Pénteki kultúrrandi Dányi Krisztina énekes-dalszerzővel

Hova vezethető vissza a zenei érdeklődésed? Minek köszönhető, hogy már ilyen fiatalon megszólított a zene?

A zenei kötődés szerintem azzal kezdődött, hogy kicsi koromban anyukám állítólag minden nap énekelt nekem, hogy elaludjak. Aztán apukám megmutatta, hogyan tudok felvenni zenéket és a saját éneklésemet is a magnó mikrofonjával, ami nagyon szórakoztató elfoglaltság egy hétévesnek. A dalszerzés akkor kezdődött, amikor elkezdtem hangszeren tanulni. A gyakorlás unalmas volt, és rögtön inkább saját dolgokat kezdtem írni. Ebből is fakad, hogy nem lett belőlem jó hangszeres játékos. Gitáron és billentyűn is írok, de egyiken sem játszom igazán jól.

Szimultán több hangszeren is játszol és énekelsz is. Mi
az a hangzásvilág, akár zenekar, ami a legnagyobb hatást gyakorolta az ízlésed
kialakulására?

Sok különféle hatás ért, nem igazán tudom megmondani, hogy melyik volt ezek közül a legintenzívebb. Egészen kicsiként az elektronikus dolgok érdekeltek, ezekhez tértem vissza most. Tinikoromban fanatikusan imádtam a Beatlest és a jazz standardeket, sok klasszikust is, aztán jött egy Radiohead- és PJ Harvey-korszak, majd egy progrock-, majd egy zajzenei korszak. Az biztos, hogy mindig az érdekelt a legjobban, hogy mitől lesz zene a zene. Mikortól vagy mitől válik egy véletlenszerűnek tűnő hangzás zenévé. Ebben a témában szoktam olvasgatni, és workshopot is tartottam pár éve a BME-n, dr. Barna Emília szociológus és zenekutató meghívására.

A közönség két nagyobb projekt, a morningdeer és a Gloria kapcsán ismerhet. Hogyan érzed, milyen utat jártál be ezzel a két formációval?

A morningdeer visszatekintve nekem őszinte, naiv és nehezen befogadható, hullámzó és nyers zene. A Gloria sokkal magabiztosabb és átgondoltabb, hangzás és élőzés szempontjából is. Sokáig kerestem azt a megszólalást, ami végül lemezre került, és már 2020-ban, mikor a PTS kiadására készültünk, konkrét elképzelésem volt arról is, hogy mit szeretnék majd látni a színpadon. Ezeket az ötleteket sajnos fiókba kellett helyezni a Covid–19 miatt, de nagyon szeretném, hogy idén már megvalósuljanak, ugyanis egy rakás nagyon tehetséges emberrel dolgozunk rajta: Göndör László rendezővel, Cuhorka Emese koreográfussal, Karcis Gábor VJ-vel, és a fotózáson is közreműködő Müller Karol stylisttal. A zenei hátteret három nagyon jó zenésszel dolgozzuk ki: Molnár Benczével, Boros Leventével és Sabák Péterrel.  

A Gloria nemcsak zenei projekt, de egy izgalmas artwork is egyben, aminek perszónáját Szombat Évával alkottátok meg. Mesélj kicsit a karakteréről, kérlek! Ki Gloria, milyen ő?

Gloria egy titokzatos jelenség, nagyjából egy érzésvilág megtestesülése. A nem túl távoli jövőben létezik, de nem lehet tudni, hogy ember-e vagy esetleg már félig kiborg. Én a zenét inspiráló dolgokat (metamodernista érzés, digitális kapitalizmus) tettem be a közösbe, Vica rengeteg ötletet hozott ezekre reagálva, és arcot adott neki. Őszintén megdöbbentem, mikor először megláttam Gloriát a fotókon, és szembesültem vele, hogy létrejött egy tőlem független karakter.

A zene mellett a vizualitás is fontos szerepet játszik a művészetedben, két évvel ezelőtti kliped, ami a PTS című dalhoz készült, nagy népszerűségnek örvendett szakmai berkekben is. Mesélsz kicsit a Gloria látványvilágáról, az alkotói koncepcióról?

Amennyire fontos a képi világ ebben a projektben, én annyira nem értek hozzá. Ki tudom válogatni, ami tetszik, de nem véletlenül bíztam a vizuális dolgokat inkább a hozzáértő emberekre. Gloria elképzelt történeti hátterét Kostil Lukával rajzoltuk fel a PTS-videóban, amihez én csak annyi inputot adtam, hogy a naiv lelkesedés és az irónia lehetőleg legyen egyensúlyban, illetve szerettem volna deep fake-et használni. Erre Luka előállt ezzel az elmebeteg sztorival, amivel százszázalékosan lefedte mindkettőt. Azt már ő dobta be, hogy filmre forgassunk. A történet így előre-, a képi világ hátratekint, az egyedi helyszínek miatt pedig a klipnek van egy térbeli határtalansága. Egyébként Vica is analóggal dolgozott, sőt a zenei hangzásnak is van egy porlepte érzete a benne lévő vintage szintik miatt.

Néhány napja debütált az új EP-d, az LVS. Hogy jellemeznéd az új három dalt?

A három dal igazából kettő, de a címadó dalból két verzió van, egy táncos és egy melankolikus, aminek a születése számomra egy mágikus élmény volt. Random nyomogattam a kis Korg szintimet, aztán megtetszett egy harmóniamenet, amit felvettem, és rögtön írtam is hozzá egy bassline-t. Aztán, mivel ugyanolyan tempóban volt, mint az LVS (amit kifejezetten egy club bangernek írtam), eszembe jutott, hogy miért ne próbáljam rá azt az éneket. Az eredmény totál ledöbbentett, megtartottam, és készítettem még hozzá egy madárcsicsergős-villamosos atmoszférát a saját szórakoztatásomra. A kiadónak is tetszett, ezért került fel az EP-re.

A THD-t kifejezetten a nagy „techdara”, a digitális kapitalizmus és a hatalmaskodás ihlette, és a sors iróniája, hogy a kiadást el kellett halasztani, illetve eleve kétséges volt, hogy megjelenhet-e egyáltalán, mivel a kiadóm (Masterskaya) ukrán. Egyébként eredetileg egy teljesen más dal volt, más szöveggel, más mindennel. Négy évig szenvedtem vele, mire el tudtam engedni. Nagyjából ebben az időben volt, hogy YouTube-on rágyógyultam a DSI Tempest dobgépvideókra, ami elvezetett ehhez a részeges groove-hoz, ami az új verzió gerincét adja. Onnan már nagyjából megírta magát a dal.  

Milyen látványvilágot képzelsz el ezekhez a dalokhoz?

Én nem képzelek semmit, de tegnap például Luka javaslatára ráírtam Mazzag Izabellára, hogy milyen jó lenne közösen videózni. Ha válaszol, majd ő megmondja, hogy mi illene.

#péntekikuktúrrandi

Fotók: Szombat Éva