A kiállítás több mint egy évtized képei közül válogat a legkorábbi, 2007-2008-as nagyméretű alkotások akár egy korszak lezárásának, összegzésnek is tekinthetők, melyek a törést, azaz Szuromi 2009-es betegségét megelőzően születtek, míg a legfrissebb művek a gyógyulás folyamatából visszatekintő, immár gyógyítói szolgálatot is végző művész tapasztalatait felhasználva 2018-2019-ben készültek.

A mostani kiállítás címe Törés és építkezés, és talán ez utóbbin van a hangsúly.

A betegség az egész életére kihatott, így a művészetére is, hiszen újra kellett tanulnia nemcsak a beszédet és az olvasást, hanem a rajzolást, a festést is, valamint a bal kéz használatát. Már az egyik általam rendezett, 2012-es kiállításon látható volt, hogyan térnek vissza a korábbi formák némileg átalakulva. Témájában azonban a „törés” nagyon hangsúlyosan megjelenik, mind a képi világban, mind a címadásokban (Beteg Jézus, Belső táj). Még erősebbé vált a mikro- és a makrokozmosz, a belső és külső világ közötti kapcsolat. A képein megjelenő motívumok azonosíthatók akár táji vagy építészeti formákként, de az emberi test vagy akár belső szerveink is eszünkbe juthatnak, melyek így együtt mind a betegségre, illetve az ebből való fölépülésre utalnak.

Hogyan szólalnak meg most a korábbi formák?

Ez a fajta törtség a képeken megjelenő törések, hasadások révén van jelen, és az említett ékforma vagy a megszakadt kör motívumában jelenik meg, amely olyan, mintha eltörött volna, majd újra összeillesztették. Ezek a jelek korábban is megvoltak, de most sokkal gyakrabban tűnnek fel és utalnak vissza az ember lelki törtségére, és persze a testében rejlő betegségre is. Egyfelől utal a fizikai valóságra, másfelől az ember befejezetlenségére (imperfectum). A képein megjelenő biblikus utalások és a személyes sors szorosan egybefonódik. A bibliai témaválasztás vagy a sokszor konkrétan megjelenő bibliai idézet Szurominál soha nem válik elbeszéléssé, sokkal inkább alkot saját életén átszűrt, egyéni ikonográfiát, amely nem kapcsolódik szervesen a keresztény ikonográfiához.

Példaértékű az az emberi teljesítmény, ahogyan újraépítette az életét, és immár segítő szolgálatot is teljesít, hiszen művészettárpiát tart.

Hasonló betegségen átesett emberekkel kezdett el foglalkozni, s ez szintén megjelenik a műveiben. Reflektál arra, amit karitatív módon végez.

Milyen kapcsolata volt/van Szentendréhez?

A betegségéig Szentendrén lakott, építészeti stúdiója és műterme is ott volt. (Ma a Bakonyalján található Csatkán él – a szerk.) Az a fajta architektonikus, szimbolista képi világ, ami Vajda Lajosnál, Bálint Endrénél, de akár Deim Pálnál is megjelenik, tovább folytatódik Szuromi Imre festészetében. Ők Szentendréről, a város környékéról gyűjtötték az építészeti, vallási, népi motívumokat, és Szuromi Imre – aki építész is – szintén szívesen fordul képein építészeti motívumokhoz. Ha nem is olyan direkt módon, mint Vajda Lajos vagy Bálint Endre, de jól azonosíthatóan feltűnnek nála a hely szellemiségét viselő karakterei.

Mennyire kapcsolódik össze nála az építészet és a festészet?

Szinte minden képén megjelenik az épített környezet. Az embert mindig olyan környezetben ábrázolja, amely nem érintetlen, nem pusztán táj, hanem mindig látható rajta az emberi kéz nyoma. De a képszerkesztésében tetten érhető rétegek is az építészetre utalnak, akár ha egymásra csúsztatott tervrajzokat, tervlapokat látnánk. Nem egyetlen síkot látunk, hanem egymást fedő, egymásnak látszólag ellentmondó nézőpontok ütköznek, akárcsak a pauszpapíron az egyes rétegek. Ez egyfajta konstruktivista szerkesztés érzetét kelti, miközben a látvány organikus, az emberi test és a természet formáira vezethető vissza. Ezért is nevezhető művészete akár architektonikus szimbolizmusnak is. A megjelenő formáknak mindig van egy másodlagos jelentése, és ezek a formák vissza-visszatérnek a képeken.

Szuromi Imre Törés és építkezés című kiállítása március 1-ig látható a MANK ÚjMűhely Galériájában a szentendrei Fő téren.

Fotók: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond