Az első nagylemezed, a Nem vagyok itt klasszikus énekes-dalszerző album volt, szólóban szerepeltél rajta. A nemrég megjelent Dolgom volt dalai köré viszont már zenekart szerveztél: feltűnt melletted Szőke Barna és Gulyás Kristóf. Mi vezetett a zenekar-alapításhoz?

Már korábban, a 2017-es Linóleum című kislemezen is összeállt egy formáció. Akkoriban úgy alakult, hogy megtaláltuk egymást a zenésztársakkal, ezért adta magát a többedmagammal való zenélés. Most viszont szerettem volna zeneileg tágítani a spektrumon, új megoldásokat találni az ötleteimhez. Másrészt pedig sokat voltam és vagyok egyedül. És ennek csak egy részét tette ki a karanténidőszak – szabadúszó animátorként egyébként is magányosan dolgozom otthon. Így az is benne volt ebben, hogy az utóbbi időben nagyon hiányzott már a társas tevékenykedés, és úgy voltam vele, hogy legyen a zene olyan terület, ahol tudok engedni ennek az igényemnek.

Szeretted volna a zenekari megszólalással magad mögött hagyni a folkos vonalat?

Részben igen. De úgy gondolom, hogy ezt sohasem fogom igazán elengedni; még mindig nagyon szeretem a népzenei produkciók dallamvilágát. Ez érezhető a Dolgom volt dalain is, csak ezúttal inkább mélyebben megbúvó részletekként van jelen. Ugyanakkor nagyon izgalmasnak tűnt új hangszerelésbe ágyazni az utóbbi időben született ötleteimet.

Milyen változással járt az alkotás terén az, hogy zenekarban kellett gondolkodnod?

Sokkal szabadabbnak éreztem így a dalírást. Nem volt bennem az a kényszer, hogy minden szerkezetet pontosan, előre kitaláljak. Inkább vázlatszerűen kezdtem el zenét szerezni, némileg rábízva magam a közös kreatív munkára. Közben jó volt az is, hogy az alkotás folyamán visszajelzést kaphattam a srácoktól. A lemez jó pár dalának alapja ugyan már korábban, az önálló ötleteléseim során megszületett, de olyan szerzemények is vannak az albumon, amelyeket teljesen, az első lépéstől kezdve együtt raktunk össze.

Ezzel a formációval hosszabb távra tervezel vagy csak alkalmi együttállás?

Mindenképp szeretném, ha megmaradnánk mostantól zenekarként, mert nekem ez így nagyon bejött! Sőt úgy néz ki, hogy még bővülünk is, mivel a lemezbemutatóra hívott vendégünk, Várnai Sziló csatlakozott hozzánk: ő lesz az állandó billentyűsünk és vokalistánk. Úgy érezzük, hogy nagyon jó csoportdinamika alakult ki közöttünk. Az egyedüli problémás pont az időmenedzsment, mivel Kristófnak, Barnának és Szilónak is vannak más zenei projektjei. De szerencsére ebben egészen jók vagyunk eddig.

Nemcsak a dalaid hangzása nyílt ki az új albumon, hanem a szövegeid is bevállalósabbak lettek. Ezt az új beszédmódot mi hívta elő nálad?

Erre a változásra csak akkor eszméltem rá, amikor először kaptam visszajelzést a premier után az új dalokról, úgyhogy én is csak találgatni tudok. Valószínűleg úgy éltem meg, hogy ez újabb szint a dalírásban, amit meg kell lépnem: hogy kiszakadjak a saját világomból, és kiszóljak a szövegeken keresztül. Ennek végül az lett a pozitív hozadéka, hogy sokkal teljesebbek a szövegek, mint az első nagylemezen. Ahol ezelőtt jellemzően befejeztem volna egy dalszöveget, ott most megéreztem, hogy hiányzik belőle valami, hogy kell még egy kis plusz a teljességhez. Persze ehhez bátorság kellett, na meg az, hogy elég kényelmesen érezzem magam a dalírás folyamatában, és ezért ne csak magammal foglalkozzam. Az is sokat segíthetett, hogy egy ideje önismereti csoportba járok, ami elhozta az életembe a rendszerszintű gondolkodást. Rájöttem, hogy saját magam megértéséhez kifelé is érdemes fordulni. Fontos, hogy lásd a helyed a társadalomban meg úgy egyáltalán a világban. Ez a gondolatiság szerintem sok új dalomban visszaköszön.

Végighallgatva a lemezt feltűnt, hogy a természethez kötődő képeket, amelyek a Nem vagyok itt című lemezeden is sokszor felbukkantak, mostanra nagyvárosi környezetbe helyezed. Az első lemezed óta változott a kapcsolatod az urbánus létezéssel?

Szerintem ez annak tudható be, hogy a Nem vagyok itt dalai jellemzően a „kisvárosi életemhez” kötődtek. Több dal Egerben, Békéscsabán vagy épp Poznańban született. Most már viszont Budapest a központom, és valószínűleg engem is elkapott az az életérzés, ami a fővárosi hétköznapokkal jár együtt – kis túlzással minden utcasaroknak megvan a maga története, és ez olyan kulturális töltet, ami nyomot hagy.

Ehhez kapcsolódva zöldgondolatok is szembejönnek a Dolgom volt dalsorában. Van rá esély, hogy a későbbiekben kifejezetten a fenntarthatóságnak szentelj dalokat, netán egy egész albumot?

Nem hiszem, hogy erre adnám a fejem. Ennek az egyszerű gyakorlati oka az, hogy általában nem tervezem el előre a témát, amiről írok, mert annak az eredményét nagyon szájbarágósnak érezném. Jobban szeretek szókapcsolatokkal kísérletezni, azokból kiindulni. Másrészről pedig nem alakult ki bennem zenészként olyan küldetéstudat, ami ezt motiválhatná, mert nem gondolom, hogy a dalokon keresztül érdemben hozzá lehet tenni a zöldforradalomhoz. Néha persze jó eljátszani a gondolattal, hogy valakit épp az én dalom ösztönöz cselekvésre; hogy esetleg éppen az a leheletnyi hatás hiányzik az emberek életéből, amit egy témába vágó dal tud adni. Azt azonban nehezen tudom elképzelni, hogy az én számaim alkalmasak lennének célzottan ilyen hatást kiváltani.

Most, hogy kint az új lemez és a lemezbemutató is megvolt, hogyan tovább?

Tovább dolgozunk az élő megszólaláson. Nagyon várom, hogy végre elővegyük a régi dalaimat, és átültessük őket a négyünk hangzásvilágába. Lesznek nehéz menetek. Például a Köd a nappaliban című dalt hiába szeretjük mind a négyen, eddig akárhányszor veselkedtünk neki közösen, nem működött. Úgyhogy érdekes lesz majd kreatív megoldásokat találni a hasonló esetekre! Közben kaptunk néhány megkeresést filmkészítőktől, hogy megihlette őket az anyag, így valószínűleg hamarosan klippel is jelentkezhetünk. Addig a december 16-án tartandó koncertünkre készülünk, amit a Turbinában, a Cz. K. Sebő Band társaságában adunk.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu