Sok mindent átéltem már Presser-dalokat hallva, de amikor meghallgattam a versdalait, úgy éreztem magam, mint egy klasszikus kabaréban. A két háború között, amikor mondjuk Reinitz Béla által megzenésített Ady Endre-dalokkal szórakoztatták a mulatók népét.
A kabaré csodálatos műfaj. 16-17 évesen dolgoztam először Verebes Istvánnal, ő vezette azt a felnőttek nélküli ifjúsági színházat, ami a Pálma Cukrászda fölötti teremben működött, egy VII. kerületi kulturális intézményben. Eredetileg tánciskola volt, de mert színpada is volt, néha arra is használták a termet, hogy legyenek benne ilyen-olyan előadások. Verebes a Madách Gimnázium színjátszó csoportja vezetőjeként elintézte, hogy oda beköltözhessünk. Fölvettük a Világ legrosszabb színháza nevet, és játszottunk többek között egy kabaré-előadást is, amit a Verebes szerkesztett, írt, és nagyszerű, de tényleg nagyszerű volt. Amolyan régi irodalmi kabaré-előadás volt. Ott csináltam életem első versmegzenésítését is, Karinthy Frigyestől a Halottat, ami egy nagyon-nagyon dark vers, sőt még annál is sötétebb, kvázi horror. Szóval ennyire komolyan vettük.
Akkor még a konzervatóriumba járt?
Igen, én konzis voltam, a többiek Madách-gimisek. Talán nem mindenki, de onnan indult az egész, és addig tartott, amíg Verebest felvették a Színművészetire. Szóval az igazi kabaré szerintem is nagyon komoly műfaj.
A megzenésítésre kiválasztott versek költői között van, aki 1906-ban született, és olyan is, aki még él. Milyen szempontok alapján válogatott a Versdalokba?
Gondolom, nyegle válasznak tűnne, hogy semmilyen szempontom nem volt, ez egy hosszasan készült improvizációs mozaik, egyik vers kínálta a másikat, még ha a költők között voltak, akik nem is ismerték egymást. Nem építettem koncepciót, a megérzések vezettek, de főleg a versek maguk. A zongorám körül mindig elég sok verseskötet van, és éjszaka, amikor zongorázgatok, vagy csak vacakolok, előbb-utóbb olvasgatni kezdek, és ha egy versben hallok valamilyen zenét, kicsit bíbelődöm vele. Persze ahhoz, hogy ezekből valamit is közre lehessen adni, még nagyon sokat kellett dolgozni. Egy versmegzenésítésnél nagyon is érdemes a hangzással is foglalkozni, ha költők felolvasnak, némelyiküknél tetten érhető, hogy őket is érdekli az audiokörnyezet. Szeretem egy elképzelt térbe helyezni a „szereplőt”.
Kabarék, élethaikuk, rádiójátékok
Bármilyen hosszú vagy rövid is a vers?
Még egy mindössze tizenhét szótagos haiku is egy csomó akusztikai variációt vet fel, honnan is akar megszólalni. Egy sarokban gubbasztva szól-e a hang, vagy pedig egy mindenfelé nyíló tágas térségben? Néhány vers adta magát, hogy valamiféle kis hangjáték készüljön belőle, nagyon szeretem ezt a világot, valamikor régen dolgoztam is néhány rádiójátékban, a legjobb egy Gothár-féle irodalmi összeállítás volt, a Menekülés az este elől, avagy a felboncolt szív. Félek, ez a műfaj megszűnőben van. De ha még megmaradok, folytatni fogom, mert ez a versekkel való éjszakai szöszmőzés a hangszernél vagy a stúdióban, elmondhatatlanul jó időtöltés. Persze tudom, hogy ez a közel 80 perc versdalos gyűjteményem egy roppant hosszú anyag… Ebben már van rutinom, ilyen a Parti Nagy-versekre készült Rutinglitang sorozatom is, s bár a könyves CD komoly sikert aratott, még mindig van bennem némi félsz, hogy 30-40 vers túl nagy merítés. Igaz, nem kell egyszerre mindet végighallgatni, sőt.
Tehát ebben az anyagban vannak miniatűr hangjátékok is, amiket a saját örömére készített?
