Molnár Csilla több mint tíz éve dolgozik a zeneiparban, egyike azon szerencsés embereknek, akiknek valóban a munkájuk a szenvedélyük. Zenei újságírói évei után „ösztönösen” vált menedzserré, többek között dolgozott a hazai indie érát meghatározó Hangmás zenekarral is, a Universal Music kiadónál pedig öt évig tevékenykedett. Utóbbit csupán azért hagyta abba, hogy teljes állásban a Halott Pénz menedzsere lehessen. A New Beat koncertszervező csapat tagjaként számtalan izgalmas produkció magyar színpadra varázsolásában vett részt, például Iggy Pop, Foals, Queens of the Stone Age. Ezek mellett mesélt nekünk a karanténhelyzet zenei és anyai oldalairól, életútja meghatározó pillanatairól, és arról is, hogy hogyhogy ő volt az egyetlen, aki elvállalta a Halott Pénz menedzselését a zenekar sikere hajnalán.  

Mi a legelső zenével kapcsolatos emléked?

Az első alkalom, amikor kíváncsiságtól vezérelve keresgéltem az otthoni kazetták között, 8-9 éves korom körül. Meg is találtam apukám Beatles kazettáit, és addig hallgattam őket, mire minden számot kívülről fújtam.

Van, aki szinte az anyatejjel együtt szívja magába a zene szeretetét, más inkább a lázadás eszközét látja benne. Te hogyan találtál rá erre a „szerelemre”?

Nálam inkább az utóbbi történt. Bentlakásos lányiskolába jártam gimnáziumba, távol az otthonomtól, szigorú szabályok között (még 18 évesen is köpenyt kellett hordanunk, ami mellett az egyenruha egy menő szettnek hatott). Nagyon sok Kispál és a Borz-lemezt hallgattam akkoriban, és sokszor szöktem el titokban a kollégiumból Neo, Kispál, vagy éppen Quimby koncertekre.

Te magad tanultál valamilyen hangszeren, esetleg énekelni?

Egész sok hangszerrel próbálkoztam, furulyáztam, fagottoztam és hegedültem is, sőt még népdalének versenyekre is jártam. De hamar rá kellett jönnöm, hogy képtelen vagyok közönség előtt játszani vagy énekelni. Bármilyen felkészült és szorgalmas voltam, a színpadtól kirázott a hideg, és mindig rontottam.

Több mint tíz éve dolgozol a zeneiparban. Ha jól tudom, lényegében a Majdnem Híres Rocksuli zenei újságírói képzésével léptél be ebbe a világba. Milyen út vezetett odáig? Mikor érezted meg, hogy valamilyen módon a zenével, a zenészekkel szeretnél foglalkozni?

Diploma után olyan barátaimmal vettünk ki közösen egy albérletet Budapesten, akik együtt zenéltek. Akkor egyébként egyáltalán nem merült fel bennem, hogy tudnék nekik segíteni, akár szervezésben, akár menedzselésben. Ezekben az években találtam meg a MySpace-en a Majdnem Hírest, és kezdtem el járni az óráikra. Itt indult el minden, itt éreztem először, hogy megtaláltam a helyem, megismertem rengeteg új zenét, új embereket, és itt kezdtem el írni is. Elsősorban a Lángoló Gitároknak, nyaranta pedig a Balaton Soundon, Szigeten készítettem interjúkat a fellépőkkel.

Ezeken a beszélgetéseken keresztül varázsolt el ez a világ; a backstage-ek, a zenészek és a színpadok titkai.

Soha nem is volt b-terv a munka világát illetően?

Nem igazán, innentől kezdve biztos voltam benne, hogy zenével szeretnék foglalkozni. Amikor a Universal Music lemezkiadóhoz kerültem, az egy valóra vált álom volt.

Mit gondolsz a zenei újságírás jelenlegi helyzetéről? Te magad letetted a tollat?

Évek óta nem írok már, de rengeteg szép emlékem van erről a korszakról. Jó érzés arra gondolni, hogy világsztárokkal beszélgethettem, és előfordult, hogy egy kis ízelítőt is kaphattam abból, hogy ők vajon valójában milyenek lehetnek. Sajnálom, hogy egyre kevesebb a nyomtatott, zenével foglalkozó magazin, sokkal kevesebben is érdeklődnek a zenei témájú cikkek iránt, és a lemezkritikák szinte teljesen eltűntek. Pedig milyen jó volt bosszankodni ezeken, amikor nem értettél egyet a szerzővel, aki épp lehúzta a kedvenced új albumát.

Esetleg mondasz pár kedvencet, hogy kikkel volt a legjobb/legizgalmasabb az interjúzás?

Az kiderült már, hogy Kispál és a Borz-rajongóként csöppenten bele a koncertek világába és bár ez a rajongás a gimnázium végével el is múlt, de hatalmas élmény volt pár évvel később egy hosszú interjút készíteni Lovasi Andrással. Nem izgultam egyik interjúmnál sem, de akkor remegett mindenem.

És hogyan és mikor jött képbe a menedzserség?

