Van egy kifejezés, amit az én unitárius közösségem talán többször használ, mint a többi felekezet. Legalábbis én úgy tapasztaltam. Ez a kifejezés a gondviselés. Nem mintha más felekezetek nem hinnének ebben vagy nem beszélnének róla, de valahogy nálunk többször esik szó róla. Jóformán nincs olyan istentisztelet vagy áhítat, ahol ne hangozna el Istennel kapcsolatosan ez a kifejezés.
A gondviselés az a vallási nézet, miszerint az Isten nemcsak megteremtette a világot, majd kivonult belőle, hanem arról folyamatosan gondoskodik is. Isten jelenlétének, cselekvésének a szava. Isten a gondviselésén keresztül kapcsolódik a világhoz.
A fogalomnak van egyetemes, általános és egyéni szintje egyaránt. Egyetemesen a kifejezés azt takarja, hogy a világot Isten kiszámítható és egyetemes törvények szerint működteti. A gravitáció adott körülmények között ugyanúgy hat. Ha a környezet azonos, a törvényszerűségek megnyugtató kiszámíthatósággal jelentkeznek. Amennyiben az ember megtalálja az adott jelenség képletét, akkor biztos lehet afelől, hogy hajszálpontosan megfejti az adott helyzetet. Ha a számítás által jósolt eredményt mégsem igazolja vissza a valóság, akkor az vagy azt jelenti, hogy hiba esett a folyamatba, vagy azt, hogy a kutatást végző személy nem vett figyelembe minden tényezőt. A világ ezen kiszámíthatósága a tudományos gondolkodásmód alapja. Ha ez nem létezne, akkor a világ teljesen kaotikus, szeszélyesen változó hely lenne. A Nap például hol keleten, hol nyugaton kelne fel, és senki sem lenne, aki képes lenne megjósolni, hogy mi lesz holnap. Vallásos kontextusban a világ ezen kiszámíthatóságát a gondviselésnek tulajdonítjuk. Isten úgy teremtette a világot, hogy a törvényei állandóak, illetve garantálja, hogy ezek a törvények nem változnak meg. Ez a téma legegyetemesebb, egyben legáltalánosabb szintje.
Szűkítve a kört, keresztény környezetben úgy gondoljuk, hogy a világ törvényeinek fenntartása mellett, Isten az emberiségre is gondot visel, s ezen belül odafigyelő jelenléte kiterjed minden ember életére is. Kritikus olvasóink most felhúzhatják a szemüket, hiszen milliónyi példát lehetne mondani arra, amikor egyén vagy közösség bajba kerül, s az Isten nem vigyázza őket. Ártatlanok halnak meg, katasztrófák sújtanak közösségeket és egyéneket egyaránt. Hogyan lehetne adott körülmények között arról beszélni, hogy az Isten vigyázza az emberiség életét? Ilyen körülmények között vagy arról van szó, hogy az Isten szeretne vigyázni mindenkire, de nem tud, ez esetben erőtlen, vagy arról, hogy szándékosan, esetleg mulasztásból nem végzi jól a munkáját, nem tesz eleget vállalásának. Ez esetben hanyag vagy éppenséggel rosszindulatú. Ennek a kérdéssornak is van egy szakkifejezése, ez a teodicea, azaz az isteni igazságosság kérdése.
Hogy tisztán lássunk ebben az ügyben, kezdjük azzal, hogy egy kiszámítható rendszerben két, egymással ellentétes törvényszerűség nem érvényesülhet egyszerre. Nem lehet egyszerre igaz az, hogy keleten kel fel a Nap és az, hogy északon kel fel a Nap, amint az sem lehet igaz, hogy a gravitáció ugyanolyan körülmények között egyszer így, máskor úgy hat. S végül az sem lehet egyszerre igaz, hogy valami ugyanabban a pillanatban itt és amott van. A természet törvényei szentek, ami azt is jelenti, hogy az ok-okozati viszonyok is szentek. A világ bonyolult ok-okozati viszonyrendszer. A dolgok hatnak egymásra, minden tettnek, eseménynek következménye van. A katasztrófák, nehézségek, bajok mind valaminek az okozata. Ezt felülírni, az okozatot eltörölni nem lehet. Az isteni koherencia nem teszi lehetővé, hogy a következményt eltörölje, ez következetlenséget szülne, ezáltal megszűntetné a kiszámíthatóságot. A gravitáció hat. Ha levetem magam egy tömbház tetejéről, rám is hat, s a legvalószínűbb kimenetele ennek az, hogy testem nem bírja ki a földdel való találkozást. A gondviselés ebben a helyzetben nem fog a segítségemre sietni. Kemény szabály, de igaz és helyes: a bonyolult világösszefüggés könyörtelenül végrehajtja a következő lépést. Sokszor nem látjuk, mert túl bonyolult az okok összhatása, de minden ilyen katasztrófa, betegség, csapás valamilyen okrendszerre vezethető vissza. A gondviselés nem itt és nem ebben hat, hanem az egyéni és a közösségi életben. A gondviselés egy mind set, egy világlátás és életforma, miszerint életem nincs teljesen kiszolgáltatva a véletlennek. Isten velem van, erőt ad, nyugalmat és bölcsességet ad a legkritikusabb pillanatokban, s a legkilátástalanabb helyzetekben is felcsillantja a reményt, amiről az ember sokszor azt hiszi, hogy elveszett. Én ennek a gondviselésnek az erős szárnyaira bízom rá magam, és közösségem többi tagjával együtt, gyakran és határozottan vallom, hogy Isten közvetlenül az én létemre is figyel, nekem szurkol, velem van.
