075_dicola-moonsatu240724_npwSQ.jpg

Ritka égi jelenség látható ma este

Ritka és szép égi jelenség lesz látható: a 23 százalékos holdsarló megközelíti, majd teljesen elfedi a Szaturnusz bolygót.

Ahogy arra a Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye felhívja a figyelmet, 18 órától szabad szemmel, binokulárral és távcsővel is jól látható lesz, ahogy a délnyugati égbolton, közel 28 fokkal a látóhatár fölött járó holdsarló egyre közeledik a Szaturnuszhoz. A sárgás fényben pompázó Szaturnusz ekkor a Holdtól balra fölfelé lesz, a megvilágítatlan, hamuszürke fényben derengő holdperemtől már csak 19 ívpercre. Egy legalább 7–8 centiméteres lencse vagy tükörátmérőjű állványos távcső és 150-szeres nagyítás segítségével jól kivehető lesz a Szaturnusz 16 ívmásodperces bolygókorongja és az éppen pengevékonynak látszó gyűrűrendszere, ahogy másodpercről másodpercre eltűnik a Hold mögött.

Az égi jelenség részeként a Szaturnusz egyik kísérője, a barnás-narancsos színű, 8,7 magnitúdós Titan nevű hold is látható lesz. A Titan balra fölfelé helyezkedik el a bolygótól, és követi majd a Szaturnuszt az eltűnésben. Az éjszaka folyamán egy 6,7 magnitúdós vendégcsillag, a kékes színű 85 Aquarii is a Szaturnusz holdjainak vonalában áll, még közelebb is a bolygóhoz, mint a Titan. A Szaturnuszt először ez a csillag, majd a Titan eltűnése fogja követni.

A Szaturnusz és a Hold egyre közeledik egymáshoz, 18.45-kor a Szaturnusz gyűrűjének jobb íve, majd az egész bolygó teljesen eltűnik a Hold mögött. A Szaturnusz korongjának eltűnése 42 másodpercig tart. Szabad szemel való észlelés esetén látható lesz, ahogyan a fényes, csillagszerű Szaturnusz egyre közelebb kerül a Hold hamuszürke fényben sejlő korongjához, majd fokozatosan elhalványodik és végül teljesen eltűnik.

Távcsővel jól megfigyelhető lesz az is, hogy 27 másodperccel korábban, elsőként a bolygó jobb oldalán lévő gyűrűk kezdenek belépni a Hold mögé, mintha egy sötét, mozgó fal takarná el azokat. Ezután a Szaturnusz bolygó korongja érinti a Hold peremét, és fokozatosan eltűnik, végül a bolygó bal oldalán lévő gyűrűrészek is elnyelődnek az alig derengő, sötét holdperem mögött. Másfél perccel a bolygókorong eltűnése után a 85 Aquarii csillag is belép a Hold mögé villanásnyi idő alatt. Hat és fél perccel később a Titan holdat is elnyeli a sötét holdperem néhány másodperc alatt.

A Szaturnusz 19.38-kor újra előbukkan, immár a világos sarló alsó pereménél, a Hold déli pólusánál, szinte pontosan a fényes holdkorong legalján. Először a Szaturnusz déli féltekéje kezd el felbukkanni, majd a gyűrű, nagyjából párhuzamosan a holdperemmel, végül az északi félteke is kilép. A folyamat távcsővel lesz jól látható, binokulárral nagyjából követhető, szabad szemmel azonban a fényes Hold miatt nehezen fog látszódni. A kilépés helyét, amely a Janssen kráteróriás alatt, a Mare Australe területén lesz, pontosan be kell tájolni, különben könnyen le lehet maradni a 37 másodperces eseményről.

A kilépés különlegessége a két égitest közti fényességkülönbség, ugyanis míg a fehér holdperem fényesen világít, a narancsos Szaturnusz jóval halványabban lebeg majd mellette. A kilépéskor a páros még 16 fok magasan lesz, és egészen lenyugvásukig, 21.21-ig lehet majd követni a távolodó égitesteket.

Ez is érdekelheti

Néhány nap múlva tetőzik a Leonidák meteorraj

Hétfőről keddre virradó éjszaka tetőzik a Leonidák meteorraj, amikor óránként akár tizenöt hullócsillag is feltűnhet az égbolton a Svábhegyi Csillagvizsgáló tájékoztatása szerint.

Talán szabad szemmel is láthatjuk a Lemmon-üstököst

Az idei ősz egyik legizgalmasabb csillagászati eseménye lehet a C/2025 A6, azaz a Lemmon-üstökös megjelenése, a csillagászok szerint jó esély lesz arra, hogy szabad szemmel is láthatóvá váljon – adta hírül október 7-én a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

A hét utolsó napján teljesen elfogy majd a hold

Teljes holdfogyatkozás lesz megfigyelhető szeptember 7-én, vasárnap. A különleges égi jelenség nyolcvankét percig fog tartani, és ha a fogyatkozás elég világos lesz, szabad szemmel is látható lesz majd a sejtelmes, sötét, vöröses-barnás holdkorong.

Már hajnalban érdemes kémlelni az eget augusztus 20-án

Három bolygó, a Hold és több fényes csillag, valamint csillaghalmaz kerül közel egymáshoz augusztus 20-án hajnalban – tájékoztatott augusztus 18-án a Svábhegyi Csillagvizsgáló. A ritka jelenség megfigyeléséhez nincs szükség távcsőre, szabad szemmel is tökéletesen látható lesz.