Kezdjük az elején: hogyan került az életetekbe a zene?

Mindenki gyerekkorában szeretett bele a zenébe más-más módon és teljesen különböző stílusokba, ami bizonyos szinten fel is lelhető a zenénkben, főleg élőben, a koncerteken. Ezeket a behatásainkat próbáljuk úgy összegyúrni, hogy egy egységes, mégis egyedi hangzást és stílust tudjunk kialakítani.

2018-ban alakult a Fiúk, a Félek című dalotokkal debütáltotok. Hogyan találtatok egymásra, hogyan lettetek zenekar?

Egy gólyatáborban találkoztunk először, ahol alkalmanként együtt „kellett” zenélnünk 3-4 napig. Az elején egyáltalán nem voltunk szimpatikusak egymásnak, de az első zenélés és piázgatás után Bence már a Félek első, egy szál gitáros verzióját mutatta nekünk, amire eldöntöttük, hogy csinálunk egy zenekart. Ez lett a Fiúk.

Mik voltak a legfontosabb visszaigazolások számotokra a megalakulásotok óta?

Részt vettünk az első évünkben több tehetségkutatón is, ahol a tanácsok és kritikák mellett nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk a szakmai zsűritől, amiket sokszor meg is fogadtunk, de sokszor el is engedtünk. Az NKA Hangfoglaló programban bekerültünk a támogatott induló előadók közé, ami nagy szakmai elismerést jelent nekünk azóta is, így tudott megjelenni a Mivanveletek című első kislemezünk is. Minden ötletünket meg szoktuk mutogatni azoknak a barátainknak, akiknek adunk a véleményére, figyelünk, hogy mik a reakciók, de alapvetően mindig inkább a saját fejünk után megyünk.

Ha olyasvalakinek kéne elmondanotok, aki egyáltalán nem ismer titeket, hogy milyen zenekar is a Fiúk, mit mondanátok?

Sokszor belefutottunk már ebbe a szituációba, azóta sem nagyon tudjuk, hogy mit mondjunk. Általában azt szoktuk, hogy hallgasson rá, ha lesz kedve, az a nevünk, hogy Fiúk. Ezután szokott az jönni, hogy „Fiúk? Hú, kreatív!”.

Egy korábbi interjúban így nyilatkoztatok: „A célunk, hogy olyan zenét csináljunk, amivel a pop és az underground közönséget is meg tudjuk fogni, ami itthon viszonylag nehéz feladat, mert a két közeg egyre inkább kettéválik.” Hogy álltok ezzel a törekvéssel?

Azt továbbra is csak megerősíteni tudjuk, hogy ez egy nehéz feladat. A közönségünk szerencsére egyre bővül, de azt vesszük észre a visszajelzésekből, hogy inkább az alter közönség hallgat minket, ami logikus, mert a zenénk is egyre inkább ebbe az irányba mozdul a megalakulásunk óta. Nincs már bennünk ilyen pop-underground összemosós törekvés igazából. Folyamatosan írjuk a dalokat, és bízunk benne, hogy a zenénk megtalálja a közönségünket.

Hogyan látjátok, jó lehetőségei vannak itthon a fiatal zenekaroknak?

Eléggé telített a piac, nagyon céltudatosnak és törekvőnek kell ahhoz lenni, hogy megtalálják a zenekarok a lehetőségeket, amin az elmúlt két év sem segített, de alapvetően azt vesszük észre, hogy egyre több a minőségi online platform is, ami ezen próbál segíteni. 

Egységes zenei világ mutatkozik meg a dalaitokban.

Van öt kör, ami egyesével a mi zenei ízlésünk egyénenként, és ezek összevissza metszik egymást. Nagyjából így lehet megfogalmazni. Ettől nagyon izgalmas a dalírás.

Hogyan zajlik nálatok az alkotói folyamat, hogyan születnek a dalok?

Általában minden dalnál máshogy. A legtöbbször Levi kitalál egy harmóniakört, amire Bence ír egy skiccszöveget, és próbán meghangszereljük, ötletelünk rajta, de van, hogy egy bass/dob groove-ra jönnek az ötletek a teremben, és egy jammelésből kialakul egy szerkezet, amit aztán simítgatunk.

Kik/mik inspirálnak titeket?

Mindannyiunknak elég eklektikus a zenei ízlése, egyaránt táplálkozunk a hazai és külföldi előadókból, de alapvetően a legnagyobb inspiráció mindig az, ami éppen körülvesz minket az életünkben. Jelenleg együtt élünk a belvárosban mind az öten, ami önmagában is inspiráló és baromi vicces.

Melyik hazai zenekarokat tartjátok követendő példának (ha van ilyen)? 

Számunkra azok a legszimpatikusabb zenekarok, amelyek évek elteltével is hűek maradnak a zenéjükhöz, a közönségükhöz és önmagukhoz. Mondjuk a 30y, az Elefánt vagy az Esti Kornél.

Mit csináltok akkor, amikor nem együtt zenéltek? 

Dolgozunk a „fagylaltgyári bagaméri” állásunkban, amit imádunk nagyon. Meg sokat szórakozunk.

Novemberben jött ki a Velem egyedül album Megremeg című dalához készült, magával ragadó világú klip. Mesélnétek erről egy kicsit?

Innen is nagy puszi Büki Balázsnak, a klip rendezőjének. A Megremeg egy sírva vigadós zene, amihez Balázzsal egy alternatív szocialista világban játszódó kocsmajelenetet képzeltünk el kevés, de meghatározó karakterrel. Az Ibolya Presszót találtuk a legmegfelelőbb helyszínnek, ahol egy éjszaka alatt le is forgattuk a leforgatnivalót. Nagyon nagy formákat sikerült összeszedni szereplőknek, akikkel jó hangulatban telt a forgatás. Szeretjük a végeredményt, reméljük, hogy akikhez közel áll ez a dal, azoknak is tudott pluszt adni annak ellenére, hogy már májusban megjelent.

Min dolgoztok most, és hol szeretnétek látni magatokat mondjuk pár év múlva?

Folyamatosan írjuk az új számokat, amiről annyit szeretnénk elárulni, hogy egy kicsit más lesz, mint az eddigiek, alig várjuk, hogy megjelenjenek, és megmutassuk a nagyvilágnak. Ezenkívül koncertezni fogunk, amennyit csak tudunk, és reméljük, hogy pár év múlva az összes hazai fesztiválon meghatározó fellépők leszünk.

Kedvenc előadó:Kasó: Ternipe, Botya: RHCP, Benya: Chet Faker, Ivanszkova: Buena Vista Social Club, Lecsó: Vulfpeck
Kinek a bőrébe bújnátok egy napra: Kasó: Eric Cartman, Botya: Torrente, Benya: Batman, Ivanszkova: III. Napóelon, Lecsó: Ríviai Geralt
Milyen szuperképességet választanátok:Kasó: hogy tíz percre ne legyek figyelemzavaros, Botya: repülni, mint egy szabad madár, Ivanszkova: jedierő, Lecsó: telepátia, Bence meg szeretne megtanulni énekelni.
Ha bárkivel zenélhetnétek, ki lenne az:Kasó: Caramel, Botya: Mac Miller, Benya: Fekete Vonat, Ivanszkova: Bootsy Collins, Lecsó: John Mayer

Fotók: Kultúra.hu/Beliczay László

#pénteki kultúrrandi