Képkivágás.JPG

Papp Lacinak állít emléket a Déryné Társulat új produkciója

Újabb ősbemutatóra készül a Déryné Társulat Kis Domonkos Márk rendezésében. A Bajnokok Bajnoka című előadás a legendás háromszoros olimpiai bajnok ökölvívónak, Papp Lászlónak állít emléket. A premier november 30-án, Papp Laci eltiltásának hatvanadik évfordulóján lesz a Déryné Központban.

2003. október 16-án, 77 éves korában hunyt el a magyar sporttörténelem és ökölvívás egyik legkiemelkedőbb alakja, Papp László. A legendás sportoló a magyar nép hőse volt, de olyan világsztárokat is lenyűgözött, mint Jean-Paul Belmondo vagy Arnold Schwarzenegger. Papp Laci kivételes alakja és története most színdarabban kel életre: Szilágyi Andor A Bajnokok Bajnoka című műve a világhírű bokszoló életének legdrámaibb fejezetét dolgozza fel. A Déryné Társulat előadását a Déryné Program igazgatója, Kis Domonkos Márk rendezi, a díszletet Tóth Kázmér, a jelmezeket Árva Nóra álmodta meg. Az olvasópróbán részt vett az ökölvívó fia, ifjabb Papp László, valamint a produkció szakmai supervisora, Papp Laci egykori tanítványa, Kovács Kokó István is.  

„Sorsszerű találkozás eredménye, hogy ez az előadás megszülethet, de egyben nagy felelősség is. A bemutatót november 30-án, Papp Laci eltiltásának hatvanadik évfordulójának napján tartjuk, amely megfelelő alkalmat biztosít, hogy méltóképpen emlékezhessünk meg a legendáról. A csillagok együttállását mutatja az is, hogy a próbafolyamatot éppen október 16-án, Papp Laci halálának évfordulóján kezdhettük el” – emelte ki Kis Domonkos Márk.

Az előadás a hatvanas évek Magyarországának kirakatvilágába kalauzol minket, a történet középpontjában a profi világbajnoki mérkőzésre készülő Papp László áll. Ő és Adler Zsigmond 1964 novemberében felkeresi Biszku Bélát, a Központi Bizottság titkárát, hogy addigi nemzetközi sikereire hivatkozva rábeszélje utolsó mérkőzésének engedélyezését. Papp Laci és Zsiga a várakozás hosszú óráiban felidézi közös életük legmeghatározóbb pillanatait, kettejük barátságát, a kemény, megfeszített edzéseket, a győzelmeket és Laci életre szóló szerelmének történetét. Laciék mindeközben nem is sejtik, hogy a szomszédos dolgozószobában Biszku és társai a legkülönbözőbb kifogásokra hivatkozva a profi karrier befejezése mellett döntenek.

A korabeli szaksajtó elemzői szerint Papp Lacinak minden esélye meg lett volna arra, hogy 1965 februárjában a Joey Giardello elleni mérkőzésen megszerezze súlycsoportja profi világbajnoki címét, de a meccsre sosem kerülhetett sor. A színdarab erre a drámai eseményre koncentrál, miközben feltárul előttünk a magyar sporttörténelem legendás alakja, megismerjük a kiváló sportolót, a feledhetetlen humorú, a hitében és hazaszeretetében megingathatatlan, kivételes személyiséget. Papp Lacit Havasi Péter, Zsigát Ivaskovics Viktor alakítja, míg Biszku Bélát Kaszás Mihály formálja meg.

Ez is érdekelheti

Kiállítás nyílt a 20 éve elhunyt Papp László emlékére

Időszaki kiállítás nyílt a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumban a 20 évvel ezelőtt, 2003 októberében elhunyt háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó, Papp László emlékére.

Öt olimpikon, aki a művészetben is dobogós

Elszalasztott lehetőségek és sikertelenségtől való menekülés, nyugtató, pótcselekvés, hobbi vagy szerelem – számos indokból fordulhat valaki a művészethez. Mutatjuk, mi történik, ha mindez olimpiai sikerekkel is társul – öt életmű, ahol az ötkarikás játékok mellett nem csak ötlet szintjén jelenik meg a kreativitás.