2024_06_05__XVIII Tánctalálkozó__1920×1080px2 (1).jpg

Klasszikusokat értelmeznek újra a legizgalmasabb kortárs koreográfusok

Öt nap alatt nyolc társulat előadásait láthatja a közönség a XVIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón a Pécsi Nemzeti Színház Nagyszínházában és Kamaraszínházában, és újra lesz TáncSzínTér a Színház téren.

Szeptember 12-én a GG Tánc Eger és a Feledi Project indítják a táncfesztivált a Pécsi Nemzeti Kamaraszínházában egy-egy nagy klasszikus történet kortárs táncszínházi adaptációjával. Az est első részében az Ahogy tetszik újratöltve, a második részben a Car(wo)men című egyfelvonásos koreográfiákat mutatják be a meghívott társulatok.

Szeptember 13-án az M Studio érkezik Sepsiszentgyörgyről: Fren_Ák koncepciójával és koreográfiájában érkezik a romeo@julia.com című előadásuk, amely sajátos értelmezésben közelíti meg a klasszikus shakespeare-i tragédiát.

Szeptember 14-én hagyományosan a Pécsi Balett tartja nagyszínpadi bemutatóját. A három testőr – avagy a királyné nyakéke című vadonatúj táncjátékuk ismét egy izgalmas, szenvedélyes és szórakoztató produkciót ígér, ezúttal minden korosztálynak.

Szeptember 15-én ismét egy double bill várja a táncrajongókat a Kamaraszínházban. A 30 éves Bozsik Yvette Társulat legendás, Lakodalom című előadását a szünet után a PB2 Company Trianon – egy magyar táncelégia című produkciója követi. Ezt követően a Magyar Állami Népi Együttes mutatja be a Nagyvárosi Vándorok című új tánckoncertjét a Nagyszínházban.

Szeptember 16-án a Szegedi Kortárs Balett Fekete hattyú című balett-thrillere zárja az idei Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót.

Ez is érdekelheti

„Lehet, hogy egyszer majd el szeretnék jutni egy prózai rendezésig?” – Feledi János összművészete

Stílusváltásban van. Élőzene, kortárs tánc, jazz, népballada – legújabb darabja, az Esszencia ezekből tevődik össze. A Feledi Project bemutatója telt házat vonzott és tapsvihart aratott a Nemzeti Táncszínház évadzáró, TáncPark programsorozatában. A művész nem csupán témákban, hanem a megvalósítás terén is új utakat keres, mi több, egyre gyakrabban kacsintgat más műfajok felé. Feledi János koreográfus az összművészetről és a pozitív gondolkodásról.

Rómeó és Júlia történetét dolgozza fel Sepsiszentgyörgyön Frenák Pál

A sepsiszentgyörgyi M Studio legújabb bemutatója nyitja a Flow4 Nemzetközi Mozgásszínházi Fesztivált ma este. Az előadás koncepcióját, koreográfiáját Frenák Pál jegyzi, aki harmadik alkalommal dolgozik együtt a társulattal.

„A tiszta, őszinte rezonanciákat keresem a világban” – interjú Frenák Pál táncművésszel, koreográfussal

Összetéveszthetetlen. Állásfoglalásra késztet. Nem fél megkarcolódni, és mindent megtesz, hogy minél mélyebbre karcoljon. A felsorolás szabadon folytatható, és folytatjuk is magunkban mindannyiszor, amikor Frenák Pál-koreográfiát látunk, hiszen minden előadása elemi erővel hat közönségére.

Balett-thrillerrel jelentkezik a Szegedi Kortárs Balett

Balett-thrillerként dolgozza föl Fekete hattyú címmel Csajkovszkij százötven éve megálmodott klasszikusának történetét a Szegedi Kortárs Balett. A Juronics Tamás koreografálta darabot április 12-én mutatják be Szegeden.