Lepattanó 5 Scherer Péter.jpg

Scherer Péter kapja a Páger Antal-színészdíjat

Scherer Péter kapja a következő Páger Antal-színészdíjat – döntött a makói képviselő-testület az elismerés kuratóriumának javaslata alapján.

A makói képviselő-testület – civil kezdeményezésre – 2001-ben döntött az elismerés alapításáról. A díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb a makói születésű Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség.

Az elismerést – a pandémia miatt elrendelt korlátozások időszakát leszámítva – hagyományosan Páger Antal születésnapjához, január 29-hez közeli napon adják át a makói Hagymaházban.

Az ünnepségen a díjazott az oklevél mellett Páger Antal arany pecsétgyűrűjének pontos mását kapja, amelyet a Vígszínház adott az akkor nyolcvanéves színésznek.

Scherer Péter 1961-ben született Ajkán, 1987-ben építőmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1995-ben színművész oklevelet kapott a Magyar Színészkamarától. 1984-től 1995-ig az Arvisura Színházi Társaság tagja. 1995–1997-ben szabadfoglalkozású színész. 1997-től 2001-ig a Bárka Színház tagja. 2002–2008-ban a Krétakör társulatához tartozott. 2008-tól szabadúszó, 2009-től a Nézőművészeti Kft. tagja. Színpadi alakításai mellett számos színházi rendezést is jegyzett. Több tucat filmben (Pepét megformálva Jancsó Miklós alkotásaiban) játszott, gyakran szerepel tévésorozatokban, és szinkronszínészként is sokat dolgozik.

A színész legutóbbi filmszerepe a Lepattanó Kálmánja volt. A tavaly debütált, Vékes Csaba rendezte gombfocimozi sajtóvetítése utáni beszélgetésen úgy utalt magára és az általa alakított karakterre, mint aki „megszállottan végzi, amiben hisz”. Ezzel kapcsolatos kételyeiről így nyilatkozott:

„Volt egy drogos darabunk, amit gimnáziumokban játszottunk. Délelőttönként beszélgettünk a fiatalokkal, hogy nem szabad elzülleni, túlságosan rácsavarodni a veszélyes dolgokra. Akkoriban gyakran eszembe jutott, hogy én most itt vagyok, ezt csinálom, de a fiammal ki fog erről beszélgetni? Én nem, mert nem vele vagyok, hanem itt. Amikor 32-t játszottam havonta, sokszor felmerült bennem hasonló kétely. Ez a pasi is ilyenforma. Kálmán mindenkin segíteni próbál, de közben tönkremegy minden közvetlen kapcsolata, mert azokra már nincs ideje.”

Ez is érdekelheti

Scherer Péter: A bankett után fogadásból megfürödtem itt alsónadrágban

Bebarangoltuk és megismertük Vas vármegyét Scherer Péter színművész ajánlása nyomán, aki a térség rejtett szépségeire irányította a figyelmet.

„Az a jó színész, akit a Jóisten néha megsimogat kicsit” – beszélgetés Scherer Péterrel

Hogyan lehetséges, hogy már A három kismalac meséje is minimum gyanús, de leginkább a gyerekeket veszélyeztető áthallásokkal teli? Miért nem érdemes egy szereplőválogatáshoz túl nagy reményeket fűzni? A színészi létezést boncolgatja a Nézőművészeti Kft. új bemutatója, a Hol a színészünk?

Csoda menti meg a magyar pöcifocit, de Pepe és Bobby is segít

A magyar ember örök pesszimista. Hisz a csodában, meg abban, hogy az csak mással történhet meg. A magyar ember javíthatatlan optimista is. Hisz a realitásban, de nem tart tőle, mert az csak másra vonatkozik. Egyebek mellett ilyen felismeréseket, valamint erős poénzáport kínál a Lepattanó című új magyar filmvígjáték.

Lukács Sándor kapja a Páger Antal-színészdíjat

Lukács Sándor kapja a Páger Antal-színészdíjat. A döntést a szakmai kuratórium javaslata alapján a makói képviselő-testület szerdai zárt ülésén hozta meg.