Panyolafeszt MTI.jpg

Tutajos koncert és szatmár-beregi ízek az idei PanyolaFeszten

Csütörtökön indul a 18. PanyolaFeszt a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen, ahol többek között néptáncosok, népzenészek, világzene és szatmári ételek várják a látogatókat.

Az ötszáz lakost számláló községben a fesztivált idén is „nulladik” nappal kezdik, hiszen csütörtökön az Uránia Filmszínház jóvoltából ingyenes szabadtéri mozival várják a látogatókat. Pénteken többek között fellép a Kaláka együttes, a Kacaj zenekar, késő este pedig a Fanfara Complexa gondoskodik a hangulatról.

Szombat reggel az év kerékpárútját, a Beregi kört tekerhetik végig a résztvevők az Örökségtúra szervezésében. Újra megrendezik a Palaj-partyt is a Tiszán, ahol fürdőzés közben hallgathatják a vendégek, ahogy egy tutajon zenél a Kelet Brass Band. A Fitos Dezső Társulat előadása mellett a Zűrös Banda, valamint Heit Lóri és zenekara koncertjével várják szombaton a közönséget. A fesztiválon a táncnak is fontos szerep jut: pénteken a Szatmár Néptáncegyüttes, szombaton pedig a Nagyecsedről érkező Rákóczi Kovács Gusztáv Hagyományőrző Együttes és Nádudvar táncosai lépnek fel.

A fesztiválon ott lesz a Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesület (SVÉT) és annak elnöke, Ruprecht László is, aki csapatával a Minden, ami Szatmár-Bereg Egyesület mátészalkai üzletének helyi termékeiből készít kóstolót, így támogatva a térség gasztronómiai különlegességeit, helyi termékeit.

A gyermekeknek a Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesület, a Kuckó Művésztanya és a Csupa Csoda Vándorjátszótér kínál programokat, de a Pulyasarokban kézműves foglalkozáson, valamint mesterségbemutatón is részt vehetnek a legkisebbek.

A fesztivál vasárnap délelőtt istentisztelettel és Goján Szabolcs harmonikaművész komolyzenei előadásával zárul a református templomban.

Érdemes megemlíteni, hogy Panyola a napokban mutatta be a Hat nyár képei Panyoláról című festménykiállítást a Bartók 1 Galériában Budapesten, ahol több mint negyven alkotást tekinthetnek meg az érdeklődők négy héten át.

További részletek a fesztivál honlapján.

Ez is érdekelheti

Milyen zene üvölt a román határon csempészáruval fennakadt zenészek kocsijából?

Bár címünk tűnhetne akár egy félresikerült találós kérdésnek is, a Fanfara Complexa épp erre keresi a választ nemrég megjelent, Pașaport Control című albumán. De mi közük van a daloknak az orvhalászathoz, és mitől lehet életveszélyes egy moldvai lagzi? Erről is mesélt nekünk a zenekar, miközben a népzenei hitelesség kérdéskörét is boncolgattuk.

Szerelemébresztés női varázslással és férfimágiával

A Fitos Dezső Társulat Embertánc – A táncoló ember című előadása június 14-én új köntösben mutatkozik be a Nemzeti Táncszínházban. A Harangozó Gyula-díjas Kocsis Enikővel beszélgettünk.