Igen, egy-egy vers hordoz valamilyen hangzásvilágot, például Kántor Péter Kikötő bluesának szerintem nem tenne jót egy steril stúdióhangzás, inkább szólaljon meg egy viszonylag rendetlen kocsmai kórus. És úgy gondoltam, hogy akkor lesz a legbizarrabb, ha a kórus minden hangja én vagyok. Erdős Virágtól az Én vétkem egy színpadról szól, ahogy egy teljes átéléssel próbáló előadó egy kongóan üres teremben próbál. Tandori Madárzsokéja az én fejemben egy élő közvetítés valamilyen elhanyagolt, elhagyott lóversenypályáról, maga a versenyző a mesélő. Ez volt az egyik legnehezebb előadói feladat, végül a legeslegelső, 001-es demó felvételt jelentettük meg.
Sok olyan versdal is hallható a gyűjtésben, amiből nem lett mini-rádiójáték.
Ilyenek voltak Kepes Sára versei is, akinek a nevét ismertem, s ismertem is olyanokat, akik személyesen ismerték őt, pedig több mint fél évszázada nem él.
Ő volt Petri György fiatalkori szerelme?
Úgy tudom. Zeneszerzést tanult a Zeneakadémián, és néhány verse is fennmaradt. 23 évesen a halált választotta. Újra és újra olvastam a verseit, és magamban az első perctől Oláh Ibolya hangját hallottam. Azt éreztem, hogy ha valaki ezeket el tudja úgy énekelni, hogy előbújjon Kepes Sára képe a ködből, az ötvenéves homályból, akkor az Ibolya lehet. A Voltam Ibojka dal címét viselő könyves CD-jén már hallható, hogy ő egy különös, de még inkább különleges előadó. Egészen elképesztő, Ibolyka mit tud hozzáadni egy ilyen felvételhez. És azt tudja, hogyan jelentek meg Kepes Sára versei?
Nem tudom.
A Lehet című Fodor Ákos-kötetben, valahol a 80. oldal táján, kicsiny fejezetben, mint „örökbe fogadott versek”. Egy élettöredék életműtöredéke. Fodor Ákos röviden le is írja, ki volt Kepes Sára. Így leltem rá ezekre a versekre. Megrázó történet. Egy elveszett költő versei egy másik költő kötetében jelentek meg. Micsoda gesztus… Még néhány kottát hagyott hátra.
Nagyon erősek a megzenésített Petri-versek is.
Mindig is szerettem az ő költészetét, a Sláger című már évekkel ezelőtt elkészült. Nem könnyű az ő verseihez nyúlni, de ezt a két Petri-verset nem tudtam volna kihagyni. Persze az egész válogatás nagyon is szubjektív, de milyen legyen?
Vannak az anyagban olyan dalok, mint például a Reccs Varró Danitól, amiből akár sláger is lehet.
Az egy rettentő jó szöveg, és jókedvet csinál, akárcsak az Elégia vagy a Sóhajnyi vers… Danival csudajó volt dolgozni a Túl a Maszat-hegyen című közös munkák során, azóta kerülgetem a köteteit.
Hány költő szerepel a 34 dalnyi gyűjteményben?
Kilenc költő versein dolgoztam, illetve Esterházy Pétertől is van benne egy idézet, egy mondat: „A szerelem megemel, akkor is az égbe röpít, ha tör, zúz és a porba sújt”. Ezt a mondatot Esterházy A bűnös című, Szüts Miklós festőművész képei ihlette regényének szó szerinti audiováltozatában már évekkel ezelőtt megzenésítettem, és még mind a ketten hallhatták is. Erről a mondatról úgy éreztem, hogy szépen hozzásimul egy Parti Nagy Lajos-szonetthez, aminek a költő nem adott címet. Én meg elneveztem B-moll szonettnek, elmondtam PNL-nak, aki nagyot nevetett, és elfogadta. Aztán hozzáillesztettem az Esterházy-mondatot, mint egy választ vagy kommentet a szonettre.
Ezekről a titkokról hogyan értesül a közönség, ha csak hallgatja a válogatást?
