Orvosnak készült, majd katonából a divat egyik leghíresebb márkaneve lett

Képző

Július 11-én ünnepli kilencvenedik születésnapját Giorgio Armani olasz divattervező, aki ösztönösen megérzi még az apró stílushibákat is, „mint amikor egy villát rossz helyre tesznek az asztalon”.

A Milánó közelében fekvő Piacenzában született egyszerű olasz családban. Iskolás éveiben lenyűgözte a színház és a mozi varázslatos világa. Már sikeres divattervező volt, amikor bevallotta, hogy ha mindent elölről kezdhetne, filmrendező lenne, bár tisztában van azzal, hogy ma a színház és a mozi világa is a lábai előtt hever.

Kamaszként olvasta el A. J. Cronin Réztábla a kapu alatt című orvosetikai kérdésekkel foglalkozó világhírű regényét, és úgy döntött, orvos lesz. A középiskola elvégzése után meg is kezdte tanulmányait a milánói egyetemen, de végül két év után otthagyta az egészet, és csatlakozott a sereghez. A katonai szolgálat után 1957-ben a milánói La Rinascente áruházban kapott állást, divatbábukat öltöztetett, divattervezők között mozgott, és igyekezett kifürkészni a vásárlók szokásait.

Megismerkedett Nino Cerruti divattervezővel, aki mellett nyolc évet töltött asszisztensként. Minden előtanulmány nélkül tervezte meg Hitman nevű kollekcióját, amellyel berobbant a divatvilágba. Stílusával felhívta magára az Ungaro és Zegna divatházak figyelmét is. Mivel egyre inkább szűknek érezte a rendelkezésére álló kereteket, saját lábára állt, és Sergio Galeotti üzletemberrel önálló stúdiót nyitott a divatos Corso Venezián. 1975-ben óriási sikerrel mutatták be kollekciójukat, amelyen már látható volt a fekete alapon fehér betűkkel írott Armani márkanév.

Armani szokatlan összefüggésben használ szokatlan anyagokat és kombinációkat.

A férfiak számára egészen új stílust alakított ki, a lazán elegáns, lekerekített formákat pontosan szabott, kiváló minőségű anyagokkal társította. Mintha egy szobrász érintette volna meg a kelméket, újraértelmezte a hagyományos öltönyt, megszüntette a szigorú, merev „begomboltságot”, és még a kiváló angol gyapjúból is olyan kényelmes zakókat tervezett, mint a selyempizsama. A vállakat csapottabbra vette, a hajtókák keskenyebbek és hosszabbak lettek, a gombolás lejjebb költözött, így az alacsony férfiak magasabbnak látszottak, a magasak pedig még magasabbnak.

1975-ben a nők számára is előrukkolt egy határozott, férfiasabb stílussal. Cégéhez kommunikációs igazgatóként csatlakozott testvére, a stílusikon Rosanna Armani, aki korábban modellként vált ismertté. Az amerikai piac számára 1980-ban megtalálta cége legtökéletesebb reklámarcát Richard Gere filmszínész személyében, akinek ő tervezte ruhatárát az Amerikai dzsigoló című filmhez. A filmvilághoz való szoros kötődését mi sem bizonyítja jobban, mint hogy kétszáznál is több filmhez tervezett ruhákat.

Ő volt az első divattervező, aki hírességeket kért fel ruhái bemutatására és népszerűsítésére rangos eseményeken. Elsőként 1988-ban a Los Angeles Lakers edzője, Pat Riley állt kötélnek. Azóta olyan filmsztárokat öltöztet, mint Gwyneth Paltrow, Julia Roberts, Michelle Pfeiffer, Beyoncé, Cate Blanchett, Clive Owen, Reese Witherspoon vagy George Clooney. Szintén az ő fejéből pattant ki, hogy az Oscar-díj-kiosztó vörös szőnyegén Hollywood legnagyobb sztárjai ruhakölteményeiben parádézzanak, de a hírességeknek ezért soha egy fillért sem fizetett. A márka 2006-ban hatalmas nyilvánosságot kapott, amikor felkérték Tom Cruise és Katie Holmes esküvői ruháinak tervezésére, majd számtalan sztár színpadi megjelenését tette még ragyogóbbá ruhakölteményeivel, így Lady Gagáét a Monster Ball és a Born This Way turnén, továbbá a Grammy-, valamint az MTV Video Music Awards díjátadókon is láthatta kreációit a közönség.

Armani mára valóságos birodalmat épített ki, palettáján a ruházaton kívül különböző kiegészítők, szemüvegek, lakberendezés, parfüm és sminktermékek is szerepelnek, sőt kávéházlánca és szállodája is van. A fiatal vásárlók meghódítására olcsóbb, de hasonlóan igényes kidolgozású ruhák forgalmazására született az Emporio Armani. Az első budapesti Armani divatüzlet 2009 nyarán nyílt meg.

A sport világa mindig is nagy inspiráció volt számára, több alkalommal is tervezett egyenruhákat az olasz olimpiai és paralimpiai csapat részére, és szintén ő fogja öltöztetni az idei párizsi nyári, valamint a két év múlva esedékes milánói téli olimpia olasz sportolóit.

Öltönyeit 2007 óta hordják az angol Chelsea csapatának labdarúgói, férfiak számára tervezett alsóneműit David Beckham és Cristiano Ronaldo futballista, valamint Rafael Nadal teniszező, a nők számára készülteket Megan Fox amerikai színésznő is reklámozta. A dúsgazdag divatcézár az Inter focicsapatának lelkes rajongója, az Olimpia Milano kosárlabdacsapat tulajdonosa, 2021-ben pedig több évre szóló szponzori szerződést kötött a Scuderia Ferrari hivatalos beszállítójaként.

2015-ben divatmúzeumot nyitott Milánóban. A divatvilágban elért eredményeiért 2019-ben megkapta a „divattervezők Oscarját”, a British Fashion Council életműdíját. Ő az egyik leggazdagabb olasz 12 milliárd dolláros vagyonnal, és rendszeresen adja nevét jótékonysági eseményekhez is.

Amikor arról kérdezték, hogyan viseljék a sztárok ruhakölteményeit, hogy megjelenésük ragyogó és káprázatos legyen, így válaszolt: „Elengedhetetlen az elegancia, hiszen a varázslat az eleganciából származik. Egyben legyen stílusos és időtlen, de semmiképpen nem túl trendi. Sem a ruhának, sem viselőjének nem szabad erőlködést sugallnia, nélkülözhetetlen a felszabadultság és a magabiztosság. A ruhának a sztárt kell láttatnia, nem az öltözetet, és kiemelni az egyéniséget. És természetesen Armanit kell választani.”