shutterstock_2144561541.jpg

A Közösségi Programok és Fesztiválok Kollégiuma pályázatot hirdet

A szervezet a fesztiválszervezők számára írt ki pályázatot olyan események megvalósítására, amelyek egyedi arculattal rendelkeznek.

Az NKA Közösségi Programok és Fesztiválok Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet legalább háromnapos, minőségi művészeti fesztiválok megvalósítására. A pályázat célja olyan művészeti értéket létrehozó és bemutató kulturális fesztiválok megrendezésének támogatása, amelyek önálló koncepcióval és egyedi arculattal rendelkeznek, rendszeres időközönként, ismétlődően megrendezik őket, a kulturális értékközvetítést elsődleges elemnek tekintik, és magas színvonalon valósítják meg.

Fontos feltétel, hogy a fesztivál programkínálata napi több programot tartalmazzon, melyekről részletes ismertetőt kell közölniük a szervezőknek. A rendezvények költségvetésének Magyarországon el kell érnie a 7,5 millió forintot, a határon túl pedig az ötmillió forintot. A támogatás vissza nem térítendő.

Bővebb információ és jelentkezés a pályázatra itt.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – szeptember 22.

Amerikai televízió is forgat a MÁV Szimfonikusok ünnepi hangversenyén, egyesülhet a Paramount és a Warner, drámaíró versenyt rendeztek a Vajdaságban.

Petőfi és Arany levelezésétől Faludy 20. századáig – Szeptemberi irodalmi programajánló

A nyár végével, az ősz kezdetével egyre több helyen tartanak különféle irodalmi rendezvényeket, illetve olyan fesztiválokat, ahol irodalmi vonatkozású programok is vannak. Ezekből állítottunk össze egy csokorra valót, melyben a verses-zenés est éppúgy helyet kapott, mint az összművészeti produkció vagy a koncertszínházi előadás.

Zeneszüret, fecskehajtás és reformkori romantika – szeptemberi kulturális fesztiválajánló

Vége a nyárnak, itt a szeptember, a különböző könnyűzenei, gasztronómiai, bor- és sörfesztiválok után ismét a kulturális – irodalmi, komolyzenei, színházi, helytörténeti, képző- és összművészeti – eseménysorozatok kerülnek előtérbe. Ezekből állítottunk össze egy csokorra valót.

Fesztiválok, ahol garantált a jó hangulat – Szeptemberi programszüret

A szeptember a szüret ideje, a szürethez pedig számtalan kulturális, hagyományőrző program, programsorozat is kapcsolódik szerte az országban. Ezekből szemezgettünk néhányat, hat hazai borvidék egy-egy településére – Egerbe, Gyöngyösre, Sopronba, Szekszárdra, Tállyára és Badacsonytomajra – kalauzolva olvasóinkat.