Királyok, államférfiak, diplomáciai trükkök, területhódítások, csaták. Valahogy így nézett ki annak idején egy szokványos történelemkönyv. Szerencsére a modern történetírás – és így a kiállítások szervezői is – már túlléptek ezeken a kliséken, egyre többször kerülnek fókuszba olyan hétköznapi emberek, akik a háttérben végeztek fontos munkát.
Ilyen üdítő példa a Postamúzeum legújabb időszaki kiállítása – Postáskisasszonyok egykor és ma – A nők foglalkoztatásának története a Magyar Postán – is, amelynek középpontjában a postáskisasszonyok és postásnők állnak. Talán nem véletlen, hogy a koncepció egy női történész, a múzeum könyvtárosa fejéből pattant ki. Becz Viktória kurátor ugyanis arra figyelt fel, hogy bár a nők mindig is fontos szerepet játszottak a posta történetében, mind ez idáig nem készült olyan kiállítás, amely kifejezetten az ott dolgozó nőkre fókuszált volna.
A tárlat három fő részből áll. Az első rész azt mutatja be, hogy a nők jellemzően milyen területeken dolgoztak, mi motiválta őket a munkavállalásra, és hogy a posta milyen okok miatt foglalkoztatta őket. A második rész az egyesületekkel és az érdekvédelemmel foglalkozik, kiemelve, hogy a nők milyen társadalmi szerepet töltöttek be, és hogyan küzdöttek az egyenlőségért, különösen a férfiakkal való egyenlő javadalmazásért. A harmadik blokk az otthon témáját járja körül, rávilágítva arra, hogy a hivatalban dolgozó nőknek a háztartási, családi szerepükben is helyt kellett állniuk, és ebben miként segítette őket a posta.
Kiegyezés – a nőkkel is
Az 1867-es kiegyezést követően jött létre a Magyar Királyi Posta, amelynek első vezetője Gervay Mihály volt, aki számos progresszív intézkedést bevezetett. Ilyen volt az az 1870-es rendelet is, amely lehetővé tette, hogy minden 18. életévét betöltött nő letegye a kiadói vizsgát, ami azt jelentette, hogy önállóan is munkát vállalhattak a postahivatalokban. Ugyan ezt megelőzően is dolgoztak már nők a postákon, de leginkább a családi üzlet továbbvitelével, örökléssel kerülhettek be a rendszerbe: például, ha egy nő megözvegyült, gyakran átvette a férje hivatalának igazgatását.
Az 1870-es rendelet után azonban már vizsgázniuk kellett, és komoly esküt kellett tenniük, amelyben többek között azt vállalták, hogy diszkréten kezelik a kezükbe kerülő iratokat és telefonbeszélgetéseket. A kiegyezés utáni időszak robbanásszerű növekedést hozott a postán, így mind több terület nyílt meg nők előtt is. Azért ne legyenek illúzióink, a bérek közötti differencia még jó sokáig fennállt a férfiak javára.
A munkavállaláshoz nem kellett érettségi, elég volt az elemi vagy polgári iskola elvégzése és a kiadói vizsga megléte. A kiállításon egy-egy önéletrajzba is bele lehet pillantani: sokan emelték ki például a zongorázást vagy hímzést a képességeik közül, amelyek a gyorsaságot és a precizitást igénylő munkákban előnyt jelenthettek.
A nők jövedelme hivatalonként és pozíciónként változott, de az sem volt mindegy, hogy mely településen végezték a munkájukat. Míg a dokumentumok alapján a postamesternők elégedettek lehettek a fizetésükkel és társadalmi elismertségükkel, addig a kiadónőket, illetve a segédeket már jóval kevésbé becsülték meg. 1945-ig ráadásul az üvegplafon inkább beton volt: a posta-főellenőrnői tisztség volt a legmagasabb pozíció, amelyet a nők elérhettek. De legalább az ő fizetésük már egyenrangú volt a férfiakéval.
A különbségek ellenére sokaknak vonzó lehetőség volt postán dolgozni, voltak, akik a tanítói hivatásukat hagyták ott a hivatali munkáért, másokat az özvegység, válás vagy az árvaság irányított erre a pályára. Gyakori volt az is, hogy több generáció dolgozott a posta szolgálatában. Míg a kincstári hivatalok az állam tulajdonában voltak, és központilag helyeztek oda munkavállalókat, a nem kincstári hivatalok egyfajta családi vállalkozásként működtek, és gyakran a saját házuk egy részében alakították ki a postahivatalt.
Gondoskodó vállalat
A kiállítás anyaga arra is rávilágít, hogy a posta vezetése – megelőzve a mai multis gyakorlatokat – mennyire figyelt a dolgozók jólétére. Az 1950-es években például a nők számára külön helyiségeket biztosítottak a hivatalon belül, ahol mosószobákat alakítottak ki, illetve háztartási eszközöket is kölcsönözhettek. Ezenkívül a posta üdülőket is fenntartott a dolgozók számára, hogy kipihentek legyenek és megfelelően tudjanak teljesíteni. A Szentendrei-szigeten például egy kifejezetten nők számára fenntartott üdülő is volt, ahova szintén lehetett nyaralásra jelentkezni – bár hogy kinek mikor utalták ki a lehetőséget, azt már a posta döntötte el.
A nők számára nyújtott szociális juttatások között szerepelt a nyugdíj, valamint különböző segélyek és rehabilitációs intézetek igénybevétele is, de a posta óvodákat és bölcsődéket is fenntartott a dolgozók gyermekei számára. A munka és a háztartási feladatok egyensúlyának megteremtése érdekében pedig különböző tanfolyamokat is szerveztek, amelyek segítséget nyújtottak a nőknek abban, hogy mindkét területen helyt tudjanak állni.
A kiállításon bemutatott eredeti egyenruhák és eszközök szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megértsük a postán dolgozó nők történetét. Különös, de a formaruha viselése nemcsak az ügyfelekkel közvetlenül érintkező postai alkalmazottakra terjedt ki, hanem például a telefonoskisasszonyokra is. Az érdekvédelmi szervezet fontos szerepet játszott a női postai tisztviselők jogaiért való küzdelemben, valamint szociális tevékenységet is végeztek, például jótékonysági gyűjtéseket szerveztek. A munka-család tengely mellett a posta sportegyesületet is fenntartott, de lehetett tánckörökre, kulturális és közösségi eseményekre – például német- és franciatanfolyamokra, felolvasóestekre – is járni.
Mai szemmel nézve ezek a pluszszolgáltatások szinte sci-finek tűnnek, holott a Magyar Posta még ma is az egyik legnagyobb foglalkoztató az országban, habár a mostani 24 ezer fős dolgozói létszám már jócskán elmarad a korábbi 60 ezrestől. Valószínűleg a mostani női munkavállalók is el tudnának viselni egy-két elemet a korukban meglehetősen előremutatónak számító kezdeményezések közül.
A Postáskisasszonyok egykor és ma – A nők foglalkoztatásának története a Magyar Postán című időszaki kiállítás az év végéig tekinthető meg a budapesti Postamúzeumban.
A Postamúzeum állandó kiállítását is bejártuk, és itt írtunk róla.
Fotók: Hajdú József / Postamúzeum