Szeretném megjelentetni az utolsó tíz-tizenévben készült munkáimat egyetlen nagyobb kiadványban, aminek Munkakönyv lesz a címe. A könyvben minden vers, zene, dal hallgatható lesz QR-kódokkal, de valószínű, hogy CD-ket is belerakunk. Miközben elfogadom, hogy a publikálás módja folyamatosan változik, én azok közé tartozom, akik még mániákusan hagyni akarunk a munkánkról valami kézzelfogható lenyomatot. Hogy milyen az mint egész. Azt gondolom, ha valaki ezeket a munkákat nem látja „egyben”, akkor egy csomó dolog nem biztos, hogy egyáltalán eljut hozzá. Tudom, hogy ma az a vezető trend, hogy elég egy-két dalt kiadni, mert az albumok ideje szinte lejárt. De azt is tudom, hogy sokan nagyon örülnek, ha kézbe is foghatják az úgymond terméket. Erre találtam ki ezt a „zenekönyvet”. A Munkakönyv első fejezete lesz a Versdalok. A második egy instrumentális anyag: Zenék képzelt filmekhez.
Ez mit takar?
Azt, hogy írtam zenéket, de képzeletbeli filmekhez. Egy fura élménnyel indult az egész, valamikor a kilencvenes évek végéről.
Kifulladt ösztönök, megszületett zenék
Filmes élménnyel?
Részben igen. Szólt a telefonom, egy angol szám jelent meg.
Akkoriban Vajna még nem volt filmbiztos, de tudtam, ki ő, és már működött egy filmforgalmazó cége Magyarországon. Még sohasem beszéltem vele, nem is ismerhettem a hangját sem. Ő pedig azzal folytatta, hogy Londonból hív. Ez a kijelzett szám alapján igaz volt, no jó, akkor ez mégsem a Kern. És azt mondta, hogy az Elemi ösztön 2-t mutatják be a hétvégén, és már elkezdték tervezni az Elemi ösztön 3-at. Hallotta a zenéimet, látta a színházban a Padlást, és azt akarja, hogy én írjam a folytatás zenéjét. Jó lenne, ha küldenék egy összefoglaló anyagot magamról. Mondtam neki, hogy nekem nincs szakmai életrajzom, ezt kicsit furcsállotta, s azt felelte, hogy neki mindenképp kéne egy. De én valamiért mindig utáltam ilyeneket írni, felvetettem, ha azzal ki lehet váltani, inkább küldenék zenét. Hogy mi jut eszembe, milyen lehetne az Elemi ösztön 3. zenéje.
Látta a filmeket?
Az elsőt igen. Vajna biztos csodálkozott, nem gondolhatta, hogy ha egy zeneszerzőt felkérnek egy ekkora munkára, akkor az van annyira hülye, hogy nem tud egy angol önéletrajzot adni, csak hát nekem magyarul se volt. De elfogadta az ajánlatomat. Pár nap múlva szólt is a telefon, egy hölgy hívott kedvesen az Intercomtól, hogy készen vagyok-e a zenével. Mondtam, még dolgozom, de majd jelentkezem. Amikor elkészültem, kiírtuk egy CD-re, amit el is küldtem neki. Eltelt egy hónap vagy kettő, csörgött a telefon. Fölvettem, hallom újra a hangot: szervusz, Andy vagyok. Azért hívlak, hogy tőlem tudd, akkorát bukott az Elemi ösztön 2, hogy nem lesz Elemi ösztön 3. De nagyon tetszett a zene, köszönöm, és kedves vagy, hogy foglalkoztál vele.
Ha a másodikhoz kéri a zenét, talán nem bukik ekkorát.
Hát ez így csak egy megfeneklett történet, kicsit bulváros is, de aztán kiderült, hogy mégis elindított valamit. A Covid alatt nekiláttam rendet csinálni a demófelvételeim között, találtam is majd száz itthon írott CD-t, mindenféle zenékkel. Az egyik három-négy perces zene nagyon megtetszett, azt még simán felismertem, hogy én követtem el, de fogalmam se volt, hogy mikor, mi célból. A felirat lekopott a tokról, annyit tudtam leolvasni: imaginary. Nagyon lassan, napok alatt összeállt, hogy ez volt az elképzelt Elemi ösztön 3-hoz írott zenei vázlat. A Covid bezártsága alatt elkezdett foglalkoztatni a dolog, és közel négy évtizeddel az Electromantic lemez után megint nekiláttam instrumentális zenékkel foglalkozni.
