Nyolc izgalmas hely az I. kerületben, amelyre Márai Sándor is büszke lenne

Program

A budai I. kerület szívében működő MáraiKult nyolc intézményt foglal magában. Főépülete a Márai Sándor Művelődési Ház, ahol Ivády Nórával, az intézmény igazgatójával beszélgettünk. A 125 éve született író húsz évig élt a kerületben, emlékezetét nemsokára állandó kiállítás őrzi majd, és az általa fontosnak tartott polgári hagyományokat folyamatosan ápolják a nevét viselő intézmény programjai.

Ivády Nóra. Fotó: Sorok Péter / Kultúra.hu
Ivády Nóra

A krisztinavárosi templommal szemközti épületben eredetileg a budai polgári kaszinó működött, a rendszerváltás előtt az MSZMP birtokolta, majd sokáig kihasználatlanul állt. A leromlott állapotú ingatlant 2021-re újították fel teljesen, és azóta itt működik a Márai Sándor Művelődési Ház, a MáraiKult központja. Ezt az intézmény igazgatója, Ivády Nóra meséli nekünk, aki fél éve  dolgozik ebben a pozícióban. A jogász végzettségű szakember életútja legalább olyan színes, mint a kerület, ahol most dolgozik. Volt már panamai diplomata; kipróbálta, milyen az élet Közép-Amerika őserdőiben, egy időben pedig országosan szervezte nemzeti ünnepeinket. Sőt regényt – politikai thrillert – is írt, amelyben alapos kutatásaira támaszkodva boncolgatja az '56-os magyar katonai vezérkar dilemmáit, döntéseit.

A MáraiKult legnagyobb szabású programjai a Krisztina téri kultúrház épületének  dísztermében zajlanak. A második legfontosabb helyszínük – kivált nyáron – a Virág Benedek Ház. A Döbrentei téren található polgári műemlék azon kevés épületek egyike, amely túlélte a történelmi Tabán pusztulását. A védett ház évszázados falai, a kertjében zöldellő diófa árnyékában késő őszig koncerteket, mozielőadásokat, beszélgetéseket rendeznek az udvaron, de egy-egy sör- vagy pezsgőkóstolásba is belecsöppenhet a látogató.  A mini filmfesztiválon idén a ’20-as, ’30-as évekre koncentrálnak. Olyan klasszikus, fekete-fehér alkotásokat vetítenek a meleg nyári estéken, mint a Hyppolit, a lakáj, a Halálos tavasz, a Szíriusz vagy az Egy tál lencse.

A kerület vízivárosi részében, az Iskola utcában működik a Jókai Anna Szalon, ahol leginkább irodalmi és felolvasóestek, kamarakoncertek közönsége tölti meg az ötvenfős klasszicista termet. A Vízivárosi Klub a Batthyány utcában a helyi közösség kedvenc találkozási pontja. Izgalmas új helyszín a Várban a Borsos Miklós Emléklakás. Az Úri utcában, a mester egykori műteremlakásában közösség alakult ki Borsos Miklós tanítványaiból, régi barátaiból, amelynek tagjai hűen ápolják a mester emlékét. Kiállításokat rendeznek, előadásokat, kamarakoncerteket szerveznek. A MáraiKult könyvtára az Országház utcában, egy középkori épületben működik.

A képzőművészet az ő közreműködésükkel alapvetően három galériában jelenik meg. A Krisztina körúton a Tér-Kép Galériában június 17-én nyílt meg Szirtes János, a legendás performer kiállítása. A Batthyány utcai Várnegyed Galériában jelenleg Bakos István plakátjai, a Virág Benedek Házban pedig Székely Annamária tárlata látható. 

„Ez a legkisebb lélekszámú fővárosi kerület, ahol nagyjából 24 ezer fő lakik. Az emberek többsége látásból ismeri egymást; aki ide született, nem szívesen költözik el. Elsősorban az itt élőknek próbálunk az igényeiknek megfelelő kulturális élményeket nyújtani. Arra törekszünk, hogy megmutassuk az itt lakó művészeket, és  felületet teremtsünk számukra, ahol meg tudják magukat mutatni. Segítünk, hogy az itt élők jobban megismerjék egymást a hozzánk tartozó helyszínek és a programjaink által.” Idén a Márai Sándor-emlékévre fókuszálnak.

