A szakértők egybehangzó állítása szerint az ügyet csak egy olyan kompromisszumos megoldással lehet végleg lezárni, amely egyszerre kezeli az ökológia, az erőmű és a hajózás szempontjait.

Magyarország és Csehszlovákia 1977 szeptemberében kötötte meg az államközi szerződést a bős-nagymarosi vízlépcső megvalósításáról, megállapodás szerint a létesítmények 38 százalékban Magyarországon, 62 százalékban Csehszlovákiában helyezkednek el, az elkészült beruházás 50-50 százalékban közös tulajdon lett volna. A szerződés felbontása után néhány évvel a felek a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordultak a vitás kérdések miatt, az ítélet mind a folyó elterelését, mind a vízlépcsőszerződés felbontását jogtalan cselekménynek minősítette. Szlovákiának tudomásul kellett vennie, hogy a nagymarosi vízlépcső nem épül meg, Magyarországnak pedig azt, hogy a bősi erőmű továbbra is működik.

Droppa György elmondta: jelenleg a “betonosok és a zöldek” állnak szemben egymással az erőmű körüli vitában, amely Szlovákiában a korábbi sikertelenség, illetve a Magyarországgal és Csehországgal szemben megfogalmazott nemzeti törekvés egyik jelképe is lett a rendszerváltás után. Hangsúlyozta: Magyarországon a politikai nyomás volt a legmeghatározóbb abban, hogy Németh Miklós miniszterelnök 1989. május 13-án felfüggesztette a bős-nagymarosi vízlépcső munkálatait.

Az 1985-ben alternatív Nobel-díjjal jutalmazott szervezet képviselője szerint a rezsim új arcát lehetett látni 1988. szeptember 12-én, amikor a hatóságok nem kívántak erőszakosan fellépni a “szocialista táborban soha nem látott”, 70 ezres – vízlépcsőt ellenző – békés tüntetőkkel szemben. Droppa György kiemelte: a bős-nagymarosi vízlépcső – politikai kontextustól függetlenül is – “az állatorvosi egyetem lova, amely minden szakmai hibát magában foglal”.

A vízlépcsőt ellenzők legfontosabb érve az volt, hogy az építkezés tönkreteszi Budapest és környéke ivóvízbázisát – emelte ki a Duna-kör ügyvivője. Kifejtette: a vízáramlás sebességének csökkenésével “hihetetlen mértékben” leromlott volna a folyó öntisztuló képessége, vagyis az ivóvízbázisban nagyobb arányban jelentek volna meg a lebegtetett hulladék és a kiülepedő nehézfémek. A beruházás ráadásul tönkretette volna a Duna legértékesebb, a Nagymaros és Visegrád közötti látványát, illetve elárasztotta volna az ártéri erdőket, és öntözővíz nélkül hagyta volna a mezőgazdaságot – fűzte hozzá.

A szakember hozzátette, hogy a síkvidékre tervezett vízierőműveken egy “hajánál fogva előrángatott mérnöki megoldást” alkalmaznak, vagyis hegyek és völgyzárógát hiányában mesterséges medret, töltéseket és tározó tavat építenek ki a folyóval párhuzamosan, ami rendkívül nagy területen alakítja át a folyót, úgy, hogy ezzel egy időben nagyon kevés elektromos energiát állítanak elő. A beruházás nagyságát szemléltetve Droppa György aláhúzta: a Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer mintegy 190 kilométeren alakította volna át a Dunát. Ebből a magyar területre tervezett nagymarosi vízlépcső 180 megawatt (MW) energiát termelt volna, míg például a jelenleg építés alatt álló, megközelítőleg futballpálya nagyságú, gönyűi gázturbinás erőmű 420 MW villamos energiát állít elő.

A magyar szakaszon végül 10-20 százalékos készültségig jutott a beruházás, míg Szlovákiában beüzemeltek egy, a korábbi tervek teljes kapacitását el nem érő erőművet – emlékeztetett a szakember. Megjegyezte: a csúcsra járatás lehetőségének elmaradásával elkerültük a legnagyobb ökológiai kárt, a Duna vízhozama ennek ellenére az eredeti 2050 köbméter/másodpercről, 200-400 köbméterre csökkent, aminek köszönhetően az úgynevezett Öreg-Duna ártéri ökoszisztémája állandó vízhiánnyal küszködött, a mellékágrendszer pedig nagymértékben kiszáradt.

Droppa György szerint az 1997-ben kihirdetett hágai ítéletét figyelembe vevő megoldást dolgoztak ki szlovák zöldszervezetekkel és tudományos csoportokkal, továbbá Mikolics Sándorral, a vízlépcső magyarországi tervezőjével közösen, azonban ennek ellenére jelenleg nem történnek érdemi lépések a kérdésben. A Duna kör ügyvivője megjegyezte: a szervezet támogatja a környezetbarát hajózást, de a Dunának ezen a szakaszán csak vízlépcsők nélkül. Hozzátette, hogy általában nem vízlépcsőellenesek, hiszen kizárólag a síkvidéki vízlépcsőket ellenzik, míg a vízi energiát alternatív energiának tartják, de magyarországi felhasználására kevés esélyt látnak. Hozzátette: Magyarországon még mindig sokan érdekeltek a vízlépcső megépítésében, ugyanakkor a világgazdasági válsággal különösen sújtott térségben nem valószínű, hogy egy drága, de kevés energiát termelő létesítmény kormányzati támogatást kapjon.

Kovács György, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) szakmai főtanácsadója elmondta: a 20 évvel ezelőtti időkhöz képest pillanatnyilag szakértői szinten folyik tárgyalás a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében. A bős-nagymarosi tárcaközi bizottság titkára kifejtette: az érintett két ország szakértőinek 2009 végéig kell megtalálniuk a hágai ítéletnek és az Európai Unió környezetvédelmi előírásainak megfelelő rendezési célokat és az azok megvalósítására alkalmas intézkedéseket . A magyar oldalon hat nemzetközi szakértő részvételével zajló “intenzív műhelymunka” egyszerre keres megoldást a környezetvédelem, az energetika és a hajózás szempontjainak – húzta alá a zöldtárca képviselője. A még kifizetetlen számlák és károk rendezésére, illetve az üzemeltetési feladatok tisztázására csak ezt követően kerülhet sor – fűzte hozzá.