Ösztöndíjat hirdetnek feltörekvő fiatal művészek támogatására

Egyéb

Fiatal, kortárs magyar művészeknek kínál segítséget nemzetközi karrierjük beindításához az EXIM Határtalan Kultúra Program támogatásával megvalósuló és az Art is Business Egyesület szakmai gondozásában elinduló ösztöndíjprogram.

A hiánypótló művészeti ösztöndíjpályázatot azzal a céllal hirdették meg képzőművészek és kamarazenei formációk számára, hogy minél többen mutatkozhassanak be nemzetközi vásárokon, valamint vehessenek részt külföldi koncertturnékon és zenei fesztiválokon.

Az EXIM Magyarország Határtalan Kultúra Programjának keretén belül indul útjára az Art is Business Egyesület képzőművészek és kamarazenei formációk számára meghirdetett két ösztöndíjpályázata, melyek a kiválasztott művészek nemzetközi karrierjének elindítását segítik. A két nonverbális művészeti ágban, a klasszikus zenében és a képzőművészetben a fiatal magyar tehetségeknek komoly lehetőségei vannak a sikerre, azonban az igazi áttöréshez elengedhetetlen a kapcsolatok építése és a bemutatkozási lehetőségek felkutatása. Annak érdekében, hogy minél több feltörekvő magyar művésznek legyen alkalma megmutatni magát, az EXIM Magyarország értékteremtő kezdeményezésével támogatja a két művészeti pályázatot. A pályázatok bírálóbizottsága az EXIM Magyarország vezérigazgatója, Kisgergely Kornél mellett elismert magyar szakemberekből áll. A képzőművészeti zsűri tagjai Szipőcs Krisztina, a Ludwig Múzeum igazgatóhelyettese és Bérczi Linda, a The Space Galéria tulajdonosa; a klasszikus zenei zsűri tagjai Dubóczky Gergely karmester, Pusker Júlia hegedűművész és Fejérvári Zoltán zongoraművész.

A pályázat lebonyolítója az Art is Business Egyesület, amely egy olyan, értékalapon működő platform, amelyen találkozhatnak a vállalati, magán- és művészeti szcéna szereplői, és az itt megosztott tudásból együttműködések jöhetnek létre.

Fotó: Shutterstock