Érteni vélem, hogy az Örkény István Színház bulvárvarietének elkeresztelt előadása abból indult ki: ha a talmi televíziós csatornák, a szenzációhajhász hírsajtó, az állítólagos szórakoztató színház, a mindennapi utcanyelv annyi bóvlival, álinformációval, ízléstelenséggel, veszedelmes ostobasággal áraszthat el milliókat, akkor mindennek kritikai kigúnyolása, paródiája sem lehet visszafogott, álszemérmes. Peregjenek az úgymond nyomdafestéket nem tűrő szavak, essék szó felszopó lányokról és szeméremajak-plasztikáról, szálljon az ének a feka amerikai elnökről, kapja meg a magáét színház, társulat, publikum, hiszen ez kismiska a valósághoz képest. Jöjjenek a vérontók, pederaszták, idióták, ökölrázók, ködevők. Mindent bele! Azonban amit az elnyújtott, olykor kidolgozatlan számokból álló este kínál, az jobbára kevéssé gusztusos vegyestálnak láttatja a kabarét.
Nem feszélyez, ha a dalra fakadó kéjgyilkos áldozatának feldarabolása után a levágott fej orrából egy kupica taknyot-velőt is csapol, hogy legyen mit felhörpintenie, ám ez még egy (sokszor látott) bábjáték keretében sem tűnik a mulattatás magasiskolájának. Abban sem vagyok bizonyos, hogy ha a nyitó ?egyenes adás? a színház igazgatója, Mácsai Pál második gyermekének világra jöttéről küld (tényeken alapuló, mégis fiktív) élő tudósítást a szülőszobából ? az izguló kispapa önkarikírozó hebegésével ?, utána hamarost egy, újszülötteit beműanyagzacskózva a túlvilágra csomagoló anya ötös sorozatgyilkosságának kell következnie, természetesen ironikus csavarral, majd később kórházképnek, feltrancsírozott és épp feltrancsírozandó asszonyokkal, valamint színüres ravatalozás-jelenetnek, mely ócska vicc, noha az életből ellesve. (Kár ennyi silány viccel, poénnal megszégyeníteni a színház névadójának szellemét; előrángatni ősöreg sablonokat: teltkarcsú balerina és öregecske szólótáncos kettőse stb.)
Három író általában kevesebb, mint egy. Tasnádi István, Várady Zsuzsa és a darabokra hulló produkcióval a legkevésbé sem remeklő rendező, Dömötör András a társulat tagjainak improvizálásait felhasználva írta a kanavászt. A társulat tagjai ? Bíró Kriszta, Csuja Imre, Debreczeny Csaba, Für Anikó, Gálffi László, Hámori Gabriella, Kerekes Viktória, Máthé Zsolt, Pogány Judit, Polgár Csaba, Szandtner Anna, Takács Nóra Diána, továbbá a vendég Gyabronka József, Mészáros Béla és Ficza István e. h. ? ezúttal is rokonszenvesen kifejezésre juttatják, hogy ők társulat, s nem felejtették el színészmesterségüket. Különösen a helyenként kitűnő befejező musicalparódia élmunkásai, Für és Debreczeny nem. Gálffi, Gyabronka, Csuja személyes emlékezésű magánszámait csak reklámcsúfolás, mellédumálás, szószaporítás árán lehetett az idegen anyagba gyömöszölni. A drámának, színháznak, színművésznek, közösségnek, közönségnek, művészetiparnak olykor odadurrantó kavalkádban Pogány hősiesen állja, hogy a derű forrása hajdani Vuk- és Kiskacsák-hangja legyen, legalább háromszor. A díszlet (Horgas Péter) töredezetten jelzéses, a jelmezek (Kovács Andrea) néhány jó ötletet villantanak, Márkos Albert és Szemenyei János aláfestő zenéjét főleg az utóbbi játssza.
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link
másolása
