Hérics Nándor neon objektjei köztéri reklámok hatásmechanizmusát teszik művészeti eszközzé, hogy felfigyeljünk a fogyasztói társadalom visszásságaira. A Munkácsy-díjas grafikusművésszel beszélgetve megtudtuk többek között, hogy hogyan lesz egy rajzból neoncső, és mi a szerepe a művekbe ágyazott humornak.
A fénykontúrokból álló műtárgyak új színt visznek a MANK Galéria tereibe, ahol az ön kiállításában a tervezőgrafika és a képzőművészet összeér. Az alkotómódszerét tekintve elválasztható a két fogalom egymástól?
A jelenlegi tárlat anyaga tulajdonképpen a tervezőgrafikai múltamból táplálkozik. Korábban a plakátjaim esetében előszeretettel használtam a pop art stílus eszközkészletét, és ezek a művek is a pop art jegyében születettek. De van más közös pont is a plakátjaim és a most bemutatott műveim között: a 80-as években több olyan plakátot is rajzoltam, ahol a vonal neoncső formában jelent meg. Ebből jött az ötlet, hogy miért is ne csinálhatnék valós, térbeli neonműveket...? Ez a technika kiváló jellemzője a fogyasztói társadalomnak, amire pedig a művészet reflektál, és felkelti a figyelmet visszásságaira. Mindemellett kerestem egy újfajta kifejezőeszközt is, így jutottam el a neoninstallációkig.
Neonfeliratokkal a mindennapokban leginkább köztereken találkozunk, melyeknek valamilyen figyelemfelkeltő szerepük van. Hogyan működik ez a különleges technika egy galéria belső terében?
A 20-21. századi alkotókra jelentős hatással van az utca világa: gondolok itt a graffitire, vagy más egyéb köztéri műfajokra. Az utca lényege tulajdonképpen a színes fényáradat. Azonban napjaink fogyasztói társadalmának sziporkázó fényei éles kontrasztban állnak más társadalmi rétegek életvitelével. A művészetnek pedig egyik fontos szerepe az, hogy valamiképpen kifejezze saját korát. Ezért gondoltam, hogy a neon vonatkozásában nemcsak a nagyvárosi fényekről szeretnék beszélni, hanem arról is, amivel szembeállítható. A művészet tehát rávilágít arra, hogy társadalmunk sok esetben elsekélyesedik. A kifelé mutatott pompa sokszor pont a lényeget takarja el.
Milyen specifikumai vannak a neonfénnyel való alkotásnak? A tervezés – mint említette – a vonalból eredeztethető, de nehezen elképzelhető, hogyan valósul meg egy ilyen műtárgy.
A kiállítás megnyitásakor többen is feltették a kérdést, hogy iparművész vagyok-e, mivel úgy tűnik, hogy neongyártáshoz szükséges ipari terméket tudok előállítani. De az igazat megvallva, ehhez nem értek. Egy mű megtervezésekor én magam rajzokat készítek, és egy üvegtechnikus barátom dolgozza ki magát a megformált neoncsövet. Ez ugyanis egy külön szakma. Ő ért ahhoz, hogy megfelelő gázokat, vagy elektródákat használjunk. Más munkafolyamataimra is jellemző, hogy amikor megszületik egy elképzelésem, akkor sokszor ipari háttérben dolgozók segítségére van szükségem, például plexi kivágásakor, vagy adott esetben a neonfények megvalósításakor. Természetesen a műhelyem inkább hasonlít egy ipari műhelyre, mert rengetegféle anyagot, gépet és eszközt használok munka közben, de bizonyos folyamatokhoz segítséget hívok. Ez egyébként nem egy egyedi példa. Gondoljunk csak a köztéri szobrokra, melyek öntése szintén más műhelyekben történik. Ezekben az esetekben a mű kitalálása, gondolatisága jelenti a szerzői produktumot.
Milyen speciális installálási feltételei vannak egy-egy ilyen neonműtárgynak?
A kiállításom installálásakor a MANK Galéria szembekerült egy, a megszokottól eltérő, teljesen másfajta koncepcióval. Természetesen adott, hogy általában a szobrokat posztamensekre, a festményeket pedig a falakra miként kell installálni. Ezzel ellentétben a kiállítóhely munkatársai speciális fényobjektekkel és fényinstallációkkal találták szemben magukat, melyek újfajta megközelítést igényeltek. Mindehhez itt elképesztő segítőkészséget és nyitottságot kaptam. Ennyi szeretetet és segíteni akarást nem tapasztaltam mostanában. Tardy-Molnár Anna és munkatársai a tárlat promóciós munkáitól kezdve a gyakorlati kivitelezésig mindenben nagy segítséget jelentettek. Ezért nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen rendkívüli helyen állíthatok ki. A galéria építészetileg is egy remekmű, és különleges hangulatot áraszt a helyszínt körülölelő park a műteremházakkal. Sokat adott számomra ez a tárlat és fontos kilométerkő az életemben, amire büszke vagyok.
A bemutatott fényobjektek az elkényelmesedett élet minőségére reflektálnak. Milyen funkciója van a művek értelmezésében a frappáns címeknek?
Számomra a címadás az egyik legnehezebb feladat, ugyanis a művész nem egy kiáltványt fogalmaz meg egy mű létrehozásakor, hanem az ösztöneire hagyatkozik. Tárgyalkotáskor tudom, hogy mit akarok kifejezni, de a címeknél rendszerint elakadok. Viszont általában minden kollégám egyetért abban, hogy a cím irányítja a nézőt és segít beazonosítani dolgokat, ezért támpontként használjuk őket. Egyszer egy szobrász barátom látogatott el a műtermembe, és megkérdezte, hogy egy darálóból kilógó neoncsövekből álló tárgyamnak mi a címe. Válaszoltam, hogy Húsdaráló. Ő pedig visszakérdezett, hogy miért nem inkább Fénydaráló? Annyira megtetszett az ötlete, hogy azonnal átkereszteltem a művet. Sokszor tehát barátok, kollégák segítenek nekem ebben.
A bemutatott művek célja, hogy megjelenítsék a humort, vagy inkább egyfajta groteszk tükröt tartanak?
Ezt a kérdést én is sokszor felteszem magamnak, mert bajban vagyok vele. Amikor ugyanis a humor eszközét használom, akkor mindig gondolok arra is, hogy vajon nem olcsósítja-e el a műalkotás lényegét. Bár fontos dolog a közérthetőség, de próbálok egyfajta egyensúlyra törekedni, hogy a művekben rejlő fennköltség is megmaradjon. Úgy gondolom, a humor lényege az, hogy általa frappánsan, velősen fogalmazzuk meg emberi gyengeségeinket. Fontos szempont, hogy a műtárgyak segítségével úgy tartsunk tükröt magunknak, hogy közben jót derüljünk a hiányosságainkon.
A kiállítás február 9-ig látogatható.
Fotók: Kultúra.hu/ Csákvári Zsigmond