Elképzelt hozzájuk egy-egy filmet?
Nem. Nincs ezekhez kapcsolódó filmes látomásom. Pont fordítva működtem. Azt képzeltem el, hogy a zenéket hallgatók vajon miféle képeket társíthatnak a darabokhoz. A címadással is próbáltam vigyázni, hogy senkit ne vezessek semerre. Engem az izgatna, ki mit hall beléjük. Nyilván lesz, aki semmit, de az egyáltalán nem baj. Én leginkább egy egyedi összeállítású, hol kisebb, hol nagyobb létszámú zenekart láttam magam előtt a pódiumon, rengeteg gyönyörű hangszerrel. Újra használtam a felvételeken egy csomó régen pihenő szintetizátort, újra szinte mindent magam játszottam, de néhány fontos közreműködő szerepel az anyagon. Nagyon jó munka volt, szerettem csinálni.
Milyen ötletekből születtek ezek a zenék?
A legrövidebb kis szóló zongoradarabnak van története. Egyik éjszaka ültem a hangszernél, és eszembe jutott, mikor a pannonhalmi Arcus Temporum (2016) fesztiválon Szakcsi Lakatos Bélával és az Amadindával többek között egy Erik Satie-művet is játszottunk, s utána Szakcsival improvizáltunk egy négykezest. A koncert után Várszegi Asztrik meghívott minket egy kis borozásra. Ott kezdett el mocorogni ez a zene a fejemben, beugrott egy Satie-ra emlékeztető téma. Volt egy kis barna csomagolópapír a szervizasztalon, húztam rá kottavonalakat, lekottáztam a dallamot, s másnap otthon jól eltettem valahová. Eltelt pár év, mikor keresni kezdtem, sejtettem, hogy valahol a jegyzeteim között lehet, de azokból rengeteg van. A végén csak előkerült, és akkor már az járt a fejemben, hogy valahogy rögzítem Szakcsi emlékére. Egy rövid kis zongoratéma lett, az a címe, hogy Séta a Satie utcában.
Hány elképzelt filmzene készült el?
Azt hiszem, talán 15–20 lehet készen. Még válogatok.
Tehát a könyv második részében olyan zenék lesznek, amikhez nincsenek versek, de lehetnének filmek?
Igen, és talán lesz ott egy-két történet is, mint ez az Andy Vajna-féle. Hozzátartozik a meséhez, hogy életemben összesen kétszer találkoztam vele. Egy fogadáson odajött, nagyon kedves volt, így személyesen is váltottunk két szót az egykori telefonos beszélgetésünkről, aztán azt mondta, valamikor elszívhatnánk egy szivart. Aztán egyszer, az egyik Megasztár-döntő utáni éjszaka meghívott pár embert a Nobuba. De ott csak egy kicsit maradtam, és többé nem találkoztunk. Azt hiszem, talán két filmzenét csináltam az ő filmügyi kormánybiztosi időszaka alatt.
Melyiket?
Az egyik Horvát Lili csodálatos Szerdai gyereke, a másik a Gondolj rám című Kern Andris-film.
Vállal még filmzenét?
Attól függ. Pont most nagyon meggondolnám, annyi más dolgom van épp.
Mi a könyv harmadik része?
Az új dalaim az utolsó 10-15 évből, ezeken még dolgozom.
Új dal régi kazettáról
Ezek is cédulákon vagy házi CD-ken lappangtak valamelyik fiókjában?
A legtöbb új, de van, hogy látom a felvételen, hogy már 2020-ban megcsináltam az első demót, csak nem dolgoztam tovább rajta. Mindig a magaméit kellett félretennem más munkák miatt. Néha tudtam kicsikét foglalkozni velük, de aztán tavaly eldöntöttem, hogy amíg el nem készülök ezzel a három anyaggal, nem vállalok semmi mást. Ezt nagyjából sikerült betartani. Az egyik dal első demófelvétele a nyolcvanas évekből származik. A kissé fáradt kazettán hallatszik egy korabeli szintetizátor meg ének, még messze nem kész dal, hanem amolyan keresgélés. Hetekig nyomoztam, miféle szintetizátorhangot használtam, mire sikerült megfejteni. Aztán a dalt átírtam, Dusán írt hozzá egy nagyon erős szöveget. Ebben is jó néhány énekes csatlakozik hozzám, ami az egész anyagra jellemző.
