesby’snél gyakornokoskodtál. Milyen szemléletet hoztál magaddal?

Itthon nem igazán jellemző, hogy pályakezdő, ismeretlen művészeknek rendezzenek szóló kiállítást, én azonban nem ilyen szigorral viszonyulok az új arcokhoz. Ha úgy gondolom, hogy a gyűjtői körünk vevő lehet arra, amit az adott művész adni tud magából, akkor önálló kiállítást csinálok, ha pedig tényleges mennyiséget tudunk eladni a munkáiból, szerződést ajánlok neki.

A NaCo 2020 szeptemberében, a pandémiás időszak kellős közepén nyílt meg. Miért épp akkor vágtál bele?

Az időzítés véletlenek sorozatának volt köszönhető. Danka Zsófiával, aki a NaCo első művészeti vezetője volt, még 2014-ben kezdtem el arról beszélgetni, hogy jó lenne kortárs galériát nyitni. Aztán beszippantott a Nagyházival járó rengeteg feladat, így a terv egy időre feledésbe merült.

2020 januárjában helyhiány miatt felmondtunk a bérlőnek, aki a NaCo terében működött. Nagyjából akkor merült fel újból, hogy belevágjunk ebbe a projektbe. A Covid berobbanása sem tántorított el, hiszen én mindig hosszú távra tervezek. Úgy gondoltam: a pandémia nem tart örökké, és lehet ugyan, hogy az első néhány év deficites lesz, de aztán majd beindul. Ehhez képest az egyre gyarapodó eladásoknak köszönhetően már 2021-et is sikerült nullára kihoznunk.

Hamar felkerültetek a térképre. Mi lehet ennek az oka?

Én és a korábbi művészeti vezető eltérő területről érkeztünk, így a tudásunk jól kiegészítette egymást. Az első két kiállítást követően aztán már a művészek maguk kerestek meg minket, hogy tudnánk-e velük dolgozni. Mára trend lett, hogy havonta egy-két művész jelentkezik hozzánk, de erre az évre már fix a kiállítási program. De továbbra is nyitottak vagyunk új jelentkezőkre, és mi magunk is keressük a jó művészeket, izgalmas projekteket a következő évekre.

Fix művészkörrel akarsz dolgozni, vagy inkább inkubátorgalériaként működtetnéd a NaCót?

Jelenleg két művésszel vagyunk szerződésben: Jagicza Patríciával és Leitner Leventével. Nekik minden évben fenntartok egy-egy hónapot önálló kiállításra. A későbbiekben szeretném tovább bővíteni a művészkört, de csak addig, hogy mindig maradjon elég idő új alkotók bemutatkozására. A karácsony előtti időszakot csoportos kiállításoknak tartom fenn, és szeretnék évente két-három új művészt bemutatni önálló tárlatokon.

Olyan alkotókat is vállalsz, akiknek munkái eladhatóság szempontjából problematikusak.

Valóban. Radvánszki Levente, Balázs Nikolett vagy Leitner Levente munkái például az anyaghasználatuk miatt nehezen eladhatónak tűnnek. De aztán a gyűjtőink minduntalan rácáfolnak a sztereotípiákra. Leitner kétdinnyés szobra például rövid időn belül gazdára talált. Agg Lili első kiállításának installatív és interaktív művei is problémásnak tűntek, mégis már a megnyitón eladtuk a felüket. Én sem gondoltam, hogy itthon ennyire nyitott gyűjtői réteggel fogok találkozni, és kellemesen meglepődtem, hogy már a hazai vevőkör is befogadó az ilyen munkákra.

A galéria progresszív kiállítással nyitott: a street art és az urban art képviselői mutatkoztak be. Honnan ered az ezekhez való vonzódásod?

A street artra az egyetem alatt lettem figyelmes: Banksy művészete indította el bennem a lavinát. Szerintem a művészetnek ez az ága nem a kivitelezés minősége, hanem a kritikus hangvétel és a provokatív stílus miatt izgalmas. 

Itthon a street art vállalása miatt kapok hideget-meleget. Szerintem azonban ha a műtárgypiac vezető helyszínein, Londonban, New Yorkban és Hongkongban is jelen van ez a műfaj, akkor itthon sem kell ignorálni.

A street art kiállítása azért szokott problematikus lenni, mert a galériák steril, festett falain nem működnek a graffitik. Ám induláskor a NaCo még nem volt kifestve, így költséghatékonyan teljes falakat tudtam biztosítani a részt vevő művészeknek.

Már e kiállítás alapján is világossá vált, hogy a művészetfogalmad a megszokottnál tágabb. A NaCóban emiatt széles spektrumon mozognak a kiállított művek.

A Nagyházi felől tekintve az a tapasztalatom, hogy bármit el lehet adni, és nem csak azt, amiről én úgy gondolom, hogy jó. Emiatt az anyagalériához hasonlóan itt is szeretném megtartani a tág perspektívát, és nem beállni egy fix irányba. Szerintem így tud igazán izgalmas lenni a NaCo, és többféle látogatót meg gyűjtőt is így tudok bevonzani.