Az újságírás kapcsán egyre több zenekar keresett meg, hogy segítsek nekik egy kicsit, írjak az új lemezükről, új videóikról. Az egyiknél ez olyan jól sikerült, hogy egyetlen bemutatkozó daluk után több fesztiválra is meghívták őket, aminek a szervezésében segítettem nekik. Közben megkeresett az akkori egyik kedvenc zenekarom, a Hangmás, hogy szeretnének felvenni sajtósnak. Nagyon izgalmas új időszak volt ez, szívesen dolgoztam velük, a mai napig úgy gondolom, hogy az akkori indie világ egyik legizgalmasabb és legsikeresebb csapata voltak. Ők aztán 2011-ben elbúcsúztak a menedzserüktől, és ha már ott voltam, engem kértek fel, hogy próbáljuk meg együtt. Nem tanultam ezt a szakmát, és nem is volt egyszerű, de időközben belejöttem.

Milyen zenekarokkal dolgoztál együtt, s mi alapján választottad őket? És jelenleg kikkel munkálkodsz?

Azt mondanám, hogy inkább ők választottak engem. A Hangmás volt az első komolyabb projekt, őket nem sokkal később követte a Halott Pénz. Jelenleg náluk és a Black Bartóknál vagyok menedzser, de dolgozom a Soulwave-el és a Jetlaggel is, nekik a szervezésben segítek.

Sokan a Halott Pénz mellett ismerték meg a neved. Velük hogyan és mikor hozott össze a sors?

2012-ben a Hangmással a Pécsi Estben voltunk, már indultunk haza, amikor a klub előtt összefutottam Gróf Balázzsal, aki éppen Marsalkó Dáviddal beszélgetett. Bemutatott neki és azt is hozzátette, hogy Dávidnak nincs menedzsere. Utána szerveztem neki néhány interjút, és végül úgy alakult, hogy rám bízta a menedzseri feladatokat is.

Olvastam, hogy anno te voltál az egyetlen, aki elvállaltad őket. Mi az, amit te megláthattál bennük, és mások nem?

Ismertem pár számot Dávidtól, az Angard-ot kifejezetten szerettem is, de úgy éreztem, én inkább az indie és gitárzenében vagyok otthon. Sokat gondolkoztam rajta, hogy mit tudok majd hozzátenni a munkájához, egyáltalán értek-e én ehhez a stílushoz, vagy csak csalódást fogok-e okozni. Úgy éreztem, bizonyítani akarok, meg különben is szeretem a kihívásokat, szóval belevágtam.

Menedzserként van olyan cél, álom, amit szeretnél velük megvalósítani? Pl. koncert egy bizonyos országban, ilyesmik.

Folyamatosan vannak előttem ilyen célok. A Halott Pénzzel sokáig az volt az álmom, hogy felléphessenek a Sziget nagyszínpadán, ami azóta már többször meg is történt. Ugyanígy voltam a Papp László Sportarénával is, ahol eddig két telt házas koncertet adott a zenekar.

Amikor megvalósulnak ezek a célok, fantasztikus érzés ott állni és hallgatni őket, bízva benne, hogy ehhez egy kicsit én is kellettem.

Másnap már nehezebb, amikor összeszorul a gyomrom, hogy most hova tovább? De mindig van motiváció, mindig jönnek az új dalok, most is éppen készül az új Halott Pénz-lemez.

Mit szeretsz legjobban a munkádban?

Olyan emberekkel dolgozhatok együtt, akikkel a munkán kívül is számíthatunk egymásra.

És mik a legnagyobb kihívások?

Egyszerre mindenre odafigyelni, mindenkivel egyformán törődni nem mindig könnyű.

Esetükben nincs külön sajtós, marketinges, hanem minden szál nálad fut össze, egyértelműen tagja lehetsz a zenekari családnak. Mennyire változtatott, ha változtatott, ezen a vírushelyzet? Zenekarilag hogy éltétek meg?

Hullámzó hangulatban és lelki állapotban telt ez az év. Az állandó optimizmusom is volt, hogy elfogyott a folyamatos bizonytalanságban. A Black Bartóknak idén 2 koncertje volt, de ezek talán életük eddig legjobban sikerült fellépései lettek. Érezhető volt a közönségen, hogy mennyire ki voltak éhezve már az élő zenére. A Halott Pénz 2019. december 29-én lejött az Aréna színpadáról és egészen 2020. október 28-ig nem tudtak újra közönség elé állni. Az A38-on adtak 3 koncertet egymás után 3 nap, úgy, hogy utoljára 2014-ben jártak a hajón. Éles volt a kontraszt, de a helyzet még közelebb tudta hozni a zenekarhoz a közönséget.

Személyes véleményed szerint mennyire változtatja meg hosszútávon a vírushelyzet a zeneipar jövőjét?

