Soha nem beszéltünk még annyit a mesterséges intelligenciáról, mint most, és soha nem volt ilyen elterjedt a gépi tanulás, mint most. Az is használja az MI-t, aki a netet böngészi, hiszen a Google keresőmotorját is az hajtja, életünk pedig már-már kórosan összefonódott okostelefonjainkkal. A közösségi médiában létrehozott profiljainkon, ha tetszik, avatárainkon keresztül mutatunk egy képet a külvilág számára, és egyre jobban szorongunk érzékeny adataink védelme miatt, állandó téma, hogy a gépek elveszik majd a munkánkat. A ChatGPT elterjedt használata már munkáltatóknak, sőt egyetemeknek is gondot okoz: vajon az alkalmazott vagy a diák írta az elemzést, vagy az MI?
Sokszor azt érezzük: okoseszközeinken keresztül követnek minket, és az algoritmusok már azt is kitalálják, amire gondolunk, hogy megfelelő reklámokkal bombázhassanak minket. Nem tudunk szabadulni, de mi választottuk ezt az életet. Ismerős valahonnan?
A filmesek és sci-fi-írók fantáziáját a ’70-es évek óta élénken foglalkoztatja a mesterséges intelligencia, elég csak a Feltámad a vadnyugat vagy a Terminátor – A halálosztó filmekre gondolni. Ezek a kezdetleges riogatások persze ma már vizuálisan megmosolyogtatóak, ám a kilencvenes években óriási technikai ugrás történt: elterjedt az internet, és a robotok is egyre okosabbak lettek. Az MI rémuralma hirtelen már nem is tűnt olyan elképzelhetetlennek.
1999 a mozi nagy éve volt. Nem csupán egy, de kettő társadalomkritikus instant kultfilmet is bemutattak: a Harcosok klubját David Finchertől és a Wachowski testvérpár Mátrixát. Míg Fincher filmjében Tyler Durden a fogyasztói társadalom ellen lázad fel, a Mátrixban a számítógépek által generált valóságok uralják az emberiség tudatát. A két világ azonban párhuzamba állítható: szereplőik korábban napestig dolgoztak neonfényű irodákban, vásároltak, adót fizettek és lehajtott fejjel engedelmeskedtek a hatalomnak. Öntudatra ébredésük után Durdenék egy sikátorban verik péppé egymást, majd épületeket robbantanak fel, hogy megdöntsék a rendszert és káoszt teremtsenek, míg a Mátrix lázadói saját Messiásuk eljövetelében bíznak. A Mátrix David Cronenberg szintén 1999-es eXistenZe mellett digitális korunk legfőbb hírnöke volt.
A Mátrix az elmúlt két évtized talán legnagyobb hatású hollywoodi filmje, bemutatása után alkotói pedig nyíltan beszéltek arról, hogy elgondolkodtató tartalom ide, technológiai újítás oda, tulajdonképpen „hozott anyagból” dolgoztak. A rendezőpárost nagyban inspirálták John Woo beretta-szimfóniái, a Részeges karatemestert jegyző rendező-koreográfus, Jűn Vó-pheng harcművészeti filmjei, Philip K. Dick sci-fi regényei, valamint Lewis Carroll meséje, az Alíz Csodaországban. A Wachowskik legfontosabb hivatkozási alapja az 1995-ös Páncélba zárt szellem című anime volt, az animék látványvilágával való kapcsolat pedig meggyőzte Joel Silver producert a filozofikus forgatókönyv megvalósíthatóságáról.
A Mátrix tehát egy kulturális értelemben rendkívül összetett sci-fi: a popkultúra mellett filozófiai művekből, sőt még a Bibliából is merített, ismerős lehet Platón Államának barlanghasonlata, de a stábnak kötelezően el kellett olvasnia Jean Baudrillard alapművét, a Szimulákrum és szimulációt is, ami fel is tűnik a filmben: Neo ebben tárolja másolt lemezeit. A később trilógiává duzzadó Mátrix az Újszövetséget értelmezi újra. Az emberiség megváltója, Neo neve az angol One, azaz Kiválasztott anagrammája, akit elárul a történet Júdása, Cypher. Trinity magyarul Szentháromság, a lázadók utolsó menedéke pedig Zion, a bibliai Sion megfelelője. Morpheus az álom görög istene, az Orákulum lakásának falán olvasható Gnóthi szeauton (Ismerd meg önmagad) a delphoi jósda jelszava volt, míg az orákulum maga is az ókori jóshelyek elnevezése.
