19. alkalommal díjazta a harmincöt év alatti erdélyi magyar alkotókat a Communitas Alapítvány irodalom, vizuális művészetek, zeneművészet, színház- és mozgásművészet, valamint film, televízió, rádió és multimédia kategóriákban.

Az ünnepi gálaműsor alkalmával az idei év ösztöndíjasai is bemutatkoztak.

Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke az ünnepi beszédében a kulturális értékek megőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet. „Átvészeltük a karantént, és ez nagymértékben annak köszönhető, hogy az irodalom és a művészet így is bejöhetett a házunkba: a színészek verset mondtak a rádióban vagy televízióban, a zenészek zenéltek, és így tovább. Egy kultúraszerető társadalom tudja, hogy ez milyen fontos. Tudjuk mi is, erdélyi magyarok, hiszen a történelem bebizonyította, hogy ezek az értékek tartanak meg minket a legnehezebb körülmények között is” – mondta.

A Communitas Alapítvány 2021-es díjazottjai irodalom kategóriában:

Bertóti Johanna, Borcsa Imola, Codău Annamária, Gál Hunor, Kali Ágnes, Kovács Beáta, Serestély Zalán, Székely Örs.

Film, televízió, rádió és multimédia kategóriában:

Birtalan Albert, Bogdán Farkas András, Bugnár Szidónia Erika, László József, Puskás László, Sós Timothy Valentin, Ungvári Oscar.

Vizuális művészetek kategóriában:

Bartha László Zsolt, Bugnár Zsolt, Gecse Ramóna, Gedő Zsolt, Imecs-Magdó Levente, Kányádi György, Márton Emőke Katinka, Tőtszegi Zsuzsanna, Vass Zsuzsanna.

Színház- és mozgásművészet kategóriában:

Bede Kincső, Dimény Áron, Ganea Adrian, Kopacz Kund, Kurjatkó Tamás, Szabó Anna-Mária, Szőke Dalma Zsuzsanna, Tibád Eszter.

Zeneművészet kategóriában:

Benedek Miklós Balázs, Dávid-Kacsó Soma, Diószegi Benjamin, Domokos Előd, Gergely Zoltán, György Tünde, Nemes Tibor, Oláh Boglárka Eszter.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is színvonalas mezőny alakult ki mindegyik kategóriában.  A díjazottak egy éven át havi 950 lejes (67 000 forintos) támogatásban részesülnek.

A nyitóképen Bertóti Johanna, az egyik díjazott. Fotó: Kultúra.hu/Belicza László Gábor