A zenei közeg gyakran hivatkozik hagyományokra, de évtizedes problémákkal küzdünk

Milyen pályázatot tett le a döntnökök asztalára?

Nem gondolom, hogy a pályázatom tartalmilag lényegesen eltért volna azoktól a munkáktól, amiket a döntnökök általában olvasni szoktak. A pályázati folyamat kereteit pontosan meghatározzák, a dokumentumnak elsősorban azokhoz kell igazodnia. Természetesen érkeztek visszajelzések – például egy bizottsági tag kollégám részéről –, hogy egyes részeket részletesebben is kifejthettem volna. Ezzel együtt úgy látom, hogy amíg a pályázati kiírás és a valós működés között jelentős eltérések vannak – például az éven belül változó adójogszabályok vagy forráshiányos költségvetések miatt –, addig az ötéves vezetői koncepció kidolgozása sokszor csak az „írói munkásság” részeként értelmezhető. Véleményem szerint a jelenlegi magyar pályáztatási rendszer túlságosan szubjektív. Sokszor azon alapul, hogy a döntéshozók „el tudják-e képzelni” az illetőt a pozícióban, vagy sem. Ezzel szemben én fontosnak tartanám, hogy egy intézményvezetőt – különösen az előadó-művészeti szférában, amely rendkívül összetett – objektív, kompetenciaalapú mérőszámok alapján válasszanak ki. Ez nálunk jelenleg nem általános gyakorlat, és emiatt a kiválasztás esélyeit, hatékonyságát szinte csak statisztikai valószínűségekkel lehet kifejezni.

Másutt, angol vagy német zenekaroknál hogyan történik a vezető kiválasztása?

Nemcsak a zenekari szférában érdemes körülnézni, hanem a versenyszektorban is. Az Operaházban végzett munkám után jelentkeztem a Koppenhágai Királyi Operaház zenekari igazgatói pozíciójára. Már a pályázati felhívásban világos munkaköri leírást adtak, amely pontosan kijelölte a vezető helyét a szervezeti struktúrában, és előre definiálták azokat a problémaköröket, amelyek kezelését elvárják tőle. Ez már önmagában is figyelemre méltó volt. A magyar rendszerben ezzel szemben gyakori, hogy a pozíció középvezetői szintre van sorolva, amely nem biztosít kellő beleszólást például az évadtervezésbe. Koppenhágában több mint ötven jelentkező közül választottak, a hatodik fordulóig hárman jutottunk el. Érdekes módon senkitől sem vártak részletes koncepciót vagy víziót, hanem az addigi munkáink eredményeit vették alapul: kikkel dolgoztunk, milyen visszajelzéseket kaptunk, hogyan értékeltek bennünket a partnereink. A kiválasztás során kompetenciaalapú tesztekkel külső HR-cég segítette a döntéshozatalt. A beszélgetések témái a dán felsővezetői működéshez igazodtak. Ezt a gyakorlatot itthon, különösen az állami szektorban még nem tapasztaltam, noha a versenyszférában évtizedek óta bevett módszer.

A kiválasztásnak, az elemzésnek ez a módja nem túl rideg?

Adminisztratív vagy vezetői pozíciók esetében szerintem nem tekinthető ridegnek, hanem szükségszerű. Magyarországon bizonyos kérdésekről nem szívesen beszélünk, ilyen például az intézmények szervezeti modellje. A hazai előadó-művészeti intézmények gyakran „one man show” jelleggel működnek, noha az adminisztratív és művészeti irányítást formálisan elkülönítjük. A vezetői és együttműködési kompetenciák feltérképezését kifejezetten hasznosnak tartom, hiszen a felsőfokú zenei végzettség – amelyet a törvény szerencsére elvár – önmagában nem garantálja a vezetői alkalmasságot. Attól, hogy valaki kiváló zenész, még nem biztos, hogy alkalmas intézmény vezetésére. És gazdasági szakember is lehet olyan készségekkel felvértezve, amelyek a vezetői feladatok elvégzését segítik.

Ön 2007-től 2013-ig a Savaria Szimfonikus Zenekar szólamvezetője és koncertmestere volt. Ez előnyös helyzetbe hozta a pályázat elbírálásakor?

Annyiban biztosan, hogy amikor Kiss Barna kollégám jelezte: nem kívánja újabb ciklusra vállalni az igazgatói feladatokat, több egykori zenekari tag keresett meg azzal, hogy gondolkodnék-e az igazgatói pozícióra való jelentkezésen. A helyismeret tehát előnyt jelentett. Budapesten nevelkedtem, így az ottani zenei közegben otthonosan mozgok, édesapám révén pedig talán még szélesebb rálátásom is volt erre a világra. Ám egy megyei jogú város működése alapvetően más. A szemlélet is különbözik: sokan úgy gondolják, hogy a zenekari munka kizárólag a városra korlátozódik, pedig a működési térség jóval nagyobb – esetünkben magában foglalja Burgenlandot, sőt részben Stájerországot is.

