9b5080a3-dbf6-438c-b3f2-69e8f05c3c5c.jpg

Palóc Húsvét íjászattal, malacsütéssel és ételszenteléssel a füleki várban

Húsvét hétfőjén 18. alkalommal rendezik meg a Palóc Húsvétot a füleki várban. A vendégeket népművészeti műsorokkal, kézműves-foglalkozásokkal várják, de a várudvaron lehetőség lesz lovaglásra vagy íjászatra is – tájékoztat a felvidéki Városi Művelődési Központ igazgatója.

A szabadtéri színpadon népművészeti műsor várja a látogatókat, a pásztói Muzsla Néptáncegyüttes, a nagykürtösi Krtísan Néptáncegyüttes, valamint Nagy Csomor András és zenekara részvételével. A helyi együtteseket a Foncsik Énekegyüttes, a Jánošík Gyermek-néptáncegyüttes és a Szederinke Gyermek-néptáncegyüttes képviseli – ismertette Tóth Éva.

Emellett az érdeklődők kipróbálhatják a tojásdíszítés különböző technikáit, elsajátíthatják a mézeskalács-díszítés alapjait, illetve gyékényből húsvéti figurákat készíthetnek. A kézműves-foglalkozásokon kívül a várudvaron zajló programot lovaglás, íjászat, malacsütés, ételszentelés, kirakodóvásár gazdagítja.

A rendezvényen közreműködik a Motolla Kézműves Baráti Kör, a Füleki Farkasok, a Szabad vágta PT, a BANYA-társulat, a Defensores történelmi csoport, a Füleki Római Katolikus Plébánia és a parlagosi hagyományőrző tojásdíszítők. A program keretén belül a Füleki Vármúzeum állandó kiállításait és időszaki tárlatát is megtekinthetik a látogatók. Kedvezőtlen időjárás esetén a koncerteket a művelődési központban tartják meg.

Ez is érdekelheti

Nagyböjti énekek és Locsolóbál a Fonóban

Április 17-én Havay Viktória, Illés Gábor és Juhász Dénes a nagyböjt szentes énekeiből és archaikus imádságaiból válogat a Fonóban, húsvéthétfőn pedig a hagyományok szerint Locsolóbállal várja a Fonó a táncházas közönséget, ahol az Erdőfű és a Csángálló húzza a talpalávalót.

Idén is vödörből locsolkodnak Hollókőn

Folklórprogramokkal, palóc gasztronómiával, népszokások felelevenítésével és az elmaradhatatlan locsolkodással várja a látogatókat a Hollókői Húsvéti Fesztivál; az idén négynapos rendezvényen koncerteket, családi és gyermekprogramokat is szerveznek a Nógrád vármegyei világörökségi faluban.

Húsvéti fesztivál a Skanzenben

Húsvétvasárnap és -hétfőn locsolkodással, hímes tojással, tavaszváró mulatsággal a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum. A portákon a keresztény kultúrkörhöz kapcsolódó hagyományok és a tavaszi népszokások egyaránt megjelennek. Mesék, koncertek, kézműveskedés várja a látogatókat. Húsvéthétfőn itt lesz a Kaláka együttes mellett Szalóki Ági Zenekara és még sokan mások.