pikali.jpg

Pikali Gerdát és Fekete Gábort szerették legjobban a József Attila Színház nézői

Fehér Anna, Kocsis Judit és Vándor Éva is örökös tag lett a József Attila Színházban. A teátrum 315 előadást tartott a most záruló évadban, amelyekre csaknem 100 ezer néző váltott jegyet. A nézők szerint Pikali Gerdáé és Fekete Gáboré volt az évad legjobb alakítása.

A legjobb női alakítás díját Pikali Gerda, míg a legjobb férfi alakításért járó elismerést Fekete Gábor kapta a 2023/2024-es évad közönségszavazása alapján a budapesti József Attila Színházban. Az évad legjobb előadásának a Lengyel Ferenc rendezte zenés darabot, a Vértestvéreket választották a nézők.

A teátrum évadzáró társulati ülésén szombaton több művészeti díjat is átadtak. Bodrogi Gyula, Láng József, Szabó Éva, Voith Ági és Ujréti László mellett mostantól Fehér Anna, Kocsis Judit és Vándor Éva is  örökös tag lett.

A háttérben dolgozó kollégák elismerésére alapított Fodor Imre gyűrűt Horváth Ádám koreográfus és Ittes Krisztina, a szervezési osztály vezetője kapta.

Sztankay István özvegye, Bedők Bea 2015 óta ajánl fel díjat a színháznak, és a díjazottakról a színház vezetőségével közösen dönt. A Sztankay-díjat Lábodi Ádám színművész kapta, akit a díjalapító elegáns színészi játékáért méltatott.

A Kaló Flórián-díjat 2006-ban Maros Artúr és felesége alapította, és ők választják ki a díjazottakat a színház vezetőségével együtt. Idén két művészt is elismertek: Szabó Gabi emlékezetes alakítást nyújtott a Portugál és a Sírpiknik című darabban, míg Újvári Zoltán a Kaland című előadásban megformált szerepéért kapta meg a díjat.

A Józsa Imre-díjat 2017-ben hozták létre azoknak a színészeknek, akik mellékszerepeiket is nagy odaadással alakítják, idén Horváth Sebestyén Sándor részesült az elismerésben.

A színház legrégebbi kitüntetését, a József Attila-gyűrűt Pikali Gerda kapta, aki – mint Hargitai Iván, a színház művészeti vezetője a társulati ülésen kiemelte – a Naftalin című darabban játszott pár mondatos szerepében is emlékezetes alakítást nyújtott.

A József Attila Színház 2024/2025-ös évadának első bemutatója szeptember 28-én Szente Vajk rendezésében a Luxemburg grófja című darab lesz. A korábbi bérletek, a Kaló Flórián-, a Gobbi Hilda-, a Schütz Ila- és a bemutató-bérlet mellett négy új bérletkonstrukció érhető el a közönség számára. Ilyen például a diákoknak a Világirodalom remekei és a Galambos Erzsi zenés szabad bérlet.

Ez is érdekelheti

Július 4-én történt

„Jó rendezőkkel dolgoztam egész életemben, és mindig nagyon jó szerepeket kaptam, de például A vágy villamosában nagyon szeretném egyszer Blanche DuBois-t eljátszani, szerintem már megértem rá. Mindig is érdekeltek az ilyen furcsa nők, akik kicsit pszichiátriai esetek. Hogyan lehet hitelesen eljátszani őket, és megtalálni, mi az ő igazságuk” – fogalmazta egy interjúban a ma negyvennyolcadik születésnapját ünneplő Pikali Gerda Jászai Mari-díjas színésznő, akit többek között a Papírkutyák, a 129 és a Külön falka című filmekben láthattunk.

Hírmozaik – június 16.

Felolvasómaraton, nemzetközi gitárfesztivál Balatonfüreden, évadzáró a József Attila Színházban, a magyar fotóművészet átfogó albuma, új elnökség a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége élén, kétszáz éves a Herendi Porcelánmanufaktúra.

Hírmozaik – június 10.

Mától lehet jelentkezni a FISZ nyári táborába, várják az alkotói terveket a Kassák kortárs művészeti díjra, Eszenyi Enikő a József Attila Színházban sem rendez – hírösszefoglalónk.

Szabadság, szerelem – megérkezett a Kék Cetli új epizódja

Miért nem beszélgetünk egymással páncél nélkül? – teszi fel a kérdést dr. Farkas Levente András a Kék Cetli második évadának kilencedik epizódjában.