Milyen előnyökkel jár, hogy a NaCo utcafrontos galériaként üzemel?

Mivel a Falk Miksa utcában sok gyűjtő megfordul, eladási szempontból mindenképp hasznos, hogy a kirakatból is látszanak a kiállítások. És van egy másik előnye is: manapság még mindig sokan gondolják úgy, hogy a kortárs művészet értelmezhetetlen, a galéria előtt elhaladva azonban láthatják, hogy ma is mennyire változatos művek születnek. Gyakori, hogy az utcáról jönnek be a vevők.

Nemrégiben megnyitottuk a NaCo showroomját is, ami lakásraktárként funkcionál. Ide már határozott vásárlási szándékkal érkeznek a gyűjtők. Akkor megyünk fel velük, ha egy adott művész bent lévő munkái közül szeretnének válogatni. 

Mennyire nehéz kiemelkedni a Falk Miksa utcai galériás gócpontban?

Mivel a harmincas korosztályt itt rajtunk kívül egyelőre nem képviseli más galéria, nincs igazán konkurenciánk. Az már látható tendencia, hogy az utcában jelen levő galériák zöme elkezdett kortárssal foglalkozni, de jellemzően még inkább idősebb művészeket mutatnak be szívesen. 

Mire elegendő a NaCo negyven négyzetmétere, két terme?

Bár nem vagyunk túl nagy térben, rendeztünk már páros kiállításokat és csoportos tárlatokat is itt, amelyek a szóló show-khoz hasonlóan jól működtek. Fontos, hogy a duókiállításoknál kapcsolódjanak a két alkotó munkái, és hogy a csoportos tárlatok munkái között is legyen valamilyen kohéziós erő. Persze mindig lehetne nagyobb a tér, de egyelőre úgy érzem, hogy ezekben a termekben is jól lehet játszani.

És van lehetőség a terjeszkedésre. Ha szükséges, a showroomban is fogok tudni kiállításokat létrehozni, és mivel a Nagyházi felé van átjárás, ősszel nagy, konkrét tematika köré épülő csoportos kiállítást valósíthatunk meg négyszáz négyzetméteren. 

Mindig kurált kiállításokban gondolkodsz.

Jelenleg állandó kurátora van a NaCónak, de azt szeretném, ha néhány külsős kurátorral is együtt dolgozhatnék évente. Szerintem ugyanis így marad izgalmas ez a történet. Ahogy egy művésznek megvan a sajátos kézjegye, úgy a kurátoroknak is egyéni a stílusuk, és a vegyítésük színesíti az éves kiállítási programot. Másrészt ez a megoldás jó lehetőség a fiatal kurátorok számára, hogy megmutassák magukat, kibonthassák az ötleteiket. 

Hogyan teljesít a galéria a vásárokon?

Eddig az Art Marketen és az Art & Antique-on szerepeltünk. Az Art Marketen megtaláltuk a közönségünket, az utolsó nap pedig már sok érdeklődőnk és komoly eladásaink voltak. Jagicza Patrícia két festményét például egy New York-i gyűjtő vásárolta meg. Az Art & Antique közönsége kevésbé volt vevő a fiatalokra, de azért folyamatosan érdeklődtek, és ott is voltak eladásaink. Idén pedig már külföldi vásárokra is leadtuk a jelentkezésünket. Jelenleg Londonból, Bécsből, Berlinből, Brüsszelből várunk visszajelzéseket. Ha pedig ezek a célok megvalósulnak, a tengerentúlra is szívesen nyitok majd.

Jótékonysági aukciót is szerveztél már fiatal alkotók munkáiból.

Még ősszel vettem fel a kapcsolatot a Heim Pál Gyermekkórházzal, hogy megkérdezzem, nincs-e szükségük valamire. Jelezték, hogy mindig van mire költeniük: ha tudunk segíteni, elkészítik a szükséges dolgok listáját. Nem tudtuk, mennyi pénz fog összegyűlni, hiszen egy jótékonysági árverésen bármi megtörténhet. A kórház összeállított egy listát, amiből majd kiválasztja az összegyűlt pénzből megvásárolható orvosi eszközöket. 

Amikor a NaCo Showroom megnyitóján a fiatal művészek meghallották, mire készülünk, felajánlottak munkákat a jótékony célra. Szép anyag állt össze, amire nagyon jó visszajelzések és számos vételi megbízás érkezett. A háború és a forint bezuhanása visszavetette a vásárlói kedvet, de még így is összejött ötmillió forint. Már várjuk a kórházi megrendelés részleteit, hogy megvehessük a kért eszközt, ami egy új mentőautó berendezésének része lesz.

Milyen kiállítás fut jelenleg, és milyen terveid vannak?

Május 6-ig Jagicza Patrícia egyéni kiállítása látható, ezt követi majd Szabó Menyhért szóló show-ja. A jövő nyárra művésztelepet tervezünk, amelyhez az MKE oktatási segítséget adna. Jelenleg épp szponzorokat keresek, hogy az alkotók ingyenesen vehessenek rajta részt.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu

#művészeti galériák