Pénteki kultúrrandi Drahos Evelin énekes-színésznővel

Gyerekkori álmaid közt az állatorvosi és a zongoraművészi pálya is szerepelt. Most mégis az énekes-színészi karriereden dolgozol. Miért?

Édesanyám vitt el a zeneiskolába, és bár én zongorázni szerettem volna, ő fuvolára íratott be. Sokáig nem mertem felvállalni, hogy énekes-színész szeretnék lenni, de a Váci Bartók–Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium utolsó évében a fuvola mellé már felvettem az ének szakot is. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen – az oratórium és daléneklés után – az ének művésztanár master képzést végzem, de terveim között szerepel a doktori cím elnyerése is.

Melyik mestered tette rád a legnagyobb hatást?

Mindegyiküknek hálával tartozom, de Kiss-B. Atillát külön kiemelném. Nemcsak énekművészi szempontból készített fel a pályára, hanem a kommunikáció, a felkészültségi szint, az igényesség fontosságára, az énekesi lét napi rutinjára, a folyamatos képzés jelentőségére is felhívta a figyelmet. Első, sikertelen zeneakadémiai felvételim után jutottam el hozzá – győri egyetemi tanárom, Szabó Magdolna fantasztikus korrepetitora, Gábor József ötlete nyomán –, és már az első órán azt éreztem, mintha régóta ismernénk egymást.

Ő terelt az operett-musical irányába?

Abszolúte! Talán kissé beszűkülve úgy gondoltam, maradok a klasszikus zenei vonalon, de amikor elkezdtem az operett- és a musical-irodalommal komolyabban foglalkozni, azt vettem észre, hogy jobban esik ezen műfajokat énekelni. Tanár úr javaslatára 2019-ben a IX. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyen is indultam, ahol az MMA különdíját kaptam meg. Nagyzenekarral léptem fel, játszhattam a színpadon – ez meghatározó pillanat volt. 2019 óta a Budapesti Operettszínházban van lehetőségem játszani, már szubrett szerepeket formálhatok meg a következő évadban is futó Mária főhadnagy Pannijaként, továbbá az István, a király Gizellájaként és A Szépség és a Szörnyeteg Babettjeként is látható leszek a színházban.

Egy másik lényeges elem a pályádon a tanítás. Milyen indíttatásból kezdted el ilyen fiatalon?

Három éve keresett meg a magyarországi Maarif Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, ahol nagyon jó érzés volt megmutatni a gyerekeknek a zenében rejlő csodákat, és azt, hogy ez milyen jó menedék lehet. Ez utóbbi különösen fontos a másik munkahelyemen, a Fővárosi Zirzen Janka Gyermekotthonban – ami az Őrségi Zeneiskola kihelyezett, budapesti tagozata –, ahol árva, gondozásban lévő gyerekeket tanítok énekelni. Itt döbbentem rá arra, hogy a tanítás mindig is része lesz az életemnek.

Pedagógiai alapelved a kodályi alapgondolat: a zene mindenkié. Hogyan ülteted át ezt a gyakorlatba?

Az éneklés különösen alkalmas zenetanulásra: mindennap jó gyakorolni, boldoggá tesz, oldja a stresszt. Nem azzal kell foglalkozni, hogy hogyan szólal meg a hang, hanem azzal, hogy igaz legyen. A Kodály szervezte kórusmozgalmak által azok a gyerekek is lehetőséget kaptak az integrációra, akik nem rendelkeztek jó anyagi lehetőségekkel, vagy társadalmilag kirekesztettek voltak. Ha a növendékeim – a legkisebb ötéves, a legnagyobb tizenhét és fél – kikerülnek az életbe, meglesz a tudásuk ahhoz, hogy egy-egy kórushoz vagy zeneszerető társasághoz, egy befogadó közösséghez csatlakozzanak.

Egy másik álmod is valóra vált: tavaly áprilisban indítottad el a Kortárszenei Dalműhelyt, amelynek koncertjein kortárs, magyar zeneszerzők dalait adod elő hangszeres kísérettel. Miért született ez a sorozat?

Szintén Kodályhoz köthető. Sokat használtam a tanítás során a Zeneakadémia által kiadott, Kodály életéről szóló, A zene mindenkié című videót. Amikor a gyerekek látták, hogy Bartók, Kodály, Járdányi és még sokan mennyi mindent tettek az egyetemes kultúráért és a magyar zenéért, tátva maradt a szájuk, bennem pedig megfogalmazódott a kérdés: mi történik most a magyar zenével, ki mozdul, tesz érte? Rájöttem, hogy ez nagy lehetőség számomra. Ha létrehozok egy dalműhelyt, ahol több zeneszerzővel tartom a kapcsolatot, sőt, együtt dolgozunk, meghallgatják a javaslataimat, részese lehetek az alkotásnak. Előadóként az élő zeneszerzővel való közös munka nem kihagyható. A magyar komponisták különösen nyitottak, így mindenkit arra biztatnék, hogy ne féljen tőlük, bátran szólítsa meg őket!

