Art is Business
Elindult az Art is Business Díj pályázati időszaka
2025-ben hetedik alkalommal pályázhatnak az értékalapú együttműködésekben érdekelt kulturális és vállalati szereplők az Art is Business Díj különböző kategóriáiban.
Négy hónapos mentorprogram indul művészeknek
Az Art is Business Perspektíva névvel elindítja az ország első üzleti és művészeti mentorprogramját, amelyben 35 vállalati vezető és menedzser vesz részt, és adja át tudását több mint 30 olyan, előadó-művészeti közösségből érkező szereplőnek, aki fejleszteni szeretné menedzsmenti képességeit.
Ösztöndíjat hirdetnek feltörekvő fiatal művészek támogatására
Fiatal, kortárs magyar művészeknek kínál segítséget nemzetközi karrierjük beindításához az EXIM Határtalan Kultúra Program támogatásával megvalósuló és az Art is Business Egyesület szakmai gondozásában elinduló ösztöndíjprogram.
Duda Éva Társulatával Szabad a tánc!
A 15. évadát indító Duda Éva Társulat Szabad a tánc! címmel exkluzív támogatói gálaestet rendez a Vígszínház nagyszínpadán olyan vendégművészek közreműködésével, mint Dés László, Nagy Ervin, Szabó Kimmel Tamás, Fekete Giorgio, Sena DagaDub és Kolonits Klára.
Vállalati gyűjteményekről szervez konferenciát az Art is Business
Október 26-án tartja Vállalati gyűjtemények a XXI. században itthon és külföldön című konferenciáját az Art is Business. A rendezvényen az előadások mellett fontos szerep jut a szakmai kapcsolatépítésnek is.
Kortárs képzőművészek pop-up kiállítása, irodalmi és zenei események Újbudán
A tavasz nyitányaként április elejétől kortárs kiállítás és aukció, valamint izgalmas művészeti programsorozat várja az Allee Bevásárlóközpontba látogatókat. A szervezők célja, hogy a művészetet ismét mindennapi életünk részévé tegyék.
Online trend, offline ellentrend
A digitális világ és a művészetfogyasztó generációk összekapcsolódását vizsgálta az Art is Business március 21-i Connections eseménye.
Hiánypótló képzés: vállalati gyűjtemények Magyarországon
2023 februárja végén indul az Art is Business Vállalati gyűjtemények című tanfolyama, amely egy rendkívül fontos, de jó ideje mellőzött témát helyez a fókuszba.
Átadták az Art is Business Díjakat a művészet támogatóinak
Negyedik alkalommal és öt kategóriában adták át az ország egyetlen, a vállalati és a művészeti világ összekapcsolódását díjazó elismerését, az Art is Business Díjat.
Kulturális kommunikáció válságos időkben
A képzőművészeti márkaépítés és az előadó-művészeti válságkezelés témáival foglalkozott az Art is Business november 9-i Connections eseménye. Mindkét panelben azokról a kihívásokról esett szó, amelyeknek kommunikációs vetülete van, köztük pedig leginkább arról, hogyan juthatnak el a kulturális intézmények a fiatal közönséghez.
Art is Business: konferencia a vállalati és a művészeti világ találkozásáról
Art is Business címmel a vállalati és a művészeti világ találkozásáról rendeznek online konferenciát május 14–15-én magyar és nemzetközi menedzserek, kulturális vezetők és alkotók részvételével.
A forprofit és a kulturális világ hiánypótló találkozása
Hogyan működik ma a vállalati és művészeti élet összekapcsolódása? Létezik-e 2020/21-ben tiszta kulturális szponzoráció? A művészeti brandek miként segítik a vállalat stratégiáját? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresik a válaszokat december 15-én Magyarország első Art is Business Konferenciáján a Trafóban.
Kiosztották az első Art is Business Díjakat
A hazai kulturális és forprofit szcéna jeles képviselői jelenlétében adták át az első Art is Business Díjakat december 17-én, a Nemzeti Múzeumban.
Radnóti Zsuzsa kapja az első Art is Business különdíjat
A Fidelio Művészek a Művészekért elismerését december 17-én a Magyar Nemzeti Múzeumban veheti át a dramaturg.