Emlékszel még, hogy kerültél kapcsolatba a művészetekkel?

A zenével kezdődött minden. Elég korán kiderült, hogy jó az énekhangom, a kiindulópont a klasszikus zene volt – ebben anyukám is támogatott énektanár lévén. Zenei általános iskolába jártam, tanultam zongorázni, majd egy nagyobb kihagyás után eldöntöttem, hogy adok egy esélyt ennek: érettségi után a kommunikáció szakkal párhuzamosan konzervatóriumba jártam három évig. Nem ment nehezen és élveztem is, de úgy éreztem, nem az én közegem, nem tudok elköteleződni az operaéneklés mellett. Egy kis izgő-mozgó hippilány voltam a magas sarkús, gyönyörűen sminkelt hölgyek között. Amikor meghoztam a döntést, hogy ezt nem folytatom ilyen komolysággal, újságíróként és social mediásként kezdtem dolgozni, kipróbáltam magam a reklámszakmában is. Rengeteg dolog érdekel, és a mai napig küzdök azzal, hogy megtaláljam a valódi hivatásom.

Fotó: Csambal Tamás

De most pszichológiát tanulsz, már a mesterképzést végzed.

Igen. Az évek során úgy éreztem, a reklámszakma kiüresedett, szeretnék inkább olyan dologgal foglalkozni, ami több jelentéssel bír, amiben lehet hivatástudatom. Valami új dolog kellett, amiben újra hihetek. A pszichológia mindig is érdekelt, de 27 évesen elhatároztam, hogy ezt most saját magamért csinálom meg. Korábban sodródtam, nem hoztam ennyire tudatos döntéseket.

Több művészeti terület is beúszott a képbe az éneklés mellett. Hogy jöttek ezek?

A konzi után egy-két évig Mester Dávid zeneszerző barátommal koncerteztünk időnként kikapcsolódásként, de aztán ez leépült, nem voltam már motivált. Nagyon más a klasszikus zenei közeg és az underground, amiben egyébként mozgok. Volt egy kép a fejemben a klasszikus zenéről – beleértve a rendszert és az elvárásokat – és kudarcnak éltem meg, hogy elfordultam tőle. Elég sok szorongásom van a zenéléssel kapcsolatban, pedig mindig felemelő érzés csinálni. Egyedül nehezen vágok bele, de szívesen alkotok zenekarral, mert ott van húzóerő. Így alakult meg anno a Disco Nap is.

Sok időt töltöttem a felfedezéssel, sokat utaztam, aztán elkezdtem azt érezni, hogy komolyabb alkotói dolgokba akarok belefogni. 2017 körül az írásban manifesztálódott az egész, miután Yank koncertjén olyan transzélményt éltem át, hogy utána egy hónap alatt megírtam 60 szöveget. Mintha kihúztak volna belőlem egy dugót és hirtelen elindult volna a flow. Bárhova mentem, folyamatosan jegyzeteltem.

Megmutatod a kedvenc írásod?

oldás

idegennek tűnik az épített környezet
a villamos ablakából miközben
válok le a városról
kétrét hajolva
engedek neki
türelemmel választom ki
az utolsó darabokat
miközben ellendolgozol nekem
a plakátok hasadékain
te vagy a közbeékelődő levegő
de a hasadás is te vagy
néma falakról fantáziálok
becsuklak mint a kapukat
már csak három ponton
érinti egymást a testünk

Mi követte az írást? Milyen sorrendben jött a többi művészeti ág?

Két és fél évvel ezelőtt történt mindez, kb. egyidőben, viharos és intenzív időszak volt. Már korábban is fotóztam analógot, de ez csak hobbi a naplózáshoz, egyelőre nem akarom továbbfejleszteni. Nagy fordulópontot hozott az életembe barátnőm, Nagy Hajnal Csilla, aki sok inspirációt ad az írásban, és egyéb művészeti területeken is, az ő baráti körében ismertem meg Guzák Klaudiát, aki pedig a vizuális álmodozást hozta közelebb hozzám, illetve Göncz Elizát, aki pedig a tetkózásban volt példaképem. Nagyon érdekel maga a tetoválás aktusa és az élmény.

Ez az első olyan cselekvés, amiben teljes tudattal jelen tudok lenni és nem pörög máson az agyam.