A zenekar története is érdekes: helyi zeneiskolai és középfokú tanárok kezdeményezésére született, akik a tanítás mellett zenekari élményt is kerestek. Ebben a közegben működni másfajta belátást kíván. Most már azt is látom, hogy Szombathelyen a munka és a magánélet egyensúlya sokkal egészségesebb, mint Budapesten. Vezetőként ezt tiszteletben kell tartani. Indulásként a teljes stábot – a zenészektől az adminisztratív munkatársakon át a technikai személyzetig – arra kértem, hogy szánjunk egymásra egy-egy órát. Ezekből a beszélgetésekből július közepéig, esetleg a szabadságolások miatt augusztusig több információhoz juthatok majd hozzá. Egy kolléga megjegyezte, hogy mióta itt dolgozik, még soha nem töltött öt percnél többet az igazgatóval egy szobában.

Vezetői metódusának kialakításában szerepet játszik, hogy a Mathias Institut munkatársaként 2004 és 2008 között teljesítményértékelési rendszereken dolgozott?

Bizonyosan igen. Az a szervezet vezetőkiválasztással és teljesítményértékeléssel foglalkozott, így az ott szerzett tapasztalatok most visszaköszönnek. Az ember egy idő után elkezdi összerakni a mozaikot: hogyan működik a világ, milyen mintákat látott, mit tart hasznosnak. Minél többféle területen szerzünk tapasztalatot, annál könnyebben tudjuk őket összevetni. A zenei közeg gyakran hivatkozik hagyományokra – „ezt így szoktuk csinálni” –, de évtizedes problémákkal küzdünk. A Savaria Szimfonikus Zenekar működését is hosszú távú kihívások jellemzik, amelyeken egyszerűen nem lehet túllépni, ha az alapvető struktúrákon nem változtatunk.

Szombathely fantasztikus történelmi és kulturális múltú, 982 éves város. A 19–20. század fordulóján a fővárosival versenyképes zenei élet zajlott itt.

Mi egy hajdani zsinagógában működünk, amely mellett a holokauszt-emlékhely van. Információim szerint kiváló kiállítás várja az érdeklődőket, így egyik első dolgom lesz, hogy ellátogassak oda, és elindítsam az együttműködést. Szeretném megismerni azoknak a kereskedő- és iparoscsaládoknak a nevét, amelyek annak idején a város zenei életét támogatták – a példájuk ma is inspiráló lehet. Bár a világunk azóta jelentősen átalakult, a közösségi támogatás továbbra is kulcskérdés. A taorendszer adott volna erre lehetőséget, de sajnos visszaélések miatt ez is kárba veszett. Szombathely kulturális életének mély gyökerei vannak. A Covid után Kiss Barna és csapata kiemelkedő munkával nyerte vissza a közönség bizalmát.

Hogyan csoportosította a terveit: rövid, közép- és hosszú távon? Melyek tartozhatnak a vágyálmok közé?

Minden tervem fókuszában a közösség megerősítése áll. Gyakran halljuk, hogy fontos a „brandépítés”, de ha a zenészekben nem tudatosul, hogy miért érdemes az együtteshez tartozni, hogy mit jelent számukra ez a munkahely, akkor csak külsőségekre korlátozódik. Ez vezetői felelősség. Rövid távon az szmsz-t és a kollektív szerződést kell korszerűsítenünk. Nem hiszek abban, hogy egy vezető kész szabályrendszerrel érkezik – előbb meg kell ismernie a kollégáit, hogy az új keretek hozzájuk illeszkedjenek. Július közepéig szeretném befejezni az ismerkedő beszélgetéseket, és ősszel már az új szmsz alapján működnénk. Ezzel párhuzamosan elindul az új évad meghirdetése is.

Közép- és hosszú távon a legfontosabb cél a pénzügyi stabilitás megteremtése, a bevételi lábak számának növelése. A zenekar nemzeti kategóriájú intézményként működhet tovább, és ehhez idén húszmillió forintos többletforrást is kaptunk. Ez összesen mintegy 220 millió forint, amely lefedi az állami foglalkoztatáspolitikai elvárásokat. Ám a város – amelyet szolidaritási adó formájában jelentős forrásoktól fosztottak meg – önerejéből csak korlátozottan tud ehhez hozzájárulni. Így ha nem tudjuk jelentősen növelni a bevételeinket, a legszebb szakmai elképzelések is csak vágyálmok maradnak. Szombathely azonban szerencsére különleges helyzetben van: a határ túloldalán, Burgenlandban régóta várják egyfajta intézményes együttműködés megkezdését, amely új távlatokat nyithat a zenekar számára.

Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu