Panorámalift visz a római Colosseum magasabb szintjeire

Egyéb

A római Colosseumban koncerttel avatták fel kedden az ókori amfiteátrum panorámafelvonóját, amely a látogatók előtt megnyitott felső emeletekre akadálymentesen segít feljutni június elsejétől.

A rövid koncerten a Gladiátor című film zenéjéből játszott az Orchestra Italiana del Cinema (Olasz Filmzenekar) a műemlék egykori színpadának fedett részén, kisebb közönség előtt. A koncert végén a film főszereplője, Russell Crowe Ausztráliából küldött videóüzenettel gratulált a lift elindításához. A megnyitó ünnepség díszvendége Gennaro Sangiuliano kulturális miniszter volt.

Alfonsina Russo, a Colosseumot és a Forum Romanumot is magában foglaló régészeti park igazgatója felidézte, hogy a lift ötlete még 2018-ban született meg, amikor nagyzenekari kísérettel rendeztek jótékonysági vetítést a Gladiátorból a Colosseumban, és mostanra valósult meg szponzorok anyagi támogatásának köszönhetően.

Az acélból és üvegből készült felvonószerkezet a Colosseum második és harmadik emeletét köti össze egymással.

A liftet úgy tervezték meg, hogy a csaknem kétezer éves építményben ne kelljen maradandó átalakítást végezni. A lift az akadálymentesítést szolgálja a fogyatékossággal élő emberek számára, de száz meredek lépcsőfok megmászását takarítja meg az idősebb látogatók, a gyerekek és a Colosseumot nagy forróságban felfedező többi turista számára is.

A liftet csütörtöktől lehet használni, az amfiteátrum reggeli nyitásától kezdve, mivel „a felsőbb emeletekről akkor lehet a legjobban látni, miként hatja át fény a Colosseumot” – mondta Alfonsina Russo. A harmadik emeleten újdonság is várja a látogatókat: a travertin mészkőből emelt falakon restaurálva láthatnak a harmadik század elejéről származó feliratokat. A Colosseum egy részét 217-ben tűz pusztította el, öt évre le is zárták, és a falakat helyreállító ókori munkások vörös festékkel hagyták hátra nemcsak neveiket, hanem a munka közben felmerülő gondolataikat is.

Szintén újdonságnak számít, hogy a látogatók feljuthatnak – igaz, egyelőre még csak gyalog – a Colosseum legfelső emeletére is, amelyet az amfiteátrum megnyitása utáni években Titus császár emeltetett az épület bővítéseként.

Ezzel a Colosseum magassága megközelítette az ötven métert.

Az amfiteátrum homlokzati restaurálása három év után 2016-ban ért véget, a munkálatokat magánvállalatok finanszírozták. Azóta az aréna, vagyis az egykori színpad alatti részt tárták fel.

A világ legnagyobb amfiteátrumát, amely 80-tól 523-ig fogadta a nézőket, tavaly több mint 7,5 millió látogató kereste fel.

Látogatható a 15 ezer négyzetméteren elterülő, folyosókból és cellákból álló labirintus, amelynek helyreállításán több mint nyolcvan régész, építész és mérnök dolgozott. A 2000 éves amfiteátrumban zajló gladiátorviadalokat az ókorban akár 70 ezer néző is nézhette a küzdőteret körbeölelő lépcsőzetes teraszokról. Az arénát a hipogeum megépítése előtt vízzel is fel lehetett tölteni, így akár tengeri csatákat is el tudtak játszani.

Arról, hogy az ókori rómaiak pizzát is falatoztak a Colosseumban, ebben a cikkünkben írtunk.

Fotó: MTI/EPA/Massimo Percossi