Poszter helyett: Varga Rita
A mű inspirációs forrása az alkotó saját kertje, azonban a mű nem puszta növényábrázolás, hanem sokkal inkább a belső táj kivetüléseként olvasható, ahol a kaktusz – mint a túlélés, a gondoskodás és a táplálás szimbóluma – személyes jelentésréteget kap. A Silver vizuális erejét az adja, hogy egyszerre ismerős és teljesen idegen. A kaktuszok motívuma a felismerhető valóságból indul, ám a színek és formák felszabadultan elszakadnak a természetes arányoktól: a zöld mellé rikító narancs, a mélylila mellé türkiz, a foltok között váratlan, szinte fényszerű rózsaszín vibrál. A tizenkét panel lüktetése olyan, mintha egy nagy lélegzetű, organikusan táguló rendszer működésébe pillantanánk be: a színek vibráló intenzitása, a formák hullámzó ritmusa élővé, testi közelségűvé teszi a felületet.
A tizenkét panel azért is különleges, mert a szem mozgásra kényszerül: nincs egyetlen központi fókusz, a tekintet folyamatosan vándorol a sűrű, lüktető rétegeken, mintha maga is a levelek közé lépne be. A mű egészének hatása így térbeli: nemcsak nézni lehet, hanem teljesen a hatása alá kerülhetünk.
A sorozat kapcsolódik Rita korábbi ophéliás munkáihoz, de egy új, csendesebb, bensőségesebb nézőpontból: ahogy Házas Nikoletta is írta, a Kertem-ciklus gesztusértékű hátralépés a nyilvánosságtól, a természethez való visszakapcsolódás, a földdel való törődés örömteli tapasztalata felé – Byung-Chul Han gondolataival élve: a kert mint boldogság forrása, mint az elcsendesülés és testi jelenlét tere.
Ezt a képet megvenni azt jelenti, hogy ezt az állapotot – a burjánzást, a gondoskodást, az élet intenzív, szinte mámoros jelenlétét – viszed be a saját teredbe. Egy ilyen munka nemcsak díszít, hanem olyan energiát hoz magával, amely egyszerre játékos és mély, tele erővel és színnel, és hosszú távon is biztosan meghatározza a helyiség hangulatát.