A film persze nem csupán mélyen szántó mondanivalója és kulturális rétegei, hanem formabontó megoldásai és akciójelenetei miatt vált óriási pénzügyi sikerré. A Mátrix védjegyévé vált a bullet time photography nevű technika: a lefilmezett tárgy vagy szereplő köré helyezett kamerákat nem egy időben, hanem kis késleltetéssel kapcsolták be. Így lassult le a mozdulat például a film talán leghíresebb jelenetében, amikor Neo kikerülte a rá támadó ügynök lövedékeit, vagy amikor a levegőben csaptak össze egymással. A színekkel is játszottak: a zöld, számítógép monitorján futó kódokat idéző Mátrix-béli virtuális valóság élesen elkülönül a szürkés árnyalatú rideg valóságtól.
A film másik látványos akcióeleme az úgynevezett wire fu, amit a hongkongi harcművészeti filmekből vettek: a begyakorolt mozdulatsorokat ráadásul a színészekre erősített rugalmas huzalok és kötelek is látványossá tették. A koreográfiát nem más tanította be a színészeknek, mint a fentebb már említett Jűn Vó-pheng, a hongkongi filmek nagymestere. Az edzés 1997 októberétől 1998 márciusáig, hat hónapig tartott, a tréning és a forgatás alatt pedig szinte az összes fontosabb színész lesérült: Keanu Reevesnek a nyakát kellett megműteni, Carrie-Anne Mossnak a lába sérült meg, Hugo Weaving pedig csípőműtéten esett át.
Apropó színészek: Neo szerepét először Will Smith-nek ajánlották fel, ám ő visszautasította azt. Később pályafutása egyik legnagyobb baklövéseként emlékezett meg döntéséről. Az elsőre furcsának tűnő sci-fi ötletére mások is nemet mondtak: Brad Pitt, Tom Cruise, Nicolas Cage, Val Kilmer, David Duchovny, Johnny Depp és Ewan McGregor is szóba jött, mire Keanu Reeves lett a befutó. A rendkívül komplex történet a színészeket is nehezen győzte meg. Morpheus szerepét felajánlották Russell Crowe-nak, aki csupán a forgatókönyv 42. oldaláig jutott, mert túl kuszának találta azt. Trinity szerepét felajánlották még Gillian Andersonnak, Sandra Bullocknak és Janet Jacksonnak is, Morpheust pedig Gary Oldman, Samuel L. Jackson vagy John Woo kedvenc színésze, Chow Yun-fat is majdnem megkapták. Samuel L. Jacksont és Laurence Fishburne-t egyébként évtizedek óta keverik egymással a filmrajongók, előbbinek még egy pólója is van, amelen az áll: nem én vagyok Morpheus. No és Jean Reno vajon milyen Smith ügynök lett volna?
A Mátrixot márciusi 31-i amerikai premierje után augusztus 5-én láthatta a magyar közönség, de már jóval előtte kézről kézre jártak a kalózkópiák. A film a 2000-es Oscar-gálán három díjat is bezsebelt: a legjobb vágásért, hangért és audiovizuális effektekért. Folytatásai, a 2003-as Újratöltve és Forradalmak szintén kasszasikerek lettek, ám az eredeti film rajongóitól felemás fogadtatást kaptak, a 2021-es Forradalmak pedig már egyértelműen pocsék volt. A szintén 2003-as japán animáció, az Animátrix azonban ügyesen bővítette az univerzumot, és még a folytatásokban feldobott, de meg nem válaszolt kínzó kérdéseket is tisztázott. Készültek Mátrix-képregények, videójátékok, megnőtt a távol-keleti harcművészeti filmek iránti érdeklődés (Tigris és Sárkány, A hős), a kétezres évektől pedig akciófilmek tucatjaiban jelent meg a bullet time: Zach Snyder rendező például az egész karrierjét alapozta a belassított technikára.
Hiába vagyunk rabok, van beleszólásunk életünk alakulásába. A Mátrixban a technológia az ember szerves része, ám nem a technológia hibája, hogy képtelenek vagyunk mértéket tartani, és hogy már nem életünk megkönnyítéséhez vesszük igénybe, hanem egy alternatív környezet megteremtésére – amely egyre kevésbé hasonlít a valósághoz. Mélyre merülünk a párhuzamos világban, de a hazugságoknak is van határa. A piros vagy a kék kapszula lesz?