Egy évig csak a barátaimra varrtam, mert zavart, hogy nem tudok rajzolni, de egyre több ötletem lett. Sokat gondolkodtam azon, hiteles lehetek-e képzőművészeti előképzettség nélkül, aztán rájöttem, hogy ha valakinek jelentést hordoznak a mintáim és tud hozzájuk érzelmileg kapcsolódni, és megüt egy minőségi szintet a munkám, akkor lényegtelen a rajztudás.

Az sosem merült fel benned, hogy valamelyikből karriert csinálj?

Nagyon elköteleződtem a pszichológia mellett, azt nem akarnám abbahagyni. Viszont valamilyen módon mindegyik művészeti ág kapcsolódik hozzá. A tetoválás sokkal inkább egy alkalmazott szakma, mint mondjuk az írás, de nagyon személyes kapcsolatot igényel és hatalmas ereje van annak, hogy embereknek és emberekre készül. Nem olyan, mintha csak egy képet festenék, ezt valaki a testére teszi majd, és ezzel éli le az életét. Az írásban viszont nem érzek korlátokat: nem voltam magyarszakos, nem hallgattam irodalomtudományt, szűz szemmel vágtam bele, így teljesen szabadon tudom megélni ezeket a gondolatokat. Járok a FISZ irodalmi műhelyébe, és sokat olvasok, szóval vannak inspirációs forrásaim, de eleinte tényleg egy fehér lapnak éreztem ezt az egészet.

Mennyire nehezen mondod azt valamire, hogy kész?

Most már sokkal könnyebben. Tavaly tavasszal például elkezdtem kerámiázni, és arra még nagyon könnyen mondom, hogy kész. Minél több tapasztalatom van az adott dologban, annál nagyobbak az elvárásaim magammal szemben.

Mik azok a témák, amik most leginkább foglalkoztatnak?

A valóság kérdése mindig is fontos volt számomra pszichológiai értelemben, szeretem megvizsgálni, hogy mi az, hogy élem meg, a környezetem hogy éli meg. Például az, ahogyan egy pszichiátriai beteg felfogja a valóságot, miért kevésbé valid, mint az általános értelmezés. Én is időnként elvesztem a realitásérzékemet, ez nagyon izgalmas tud lenni.

Aztán érdekelnek még a transzcendentális témák, és az, hogyan lehet megérteni a világ működését a különböző művészeti ágakon keresztül. Így jöttem rá például arra is, hogy milyen sokszor alábecsülöm a képességem arra, hogy változtassak a szokásaimon vagy személyiségjegyeimen. Ez a felismerés elképesztő erőt ad.

Mindent felül lehet bírálni, mindent újra lehet vizsgálni más szemszögből, ki lehet gyomlálni, ültetni lehet helyette.

Sokszor érzem azt, hogy horizontálisan élünk, így próbáljuk megérteni a környezetünk működését. Hogy elveszett a vertikális becsatornázásunk, nevezzük ezt inspirációnak vagy istenségnek akár. Egyszerűen csak legyen valami, ami felemel a fizikai és földi létből, ami ad egy megélést az embernek. Ebben szeretném még fejleszteni magam, hogy ha elveszek a horizontálisban, akkor is visszatérhessek az alkotói flow-ba.

Gyakran van flow-élményed?

Minél régebb óta csinálok valamit, annál kevésbé. Most például naponta 3 órát kerámiázom, az nagyon gyakran magával ragad. A tetoválás folyamata is ilyen, ott hatalmas a felelősség, nem lehet elrontani, minden instant történik. Mintha egy kis kapcsoló váltana a fejemben. Engem a kockázatvállalás kapcsol rá a flow-élményre. A tetoválás nagyon izgalmas számomra, szeretnék egy csomót fejlődni benne, de úgy képzelem, azt nem fogom örökre csinálni.

Egy film, amit bárhányszor újra tudnál nézni: Jim Jarmusch: Only Lovers Left Alive
A kedvenc versed: mindig más, de most Sylvia Plath-tól a The moon and the Yew Tree
Akivel szívesen teáznál egyet: Hamvas Béla
Amit először csinálsz majd a Covid után: beülök a Bembe vagy a Lumenbe a barátaimmal

Kiemelt kép: Csambal Tamás

#pénteki kultúrrandi