179A0391_önk.jpg

A RaM ArT Színházba költözött Az Őrült Nők Ketrece

A nyáron az Átrium épületéből a nyolcadik kerületi RaM ArT Színházba költözött Kultúrbrigád telt házzal és álló ováció mellett mutatkozott be az új helyszínen. Az Őrült Nők Ketrece az egyik leghosszabb sikerszériát megélt független előadás, és talán soha nem volt annyira időszerű, mint most.

Majdnem egy évvel ezelőtt a Kultúrbrigád egyik legsikeresebb és legnagyobb rajongói táborral rendelkező darabjának négyszázadik jubileumi előadására készült, akkor még a Margit körúton. Idén, október 8-án viszont már új helyszínen, a Duna pesti oldalán ünneplik, hogy immáron 450. alkalommal nyílik meg a Ketrec. Az elmúlt több mint tíz év töretlen sikerszériát hozott a világhírű, Tony-díjas Broadway-musical számára, amely egy saját mulatót üzemeltető meleg párról szól. Georges (Hevér Gábor) és transzvesztita élettársa, Albin, azaz Zaza (Stohl András) húsz éve alkot összehangolt párt, mígnem Georges korábbi kapcsolatából származó fia arra kéri őket, hogy boldogsága érdekében egy időre tagadják meg önmagukat. Az Alföldi Róbert rendezésében látható előadás kendőzetlenül beszél családról, hűségről, elfogadásról, szerelemről és szeretetről.

A Hevér Gábor és Stohl András főszereplésével látható darab ezentúl a RaM ArT Színházban tekinthető meg, ahogy a Kultúrbrigád több másik produkciója is. Olyan ikonikus előadásokról van szó, mint a 12 dühös ember; az Alföldi Róbert nevével fémjelzett Isteni végjáték; a korábban betiltott Igenis, miniszterelnök úr!; a Holt költők társasága Bányai Kelemen Barna főszereplésével; Molnár Ferenc hét éve játszott bravúrdarabja, az Egy, kettő, három; a Mefisztó Péterfy Borival; illetve a Tintanyúl zenekarral készült Varázsnagymama című családi előadás.

A bogyósgyümölcskertész fia (amely Háy János azonos című kötete alapján készült) és a Vámos Miklós regényét adaptáló Anya csak egy van című monodráma a belvárosi Muzikumba (Kossuth Klub) költözött, míg A félelem megeszi a lelket az Örkény István Színház repertoárját gazdagítja. Novembertől láthatjuk Péterfy Bori és Hevér Gábor házaspárbaját, Az öldöklés istenét az UP Rendezvénytérben, Újpesten. Budán marad a Totth Benedek ifjúsági regényéből készült Holtverseny, Katona Péter Dániel nem mindennapi alakítása a Jurányi színháztermében, míg a Szociopoly, a Nézz le! és a Kenyértörés ott lesz látható, ahol eddig is: a 123-as laborban, a Jurányi B épületében.

Színlap és jegyvásárlás itt.

Ez is érdekelheti

Hármas interjú Az Őrült Nők Ketrecében: Alföldi + Stohl + Kerekes

Több mint egy éve telt házas előadásokkal fut a Margit körúti Átrium Film-Színház és a Kultúrbrigád közös produkciója, Az Őrült Nők Ketrece, amely augusztus 30-ától ereszti újra szabadjára a madárkákat. A sikerpárost alkotó rendező, Alföldi Róbert és főszereplő, Stohl András mellett a tánckar legsokoldalúbb egyénisége, Kerekes Kristóf enged betekintést a kulisszák mögé.

Papírízű valóság – Játék a kastélyban a Centrálban

Alföldi Róbertnek és László Zsoltnak jól áll ez a klasszikus komédia.

Bodrogi után most Stohl utazóügynöke bukik bele az amerikai álomba

Két évtized után Alföldi Róbert ismét megrendezte a nagyzási hóbortban szenvedő, majd kiábrándult kisember drámáját, Az ügynök halálát. Mindkét verziót megnéztük.