Úri_muri1.jpg

Pénteken kezdődik a kisvárdai színházi fesztivál

Június 21-én indul Magyarország egyik legnagyobb, évente megtartott színházi seregszemléje, a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválja, a szakmai programban idén huszonhat előadás szerepel, közülük tizenhetet a versenyprogram keretében láthat a közönség.

Az érdeklődők a művészetek házában, a zsinagógában és a Refi színpadon élvezhetik a vígjátékokat, nagyoperetteket, drámákat, monodrámákat és musicalt. A versenyelőadásokat öttagú zsűri értékeli, amelynek tagjai Elek Tibor irodalomtörténész, Lőkös Ildikó dramaturg, Nagy Katica színésznő, Pataki András rendező és Tapasztó Ernő színész-rendező lesznek, akiket az előadások utáni szakmai beszélgetéseken is lehet majd kérdezni – olvasható a közleményükben.

A tizenhét versenyelőadás mellett kilenc szórakoztató darabot láthat a közönség, a szakmai zsűri által, különböző kategóriákban odaítélt díjakat pedig a fesztivál zárónapján, június 29-én adják át.

A seregszemle idei díszvendége a megalapításának 25. évfordulóját ünneplő székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház lesz. A jeles alkalomhoz kapcsolódóan Felvonásokon át az idő címmel a színház elmúlt negyedszázadáról készült dokumentumfilmet vetítik le, illetve fotókiállítást is rendeznek.

Ünnepi esemény lesz Farkas Ibolya színművész 85. születésnapja és színészi pályájának 65 éves jubileuma. A művésznő tiszteletére műsorra tűzik Tatár Rózsa Ady és Adél című monodrámáját, a marosvásárhelyi Spectrum Színház előadásában. Bemutatják Nagy B. Sándor dramaturg beszélgetőkönyvét Nemes Levente színművésszel, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház egykori igazgatójával. Az érdeklődők emellett megtekinthetik a Semmelweis című filmet is, amelyet közönségtalálkozó követ az alkotókkal.

Az aktív pihenést kedvelőknek interaktív helytörténeti sétákat kínálnak a szervezők: a résztvevők különleges perspektívából ismerhetik meg Kisvárda zsidó vonatkozású emlékeit és emlékhelyeit, valamint a fesztiválnak helyet adó város történelmi múltját.

Ez is érdekelheti

Bocsárdi Lászlót is díjazták Kisvárdán

Június 20. és 28. között zajlott határainkon túli és anyaországi magyar társulatok, valamint színházi alkotónak készülő fiatalok részvételével a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválja. A legjobb előadásért a Kolozsvári Magyar Színház, a legjobb rendezésért Bocsárdi László sepsiszentgyörgyi produkcióját díjazták.

Vajdasági Hangyabefőtt és nagyváradi Mandragóra Kisvárdán

Idén is elindult a Találkozzunk Kisvárdán! című interjúsorozat, amely személyes megszólalásokon keresztül mutatja be a versenyprogram alkotóit a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján. A kisfilmek célja, hogy a fesztivál előadásait és alkotóit közelebb hozza a közönséghez – még a találkozás előtt.

A magyar Fargo apokalipszisfilm a javából

Bemutatták Salamon András legújabb, Random című filmjét. Ez az első hazai alkotás, amely egy filmes magániskola saját gyártásában, páratlan közösségi összefogással készült. A mozi a senki földjén játszódik, az évszázad legőrültebb napján.

A Vár tövében találkozik Visky András, Prieger Zsolt és Juhász Anna

Premier előadással és ahhoz kapcsolódó beszélgetéssel várja a látogatókat a Várkert Irodalom sorozat április 15-én. A húsvétot megelőző várakozás időszakában Prieger Zsolt – Visky András – Nagy Katica – Juhász Anna négyese először szerepel egy színpadon. A „Lobogsz az ellenfényben – a nincs is te vagy” – műsorban a kortárs irodalom egyik legjelentősebb alkotója, Visky András Kossuth-díjas költő, író, drámaíró szövegei jelennek meg.