Márai 125

A 125 évvel ezelőtt született Márai Sándor életéből húsz esztendő a Krisztinavároshoz és a Mikó utcai lakásához köthető. Ez a két évtized Márai írói és magánéletének talán legnyugodtabb, legsikeresebb szakasza volt.

„1928-tól 48-ig tartott, valójában azonban 1944-ben Leányfalura költözött az ostrom elől, és utána már nem tudott visszatérni a Mikó utcai lakásába, amit találat ért. Feleségével a Rómer Flóris vagy akkori néven Zárda utcában laktak egy darabig, ami már a II. kerülethez tartozik” – pontosít az igazgatónő.

Márai Sándor itteni életének egyik fő helyszíne a Philadelphia kávéház volt, ami a jelenlegi kultúrház közelében működött. Az ostrom idején találatot kapott, majd a háború után a napjainkban élelmiszer-üzletként működő épületrészben nyílt meg.

„Márai állandó vendég volt a Philadelphiában. Ha valaki őt kereste, először a Philadelphiába nézett be, és csak utána ment a Mikó utcába. A Virág Benedek Ház felső termeiben nyíló állandó kiállítással ennek is emléket szeretnénk állítani ” – teszi hozzá Nóra. A Márai Sándorról készülő tárlat, melyet a PIM-mel és a kulturális minisztériummal közösen hoznak létre, az ország egyetlen állandó Márai-kiállítása lesz. Kassán, Márai szülőházában már működik egy, de Magyarországon ez lesz az első.

Múzeumok Éjszakája

Az idei Múzeumok Éjszakáján, június 21-én az I. kerületben a Virág Benedek Ház lesz a legfontosabb helyszín, de természetesen szinte az összes programjuk kapcsolódik Máraihoz is. Az egymást váltó könyvbemutatók során mások mellett Nyáry Krisztián avatja be a vendégeket Máraiék kávéházi életébe, sőt a biliárdot, a sakkozást és a kártyázást az emeleti Márai Popup Specialty kávéházban ki is próbálhatják a látogatók.

Beliczai Bea albuma tabáni időutazásra hívja az olvasót csaknem százötven korabeli fotográfiával; Géra Eleonóra a Pátkai család levelezésével mutatja be, milyen volt Márai Sándor és felesége háború utáni, korábbi csillogástól megfosztott élete. A Virág Benedek Házban Ötvös Anna, a kassai Márai-emlékkiállítás kurátora is ott lesz. Két vaskos kötetben vizsgálta és elemezte Márai Sándor felesége, Lola naplóbejegyzéseit, munkájának részleteiről és a feltárt anyagról is beszél majd. A közönség mások mellett Szálinger Balázzsal, Sal Endrével és Török Andrással is találkozhat.

Ezen a napon folyamatosan indulnak a tematikus séták a Virág Benedek Házból, amelyeken a legendás Tabán emlékeit, helyszíneit mutatják be. Elviszik a látogatókat a Várnegyedbe, a Térkép Galériába is, ahol tárlatvezetéseket tartanak. A program izgalmas részének ígérkezik az, amikor a házban bemutatják azokat a tereket, ahová a Márai-kiállítást tervezik, és elmondják a látogatóknak, mi mindenen dolgoznak még a megnyitóig.

A Virág Benedek Ház június 21-ei programjának külön érdekessége, hogy a látogatók bepillanthatnak a Fortepan ott működő műhelyébe, ahol a világszínvonalú vizuális értékőrző csapat dolgozik.

A ház persze nem csak ezen a napon izgalmas helyszín: a nyár végéig szerdánként és péntekenként koncertekkel várják a közönséget. A változatos zenei programban a világzene, a blues, a jazz, a pop izgalmas hazai és külföldi előadói lépnek fel. A családias hangulatú koncerteken testközelből élvezhetjük Kiss Tibor, Frenk, a Magashegyi Underground, Nasip Kismet vagy Gyémánt Bálint Trió muzsikáját.

Fotók: Sorok Péter / Kultúra.hu