Csupa olyan dal lesz, amely eddig nem jelent meg, amelyet soha nem játszott?
Igen. Ezek vadonatújak, tudom, hogy eszement vállalkozás egyszerre kiadni három ennyire méretes anyagot, de én nem tartogatom tovább.
Mikorra tervezi a befejezést?
Nincs határidőm, de nemsokára a koncerttel kellene foglalkozni.
Az őszi koncerttel?
Igen, amit október 11-ére hirdettünk meg az MVM Dome-ban.
Eljátszhatatlan életmű
Ott mivel készül?
Hát hogy is mondjam? Ha valaki ötvenhét év szakmai múlttal megy ki a színpadra, az hatalmas „hordalékot” húz maga után, és akkor is életműkoncertet ad, ha nem akar, vagy nem úgy hívja. Játszani kell a legrégebbi számokat is. Nekem is nagyon-nagyon fontosak – bocsánat, hogy így mondom – a régi korszakaim. Érdekel, hogyan szólalna meg az a réges-régi Omega-dal, ha ma hangszerelném. Hogyan játszanám a magam szólamát, vagy milyen hangokat kérnék Mihály Tomitól, vagy hogyan működne, ha egy mai fiatal énekes adná elő.
Sokszor hallom dalaimat mai, fiatal előadóktól, érdekes is, és nagyon hízelgő. Óriási zenei távolságok vannak az általam nagyon szeretett második és a harmadik Omega-lemez, a Tízezer lépés és az Éjszakai országúton vagy az LGT bizonyos korszakai között. Izgat, mekkora az út, amit zeneileg bejártunk, bejártam. Mikor, miért kanyarodtam le róla. Azt talán sokan tudják, hogy mik a különbségek, de engem így a vége felé az érdekel, hogy mi minden közös van a két bandának írt zenéimben. De ez csak egy gondolat, egy ötlet, sokféle zenét fogunk játszani. Szerencsés vagyok, mert sokféle zenét írhattam, csodás előadók kértek fel és inspiráltak. Azt tudom, nem várja el senki, hogy megpróbáljam utánozni, hangról hangra lemásolni azt, ahogy anno az Omegával vagy az LGT-vel játszottunk. Egy nagy, a közönséggel közösen létrehozandó koncertre készülünk, jókedvű örömzenélésre – halálosan komolyan.
Azt hiszem, öntől már senki sem vár el semmit, csak örül, amikor hallhatja, láthatja. Ráadásul többféle, külön-külön is értelmezhető életműve van, ott van például a zenés színház.
Igen, és ott vannak még a női dalok is. És sok az átfedés, a Képzelt riport vagy A padlás, a Pinokkió egy-két dala ugyanúgy része a bőven vett koncertrepertoárnak, mint a színházinak.
Mit ért női dalok alatt?
Csodás művészekkel dolgozhattam, s még dolgozhatok is, a női hang iránti hódolat él bennem, női hangra írni és zongorán kísérni a szenvedélyem.
Ez nagyon szubjektív vélemény, de számomra Kovács Kati legjobb lemeze zenéjét ön írta. A fülbemászó, slágeres dalai is szépek, de kicsit sajnálom, hogy korán elváltak az útjaik.
Abban a korban is óriási hatalma volt a rádiónak, televíziónak, a lemezkiadóknak, pontosabban a média mindig is messze fölötte állt annak az erőnek, amit a művész képviselni tud, és bizony a művészek nagy része alkalmazkodik is, amikor a kiadója azt mondja, hogy alkalmazkodnia kell.
Az énekesnők közül, akiknek dalokat írt, elsőre Kovács Kati, Katona Klári, Oláh Ibolya és Rúzsa Magdi jut az eszembe.
Marika nénivel – bocs, én így becézem a csodálatos Falusi Mariannt – szintén csináltam egy komplett lemezt. Igazából nem írtam neki sok dalt, de sok dalom van a repertoárján, és nagyon szeretek vele koncertezni. A pályám legelső női hangra írt dalát, a Miért mentél elt Zalatnaynak írtam. Lárika – Katona Klári – dalai már régóta előadói közkézen forognak, rengetegen feldolgozzák őket, számtalan hangon szólalnak meg a mai napig. Ő jóformán fölkínálta ezeket a többieknek, hogy csináljátok utánam. Ez talán nem könnyű, de mégis vannak, akik csuda izgalmasan hívnak elő számomra is új dolgokat azokból a dalokból.
