Neked mit jelent a szó: otthon?

Mit jelent otthon lenni és mit jelent elmenni onnan? Mi köt minket egy adott helyszínhez, és mi is tulajdonképpen a honvágy? Lehetséges, hogy idővel változik a hazamenni jelentése? Vagy hogy több helyet is az otthonunkként emlegetünk? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Faur Zsófi Galéria Otthonról haza kiállítása.

A Lak Róbert és Lantos Csenge által kurált kiállítás már kérdésfelvetésében is figyelemfelkeltő, ugyanakkor a megoldása is bravúros. A kiállított műtárgyak mellett ugyanis mindig szerepel egy-egy vers, ami még inkább kinyitja az adott mű kereteit, segít árnyalni, mélyíteni annak mondanivalóját.

A művek nagy részének kiindulópontja a ház motívuma. Geometriailag egy igazán egyszerű formáról van szó: egy négyzet és egy háromszög alkotja ezt az alakzatot.

Azonban hiába az egyszerűsége, ez a forma rengeteg érzelmet indít be a befogadóban, hiszen mindannyiunkban felidézi az otthon melegségét. Legtöbbször azt a védőburkot juttatja eszünkbe, ahová elvonulhatunk a világ zaja elől. Máskor pedig épp egy helyet, ami bezár, ami korlátoz.

Lantos Csenge Ennyi az otthon? objektje épp e forma banalitását helyezi fókuszba: rétegenként tárja elénk a ház formáját és a helyet, ahol ez a ház áll.

A szeletekből felépülő, redukált mű mellőz mindenféle személyességet, ugyanakkor mégis súlyossá válik azáltal, hogy a befogadóban kérdések sorát indítja el a saját otthonérzetével kapcsolatban. Lantos a rétegeire bontja a látványt, hogy kifürkéssze, mitől is válik egy otthon otthonná. Mi pedig úgy érezzük, hogy a lényeg valahol a rétegek között rejtőzik, és nekünk kell kitöltenünk az üres részeket.

Lantos másik munkája, a Soul Garden Seres Lili Hanna versével belső kertté alakul át, amelyet a képzelet gondoz. A galéria terében növekedő fű szőnyegként hat, ami még inkább ráerősít arra, hogy ez a látvány pusztán egy vízió. A költemény alanya ugyanis még a függönyt sem képes elhúzni, így csupán a beszűrődő hangokra tud hagyatkozni, amikor elképzeli a kinti történéseket.

A vers az otthont egyszerre mutatja védelmező gömbként, ugyanakkor érezzük börtönszerűségét is, ami megfoszt a valódi tapasztalástól.

Horváth Lóczi Judit élénk neonszínekből és szigorúan futó vonalarendszerekből építkező Nesting kompozíciója a karantén ideje alatt készült, így erősen reflektál a bezárkózás jelenségére. A befelé szűkülő mű az élettér összezsugorodására utal, a kép belsejében látható fekete négyzet pedig magát az otthont jelképezi. Az otthont, amit egyszerre védelmez, ugyanakkor korlátoz is, hiszen az ingerek és élmények nem jutnak át a falakon. Ahogy Zalán Tibor Vissza a narancssárgákhoz verse is megfogalmazza ezt: 

Nagyon lírai sorozat Horváth Lóczi Try to be a good mother műve, ami a ház alakzatából építkezik, azonban ezekben a képekben ez a forma az anyaság szimbólumaként értelmeződik.

Az anya a ház, az otthon, aki várat épít a gyermeke köré, miközben feltárja a világ csodáit is.

Aki egyszerre von burkot a gyermeke köré és engedi, hogy szárnyaljon. Szabó Imola Julianna verse nagyon érzékien mesél:

Forrai Ferenc Útközben munkája folytatja ezt a narratívát, és egy elhalványuló körformával érzékelteti, hogy mit is jelent elhagyni az otthont, kirepülni a biztonságot jelentő burokból. Az emlékek fokozatosan elhalványulnak, a távolság egyre inkább elmossa az otthon körvonalát. Végül egy másik helyre megérkezve előtűnik egy újabb körvonal, amit nekünk kell feltöltenünk új emlékekkel, hogy azt otthonnak tudjuk nevezni.

Az otthon olykor nem is csupán egy fizikai tér, hanem emlékek halmaza, amelyek nosztalgiát ébresztenek bennünk egy adott helyszín iránt.

Vámos János Sárga fotele megidézi a nagyapát, annak illatát, azt a régi, idilli kort, amikor még minden felhőtlen volt, és az élet súlyai nem nyomták vállunkat. Vámos másik festménye, az I’m on my way pedig épp az elszakadásról szól, arról, hogy a saját ösvényünket magunknak kell kitaposnunk, és ehhez olykor az kell, hogy leváljunk arról, amit otthonnak nevezünk.

Bárhogy is alakul: a saját otthonunkat végül mégiscsak magunknak kell körberajzolnunk, ahogy azt látjuk Neogrády-Kiss Barnabás Házak fotósorozatán is.

Kudász Gábor Arion Family of Mai hősének szintén az elhalványuló emlékekkel kell megbirkóznia. Ahogy elhagyjuk az otthonunkat, úgy a szeretteink is távolabb kerülnek tőlünk. Ez pedig olykor nemcsak fizikai, hanem lelki távolságot is jelent, hiszen a közös élménykészletünk újabb és másabb masszával vegyül, ami minket is mássá tesz. A Lost Hand fotón az összeomló otthon képével találkozunk, ami bizonyos szempontból rokonítható Gulyás Andrea Katalin installációival, amelyeken a homokszemekből összeálló otthon felborul, kettétörik, darabjaira hullik, majd a szél szárnyán tovalibben. Terék Anna verse nagyon érzékletesen kommentálja ezt a folyamatot:

A mindentől való távolodásról, az otthonról való elindulásról, valamint a közeledésről, visszatérésről szól Szajkó István Jövök megyek festménye, amihez izgalmas értelmezést ad Regős Mátyás verse:

A festmény egyébként Szajkó saját élettapasztalatát is közvetíti.

A festő folyamatosan ingázik Szabadka és Lókút között. Mindkét helyen megteremtette magának az alkotás mikroklímáját, de azt ő is tudja, hogy két helyen nem lehet otthon. A festmény a folyamatos mozgásban levés, az út- és otthonkeresés szimbóluma. 

Bányász Anna Már a jövő sem a régi fotósorozatának középpontjában tehenek szerepelnek, néhol pedig kisebb-nagyobb rálátást kapunk a környezetre is. Ezekben a művekben egy életérzést, hangulatot kapunk el, ami a jelen iránti nosztalgiáról szól. És arról, hogy a Föld csak akkor lesz a jövőben is otthonunk, ha képesek vagyunk tudatosabban és kevésbé kizsákmányolóan viszonyulni a természeti erőforrásokhoz meg a minket körülvevő állatokhoz.

A kiállítás tehát körülrajzolja, hogy mit is jelent az otthon, azt, hogy hogyan tud egyszerre védelmező és korlátozó lenni. Ugyanakkor egy tágabb perspektívából is szemléli a kérdést, hiszen nemcsak az otthonlevésről, hanem az eredeti környezetről való leválás fájdalmáról és elkerülhetetlenségéről, az ingázásról, a bolyongásról is szót ejt. 

A kiállítás november 5-ig látogatható a Faur Zsófi Galériában.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu