Robert Capa ismerős idegenként tért vissza Magyarországra
Korábban sosem látott felvételeket is bemutat az a kiállítás, amely a magyar származású fotográfus, Robert Capa 1948-as budapesti látogatásán készült képeiből válogat. Capa hazatérése egyszerre visszatérés rég nem látott hazájába, és a kívülálló sztoikus nézőpontja, amely hasonló erővel bír, mint a frontvonalban készült, legendás képei.
„A legprofibb amerikai turisták külföldi tudósítónak nevezik magukat és ha az Egyesült Államok területén kívül születtek, kedvenc témájuk a visszatérés. Én Budapestre tértem vissza, mert történetesen ott születtem, és mert a hely csak egy rövid szezonra tette lehetővé a visszatérést” – írta Robert Capa 1952-ben.
Az említett rövid szezon, amit Magyarország a riporter visszatérésére lehetővé tett, 1948. szeptember elejétől október közepéig tartott, a látogatásról szóló képes beszámoló pedig az amerikai Holiday magazin 1949. novemberi számában Budapesti beszélgetés címmel jelent meg. A második világháború után indult, utazással és luxusélettel foglalkozó, színes havilap elképzelt olvasóinak Capa több szórakoztató tudósítást is írt európai turistaparadicsomokról, a Budapesti beszélgetés azonban kivétel a fotóriporter gazdagoknak szánt könnyed írásai között.
A nyughatatlan humanista, aki a spanyol polgárháborúban, a második világháborúban, Kínában és Vietnámban készült háborús riportfotóival örökké beírta magát a fotótörténelembe, és aki legendássá vált mondása szerint azt vallotta: „ha nem elég jók a képeid, nem vagy elég közel”, 1948-ban életében utoljára járt Budapesten - azaz a legközelebb a gyökereihez. Felmerülhet bennünk a kérdés: milyen érzés lehetett visszatérni abba a városba, amelyet tizenhét évvel korábban elhagyott, és vajon mindazok után, amiken keresztül ment ebben az időszakban, mennyire tudott hozzá kapcsolódni?
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ időszaki kiállítása visszahelyezi a Friedmann Endre néven anyakönyvezett, budapesti születésű művészt ifjúságának romos kulisszái közé. Capa 1948-ban már harmincöt éves, amerikai állampolgár, a Szabadság-rend kitüntetettje, az Orosz naplót jegyző John Steinbeck úti- és szerzőtársa; egy eleven nemzetközi szakmai és bajtársi hálózat része. A Magnum Photos néven alapított független fotóügynökség társalapítója. A New York Herald Tribune fórumán felszólal a vasfüggöny, a hidegháború, az uszítás és az ellenségeskedés ellen.
1948. őszi hazaérkezése tizenhét évvel korábbi távozása óta nem az első, de ez a leghosszabb, és a legutolsó. Az elkészült képek közül néhány szerepelt kiállításon a következő évben és néhány külföldi lapban is megjelent, de az ekkoriban másokkal közösen kiadott munkáihoz hasonló, könyv terjedelmű „magyar riport” sosem. A hozzáférhető képek és a most először látható kontaktfelvételek segítségével a kiállítás arra tesz kísérletet, hogy bemutassa, milyen témák érdekelték, miből akart dolgozni az ekkor már világhírű fotóriporter.
A képeken a második világháború utáni romos Budapest aktív szereplőként tűnik fel, amely meghatározza a benne lakók életét. Capa nem idealizál, hanem ahogy tőle megszokhattuk, közel megy az emberekhez. Nézőpontja mintha folyamatosan ütköztetné az emlékezetet és a valóságot:
Ezt az érzést nagyban fokozza az is, hogy rengeteg kontakt képet, látunk, azaz folyamatában leshetjük meg, hogyan gondolkodott Capa ‘48-ban, amikor a főváros utcáit járta.
Nincs pátosz: munkásokat, diákokat, gyerekeket látunk, miközben a Lánchíd romokban áll, a Vigadó téren pedig már láthatjuk az első szovjet emlékműve. Robert Capa meglátogatta régi barátait, belevetette magát a pesti éjszakába, közben pedig egy olyan átmeneti időszakot kapott el a vasfüggöny leereszkedése előtt, amikor már egyre szembetűnőbbek voltak a háttérben zajló politikai folyamatok. Olyan figurákat szólaltatott meg félfiktív, amerikai olvasóknak szánt cikkében, akik a korabeli Magyarországon nagyon is hihetőnek tűntek, ám nem könnyen beazonosíthatóak név szerint. Különös kivétel a Hotel Bristolban egy időben „előivóként” is dolgozó gróf széki Teleki Katalin, aki ‘46-ban a Life fotósának is tolmácsolt és Lee Miller is fényképezte Budapesten. Capa vidékre is elutazott: Kecskeméten felvonulásokat, Keszthelyen agrárkollégistákat, Pálosszentkúton zarándokokat fényképezett.
A választ sokáig keresgélhetjük a képek mögött, egy azonban bizonyos: Robert Capa öröksége a mai napig új kérdéseket vet fel, munkája pedig élő és releváns. Nagyságát nem a történelem viharai mérik, amelyeknek szemtanúja volt, hanem a legcsendesebb pillanatokban is kristálytisztán megmutatják magukat.