A Kortárszenei Dalműhely koncertjein mivel teszed még befogadhatóbbá ezeket az új műveket?

Egy-két darab kivételével, aminek poénja vagy színpadi performansz jellege ezt nem engedi meg – ilyen Bella Máté Jojó-effektus című műve – természetesen van bevezető rész, versfelolvasás, elhangzanak háttér-információk. Hozzá kell tenni, hogy igyekszem úgy összeállítani az esteket, hogy az is élvezze, akinek esetleg ez az első koncertélménye. Nem dodekafon vagy atonális dalokról van szó: az egyik szinte jazzes, a másik musicales, van klasszikusabb vagy romantikusabb jellegű is. A hangverseny hossza egy óra körül van, így még a kisgyerekkel érkezők is részt tudnak venni. Ez a koncertszocializáció miatt is fontos. Lényeges, hogy olyan élményt adjunk a közönségnek, hogy máskor is legyen kedve eljönni.

Mindezeken túl a kortárs zene hallgatói rétegét hogyan lehetne kiszélesíteni?

Még több társművészet bevonásával. Nemrég zajlott le a Versünnep Fesztivál, ahol Szives Márton ütőhangszeres kollégámmal duót alakítva versenyeztünk. Az elődöntőn a kellékek mellett vetítést alkalmaztunk, igénybe vettük a fénytechnikát is, így több érzékre hatottunk és talán maradandóbb nyomot hagytunk a nézőkben.

Valóban így lehetett, hiszen a különdíj mellett a közönségdíjat is elnyertétek Dubrovay László két friss, Petőfi-versre írt kompozíciójával (Alkony; Szerelem, szerelem), valamint Dankó Richárd megzenésítésében Pilinszky János Szabadulás című versével. Mit jelentenek számodra ezek az elismerések, és milyen új utakat nyithat meg ez a formáció?

Előadóként a közönségdíj különösen becses számunkra, ez a legnagyobb elismerés. Egy visszajelzés arról, hogy értéket hoztunk létre, és hogy a nézők kortárs művekre tették le a voksukat, magáért beszél. Ezek csodálatos zenék! Dubrovay-művet először énekeltem színpadon, ami óriási élmény volt, ráadásul úgy, hogy a három darabot egyetlen ívvé, egy bántalmazott nő történetévé fűztük össze. Jelenleg egy olaszországi, online versenyre küldtünk ki anyagot, de a nyár folyamán további négy megmérettetésen szeretnénk részt venni. Több zeneszerzőtől várunk műveket, amik vibrafonra, ütőhangszerekre és énekhangra íródnak majd.

Mindhárom dal hallható lesz a június 27-i Kortárszenei Dalműhelyen a FSZEK Ötpacsirta Szalonban…

… számos más, többek között új, belépő komponistánk, Virágh András Gábor műve mellett, akitől szintén most fogok először előadni. Tóth Armand darabja is műsorra került, aki épp egy dalműhelyes koncert után keresett meg azzal, hogy szívesen dolgozna velem. Nagyon megtisztelő, amikor egy zeneszerző figyelmet szentel ennek a kezdeményezésnek.

A legendás tanáregyéniség, Bende Zsolt szerint a hangot a dalok tartják kondícióban. Ezért is jó énekelni ezeket?

Ami könnyebbség, az nehézség is egyben. A dal egy áriához képest rövidebb, kevesebb idő áll rendelkezésre, jobban kell tömöríteni a mondanivalót. Mintha egy nagyregény lényegét tíz mondatban akarnánk összefoglalni. Abban a lelkiállapotban kell megszólalni, konkrétnak kell lenni, és mindenfajta technikai eszközzel rendelkezni kell ahhoz, hogy ez sikerüljön. Nehéz feladat, sokat kell gyakorolni.

Nemcsak Budapesten, hanem szülővárosodban, Komlón is előszeretettel énekelsz. Mit viszel haza a művészetedből?

Klasszikus műveket, ismert operaáriákat és az operett-musical repertoárom gyöngyszemeit. Utóbbit különösen nagy szeretettel fogadják. Igyekszem a koncertjeimet úgy összeállítani, hogy kiszolgáljam az igényeket, de mindig becsempészek egy-egy nagyon szép és könnyen befogadható modern darabot is. Meg is szokták jegyezni, hogy ha a kortárs zene ilyen, akkor jöhet!

Mit kívánnál magadnak a következő öt évre?

Olyan jó élményeket, amilyeneket megélhettem az elmúlt években. Úgy érzem, az életem kerek egész, de jó lenne, ha ez a teljesség minél kiterjedtebbé válna, hogy még többeknek szerezhessek örömet.

Fotók: Bach Máté / Kultúra.hu

#pénteki kultúrrandi