Ötvenedik évadára készül a Savaria Szimfonikus Zenekar

Egyéb

Szeptember 8-án indul a jubiláló Savaria Szimfonikus Zenekar 16 hangversenyből álló, zeneileg változatos évada, amelyben több olyan dirigens is visszatér, akik egykor vezető karmesterei voltak a zenekarnak.

A 2023/2024-es szezon különleges a zenekar életében: 50 évvel ezelőtt, 1974-ben vált az akkor még Szombathelyi Szimfonikus Zenekar hivatásos zenekarrá Petró János fő-zeneigazgató vezetésével. A Savaria Szimfonikus Zenekar hamar országosan jegyzett együttessé vált. Az idei, jubileumi évad az alapító karnagy szellemiségére, hitvallására épül, koncepciója előtt tisztelegve és visszatekintve az elmúlt évtizedekre.

A petrói szellemiség fontos pontja a kortárs zene támogatása és bemutatása, valamint az emberi hangok tisztelete, az emberi hang és a zenekar kapcsolatának kezelése. Nagyon sok oratóriumot és operát, valamint hasonló típusú művet játszott vele a zenekar, ez a hagyomány is folytatódik, több hangversenyen is énekkar színesíti a zenei képet.

Az évadban a múltidézés jegyében olyan karmesterekkel is találkozhat a közönség, akiknek korábban köze volt a Savaria Szimfonikus Zenekarhoz. A sorozatban Vajda Gergely vezető karmester vezényel a legtöbbször, de meghívást kaptak az idei szezonra volt dirigensek is, köztük Madaras Gergely, Kocsár Balázs, Izaki Masahiro és Robert Houlihan, mellettük Kovács János és Hamar Zsolt is érkezik a zenekarhoz.

A 2023/2024-es zenei évad Dohnányi Ünnepi nyitányával indul, a szeptember 8-i nyitóhangversenyen egy kortárs ősbemutató mellett Muszorgszkij közkedvelt klasszikusa, az Egy kiállítás képei is elhangzik. A műsor négy részében teljesen máshogy fog elhelyezkedni a zenekar: a zenék a különböző időket a folyamatosan át- és átrendezett térben mutatják be.

A második hangversenyen fiatal szólisták kapnak főszerepet, a harmadik koncert a Magyar Művészeti Akadémia Gálahangversenye is. December elején a szimfonikus zenekar zenészei lépnek elő szólistává, míg a karácsonyi hangverseny egy meseopera lesz a Magyar Állami Operaház énekművészeivel.

A 2024-es évnyitó hangversenyt a Brahms-művek mellett egy Vajda Gergely-darab magyarországi bemutatója teszi különlegessé a Magyar Rádió Énekkara és Gyermekkórusa közreműködésével. Februárban Fejérvári Zoltán zongoraművész orosz zeneszerzők műveit játssza.

Áprilisban elhangzik Debussy Szent Sebestyén vértanúsága című misztériumjátéka; az előadás érdekességét az adja, hogy kórusra épül és pantomimmal lesz társítva. Májusban „Schubertiadát” hallhat a közönség, a hónap végén pedig Balog József zongoraművész lép fel szólistaként.

Az évadzáró koncerten Mozart, R. Strauss és Haydn műveit vezényli Vajda Gergely, szólistaként a Nemzeti Filharmonikusok szólamvezető trombitaművészét, Tóth Lászlót köszöntheti a szombathelyi publikum.

Nyitókép: Savaria Szimfonikus Zenekar (Fotó: Büki László / Savaria Szimfonikus Zenekar)