Négyszáz ló veszi be júliusban Hortobágyot

Program

Fogatversenyek, csikósbemutatók és számos kísérőprogram várja július 12. és 14. között az érdeklődőket a Hortobágyi Lovasnapokon. A négynapos eseményen több mint négyszáz lovat láthat a közönség.

Az országos csikósbajnokság egyik résztvevője az 55. Hortobágyi Lovasnapokon 2023. július 16-án. Fotó: Balázs Attila / MTI
Az országos csikósbajnokság egyik résztvevője az 55. Hortobágyi Lovasnapokon 2023. július 16-án. Fotó: Balázs Attila / MTI

A rendezvény központi eleme az először megszervezendő Ménes Fesztivál lesz. A Mátai Ménes három birtokot hívott meg, így a mezőhegyesi, a bábolnai és a szilvásváradi lovak mutatkoznak be a rendezvényen – ismertette a részleteket Papp László, Debrecen polgármestere. Kiemelte, hogy immár 56. alkalommal szervezik meg az eseményt, tíz éve a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft.-vel és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságával közösen.

A Hortobágy évszázadokon keresztül adta a debreceni gazdaság és gazdagság alapját. A polgármester megjegyezte: ezt a történelmi tradíciót tovább kell vinni, ezért áll a város évről évre a lovasnapok mellé. A rendezvényt idén több mint 9 millió forinttal támogatja a város. A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. különjáratokat indít a szomszédos településre szombaton.

Fülöp Bernadett, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, idén is megrendezik a csikósbajnokságot, melynek legizgalmasabb versenyszáma a vasárnapi síkvágta lesz. Emellett a szervezők díjugrató és fogathajtó versenyekkel is készülnek.

Szombaton délután egy órakor tartják a hivatalos megnyitót, a programok este kilenc óráig tartanak, de a díjugrató versenyek már reggel elkezdődnek.

Vasárnap a Nemzeti Vágta hortobágyi előfutamát szervezik meg, tíz órától az elődöntőket és délután öt órától a döntőt. Mindezekkel párhuzamosan több helyszínen várják az érdeklődőket gyermekprogramokkal, kiállítással és kézműves utcával. A négy nap alatt több mint négyszáz ló lesz jelen.