Kíváncsian várom, hogy milyen feltételek mellett tudnak majd kinyitni a klubok és elindulni a fesztiválok. Hosszú folyamat lesz, mire az emberek újra ugyanolyan önfeledten mernek majd szórakozni, ahogyan a vírus előtt. Nagyon sokat kell dolgoznunk azért, hogy a közönségünket meg tudjuk tartani. Elképzelhető, hogy lesznek olyan zenekarok, akik feladják, vagy nem tudják ugyanott folytatni a pályafutásukat, ahol 2020 elején félbemaradt. De nagyon hiszek benne, hogy továbbra is élő koncertekre fogunk járni, és a klubokban együtt táncolunk majd, nem pedig online, streamelve hallgatjuk a zenét és nézzük a fellépéseket.

Foals, Crystal Fighters, Slaves-koncert
Fotó: Lengyel Balázs

Te menedzserként, koncertszervezőként hogy éled meg ezt a helyzetet?

2019 szeptemberében született meg a kislányom. Végig az volt a terv, hogy a munkát nem fogom abbahagyni, a család segítségével mindent meg tudok majd oldani a babázás mellett. Jól is működött volna az elképzelés, de az élet közbeszólt és nem kellett koncertekre utazgatni. Az egyetlen jó dolog a Covidban, hogy kaptam egy extra évet Liliennel. Persze közben folyamatosan tervezünk, készülünk a 2021-es évre, amit talán már nem lesz szükség újratervezni. 

A menedzserség mellett dolgozoztál a Universal Music-nál is, és dolgozozol a New Beat szervezőcsapatában. Mesélnél kicsit ezekről?

Öt évig dolgoztam a Universalnál, életem egyik legjobb munkája volt, és csak azért mondtam fel, hogy teljes állásban a Halott Pénzzel tudjak foglalkozni. A külföldi előadók pr-jával foglalkoztam az első pár évben. Sajtóanyagokat írtam, klipeket küldtem a tévéknek, a legújabb dalokat tőlem kapták meg a rádiók, és amikor a kiadó valamelyik művésze az országba látogatott, én szerveztem az interjúit. Majd később a digitális marketingre váltottam, rengeteget tanultam a Facebookról, Spotify-ról, iTunes-ról.

A New Beatet Horváth Mátéval a mai napig közösen csináljuk, bár az utóbbi időben én már inkább csak névlegesen veszek részt a feladatokban. A szervezést és a koncertek lebonyolítását Máté végzi, én főleg a marketinggel foglalkoztam, de a mai napig együtt döntjük el, milyen előadókat érdemes elhozni Magyarországra.

Mely koncertek megvalósítását szeretted a legjobban? Vagy melyekre vagy a legbüszkébb?

A New Beat 2011-ben indult a Dürer Kert kisteremben, kéthetente csütörtökön voltak a koncertek, először csak magyar fellépőkkel. A rövid szoknyák, hosszú éjszakák (ez volt a szlogen) Horváth Máté és Szabó Tamás (Tonyo) ötlete volt, én egy kicsit később csatlakoztam. Az évek során folyamatosan sikerült rengeteg nagyon menő vagy éppen a menőség előtt álló produkciót meghívnunk, de akikre a leginkább büszke vagyok az Iggy Pop, a Queens of the Stone Age, a The Horrors, Marilyn Manson, a Foals és a Slaves. És amit nagyon bánok, hogy idén elmaradt az Sofi Tukker.

Milyen terveket szövögetsz a jövőre nézve?

Egyelőre azt várom, hogy újra tudjanak indulni a koncertek, a többi majd jön magától. Az élet mindig elrendezi a sorsomat.

Queens Of The Stone Age-koncert
Fotó: Nagy Marci

Egy interjúban utaltál rá, hogy időről időre nehézséget tud okozni számodra az, hogy nőként egy férfiak „uralta” szakmában dolgozol. Ez miben nyilválul/t meg? Tapasztaltál változást az évek folyamán ebben?

Az biztos, hogy eleinte nem igazán vettek komolyan. Ez persze azért is lehetett, mert lány vagyok, de azért is, mert kezdő menedzserként alkudoztam a szakma nagyjaival, plusz akkor még a Halott Pénzt sem ismerték túl sokan. Majd ez az évek alatt sokat változott, ráadásul most már nagyon sok nő dolgozik akár menedzserként, akár háttérmunkásként a zeneiparban.

Nem biztos, hogy a férfiak uralják ezt a szakmát, lehet, hogy csak ők szeretnék ezt hinni.

Szerinted mely tulajdonságok a legfontosabbak ahhoz, hogy valaki jó menedzser lehessen?

Rengeteg türelem kell hozzá.

Legutóbbi zenék, amiket hallgattál: Fontaines D.C. és Nick Cave lemezei
Zenész, zenekar, akivel szívesen dolgoznál együtt: The Rolling Stones
Legelső koncertélmény: Kispál és a Borz Balassagyarmaton
Egy város, ahol élnél: Comó-i tó partján
Hobbi, ami nem a zenével kapcsolatos: Nem nevezném hobbinak, de ami a legjobban kikapcsol, az a sorozatok pörgetése

Kiemelt kép: Orbán Péter fotója

#pénteki kultúrrandi