Az új vagy eddig lappangó dalok közül is megszólal néhány ősszel ?
Még nem tudom, az csak majd a szeptemberi próbák közben dől el. A 2023-as „még 1koncert”-em nyilvános főpróbáján még változtattam a műsoron. Idén is a főpróbán dől el minden.
Hány dalt kéne eljátszania, hogy senki se panaszkodhasson?
Azt hiszem, rengeteget. Eddig nagyjából hétszáz dalt írtam. Nem lehet mindent eljátszani, én is szakadó szívvel hagyok ki általam nagyon szeretett dalokat, másoknak is hiányzik egy-egy kedvenc. Még csak esély sincs eltalálni 15-20 ezer ember kívánságlistáját. Ezért annyira fontos, izgalmas nekünk a főpróba, nemcsak, mert a szakma nagyobb létszámban megjelenik, hanem mert ott helyben még a közönség szeme láttára is változtatunk, ha úgy érezzük. Ezért szeretek próbálni, akkor még mindenen lehet csiszolgatni, lehet tanulni és tanítani.
Fontos a tanítás?
Igen, egyre inkább bújik elő belőlem egyfajta pedagógusi véna, no de ezt nem úgy értem, hogy a koncerten velem játszó zenészeket nekem majd tanítanom kellene. Ez inkább arról szól, hogy belehúzom őket egy közös kísérletezésbe, teret adunk egymásnak, de közben új szólamokat is írok, improvizálok, s aztán kipróbáljuk, ami abban a másodpercben jut eszembe, vagy éppenséggel évek óta foglalkoztat. Vagy épp más harmóniákkal játszom egy dalt, mint ötven évvel ezelőtt, mert most másképp gondolkozom. És mindeközben jó sokat tanulok.
Amúgy kétszer is hívtak a Színművészetire tanítani, először még Várkonyi tanár úr, egy pár éve pedig Hegedűs D. Géza, de az nem az én világom, én nem tudok éves tantervet írni, de megtervezni sem.
Utoljára a Vígben a Pinokkió dalainak betanítása volt nagy élményem. Ahogy elkezdtük, azon igyekeztem, hogy a szerep és a színész a lehető legjobban előbújjon a dal mögül. Tudtam, hogy ugyanazt a dalt Halász Jutka vagy Igó Évi először teljesen magába zárja, aztán másképpen fogja elénekelni, de én pont erre vágytam, pont ez benne a kicsi csoda estéről estére. Mára látni, hallani ezt igazán, mikor a masszív előadásszám miatt a Pinokkió minden egyes szerepére két művész jut. Egészen más az októberi „403-as” koncerten részt vevő zenélő, éneklő, mozgó, sokféle szerepben előtűnő csapattal való munkálkodás, akikkel arra a kétestés produkcióra kell egyfajta csapattá váljunk.
Elfogadja a (koncert)közönség, amikor a kedvenc dala egészen másképp szólal meg?
Már az LGT-től is elfogadták, sőt el is várták, hogy semmit se játsszunk kétszer tök egyformán. Muzsikusok vagyunk, nem másológépek.
A zenésztársak is zúgolódás nélkül elfogadják a döntéseit?
Ez a felfogás az ő szabadságukról is szól. Meg hát tőlük is kapok kívánságlistát, ötleteket! Szelíd zsarolás.
Teljesíti a kérésüket?
Ha tudom. Mi már ismerjük egymás zenei lélegzetvételeit is, fontos az inspiráció minden formája, néha szavak se kellenek. Jóformán tudom a muzsikusok által leginkább követelt dalok listáját is, azokat a dalokat én is imádom játszani. De egy ideje az a szabály, hogy egy ajánláshoz kellene mondani egy másik dal kihagyásáról szóló javaslatot, s itt többnyire megáll a tudomány… S akkor jön az ismerős mondat: ezeket most már tényleg nem tudjuk bezsúfolni a műsorba. Majd legközelebb.
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
