Reigl Judit festménye a Virág Judit Galéria kortárs aukciójának sztárja

Egyéb

Reigl Judit, Keserü Ilona, Fajó János, Rozsda Endre és más alkotók kiemelkedő műveit vonultatja fel a Virág Judit Galéria a 13. Háború utáni és kortárs művek aukciója december 19-én. Az ünnepi aukciós anyag egyik legjobban várt tétele Reigl Judit Tömbírás című sorozatának 1959-ben készült darabja.

A kortárs festészet legjavát hozza el a Virág Judit Galéria december 19-i aukciója a Kongresszusi Központba. Reigl Judit egyik legerőteljesebb festménye, a Tömbírás sorozat darabja vörös és fekete pászmákból áll össze. A festmény kikiáltási ára 26 millió forint. Reigl Judit élete nagy részét Franciaországban töltötte. Az alig három éve elhunyt magyar származású művészt a nemzetközi szürrealizmus és akciófestészet élvonalába sorolják. Reigl munkái megtalálhatók a világ legfontosabb kortárs köz- és magángyűjteményeiben. Ezekben a pillanatokban is zajlik Reigl Judit centenáriumi kiállítása a Műcsarnokban, és a világ számos pontján ünneplik a magyar művésznő születésének 100. évfordulóját. Ritka pillanat, ha eladóvá válik egy Reigl-mű, ezért a különlegesen erős, múzeumi szintű olajalkotás felbukkanása nemzetközi érdeklődést váltott ki a gyűjtők körében.

Keserü Ilona napjaink képzőművészeti szupersztárja. Utókép 5. (Háromszoros nap) című alkotása a keleti és ősi kultúrákban, vallásokban megjelenő napértelmezésekre is reflektál. Kikiáltási ára 12 millió forint.


6575995d3d51ee0c22a2fae6.jpg
Keserü Ilona: Utókép 5. (Háromszoros nap) Forrás: Virág Judit Galéria

Fajó János 1973-ból származó Piskóták III. című műve 7,5 millió forinttól várja a liciteket, a festmény becsült értéke 13–17 millió forint. Fajó jellegzetes piskótamotívumai 1971-től jelennek meg az életműben. A most aukcióra kerülő kép vörös, kék, sárga és rózsaszín piskótákat ábrázol, és tematikus sorozatának egyik kiemelkedő darabja.

Rozsda Endre Cache-cache című, 1976-ban festett alkotása 10 millió forintos kikiáltási árral jelentkezik az aukción. Rozsda egy álomszerű, „idő nélküli térbe” invitálja a nézőt, a sűrű színkavalkádban kibontakozik egy arc nélküli alak sziluettje.


657599a9d8799bae9635d3da.jpg
Rozsda Endre: Cache-cache. Forrás: Virág Judit Galéria

Az aukció tételei között megtalálhatóak többek között még Bak Imre, Nádler István és El Kazovszkij remekművei is.

Az árverést megelőző két hétben a nagyközönség egy kivételesen erős kiállítást tekinthet meg ingyenesen a Virág Judit Galériában. A fent említett kortárs műveken túl a galéria klasszikus aukciójának sztárjait is láthatja a publikum. Tihanyi Lajos elveszettnek hitt műve, Gulácsy Lajos Régi instrumentumon játszó hölgye és a legmagasabb kikiáltási árról induló, világrekorder Zsolnay-váza is látható a tárlaton.

Nyitókép: Reigl Judit: Tömbírás. Forrás: Virág Judit Galéria