Hegedűs D. Géza, Kiss Mari és Schneider Zoltán is visszatér a Rózsavölgyi Szalonba
Három darab magyarországi bemutatóját vállalta a tizennegyedik évadát kezdő Rózsavölgyi Szalon. Laurence Jyl Felső szomszédok című munkája Őze Áron, Audrey Schebat Búcsúüzenete Alföldi Róbert rendezésében kerül közönség elé. Az évad második felében Göttinger Pál irányításával viszik színre A Mentor című Daniel Kelmann darabot.
Generációk csatája
A 2012. április 11-óta működő Rózsavölgyi Szalonban a Felső szomszédok lesz a 81. bemutató. Laurence Jyl érzelmekben és humorban bővelkedő története két házaspár kíméletlen csatározásáról szól. „A régi lakók ötvenesek, s nem igazán viselik el, ha rajtuk kívül még más is lakik a kétlakásos házban. Éppen csak beköltözik a fiatal pár, amikor már az első éjszaka különféle mulatságos, minden szempontból szellemes hadviselést indítanak ellenük a felső szomszédok. Annyira kizökkent a világ, hogy egy ilyen humoros, kedves, érzékeny, és persze a nemzedéki összecsapások ellenére megható darab mindenki szívét megnyitja” – fogalmaz Őze Áron.
A szomszédokat Schneider Zoltán és Balázs Andrea, illetve Nyomárkay Zsigmond és László Rebeka eh. játsszák el. Balázs Andrea szerint a kicsit bohókás, kicsit gyermeteg idősebb házaspár életszemlélete nem áll távol sem tőle, sem Schneider Zoltántól: „Csomó lehetőségünk van az előadásban a poentírozásra, és mi ki is használjuk ezt Zolival. A darab persze jól be is tud találni, megcsavarja az embert. Meg lehet benne mutatni a szívet is.” Schneider Zoltán megjegyzi: „Nem törekszik szórakoztatásra ez a darab, mégis nagyon szórakoztató az elképesztő humorával. A fiatalok, az alsó szomszédok, öregesen élnek. Mi pedig, a felső szomszédok, idegesítően nem tudunk felnőni.
A Kőszegi Várszínházzal közös produkciót augusztus 28-án mutatták be.
Párkapcsolat és idő
Audrey Schebat francia író szórakoztatóan okos és meghatóan szellemes darabja, a Búcsúüzenet egy pszichoanalitikus–zongoraművész házaspár – Epres Attila, Kiss Mari – életén keresztül vizsgálja a párkapcsolatot, annak időtállóságát, és azt, hogy képesek vagyunk-e szembenézni az idő múlásával. Mennyit bír el egy kapcsolat? Vissza lehet-e még találni egymáshoz, ha a közös élet már csak rutin és hallgatás? És lehet-e igazán élni, ha közben mindig másokkal vagyunk elfoglalva, saját magunkkal viszont sosem? A Búcsúüzenetről („La note”) a francia kritikák azt írták: „Nevettet és elgondolkodtat egyszerre.” „Finoman megírt darab szellemes és gyakran szívszorító párbeszédekkel.” „Egy darab, amely halkan szól, mégis sokáig rezonál.”
A Búcsúüzenet rendezője Alföldi Róbert. Ő vitte színre a Rózsavölgyiben Az utolsó óra című darabot is, amely 2013 óta műsoron van – túl a 300. előadásán. A két főszereplő: Kiss Mari és Epres Attila először játszanak együtt, de mindketten harmadszor térnek vissza a Rózsavölgyi Szalonba.
Az előadást szeptember 30-án mutatják be.
Drámaírók drámája
Hegedűs D. Géza játssza A Mentor címszerepét, akinek ez a harmadik szerepe a Rózsavölgyiben. Daniel Kehlmann világhírű író műve egy idős és egy fiatal drámaíró verbális és generációs párbaja. Kehlmann éleslátóan fogalmaz a művészek szorult helyzetéről, akiknek meg kell őrizniük gyermeki nyitottságukat és izgatottságukat, miközben az elismerésért küzdenek. Hegedűs D. Géza társai az előadásban: Józan László, Sipos Vera, illetve Göttinger Pál, aki rendezi is a darabot.
Bemutató: 2026. január 23.
A közönség a legfőbb mecénás
Zimányi Zsófia, a színház alapítója, művészeti vezetője elmondta, hogy a kezdettől olyan darabokat tűznek műsorra, amelyek jelentős értéket képviselnek a magyar és külföldi irodalomban, de még nem mutatták be, vagy színpadi változatban még nem kerültek színre itthon. „Igyekszünk olyan témákkal foglalkozni, amelyek a mai kor kíváncsi, gondolkodó emberét érdeklik, aki nem elégszik meg azzal, hogy az interneten keresztül szemléli a világot.”
A színházalapító ugyanakkor nehézségekről is beszélt:
„A Rózsavölgyi Szalonban jelenleg 15 produkciónk van műsoron. Nálunk lép fel a legtöbb Nemzet Színésze, sokan a Kossuth-díjasok közül is, de ugyanilyen fontosnak tartjuk a tehetséggondozást, vagyis a nagy nevek mellett rendre megjelennek itt fiatal művészek, pályakezdők, színművészeti egyetemisták, akiknek további lehetőségeket adunk. Közönségünk és alkotóink együtt jelentik a Rózsavölgyi Szalon összetartó közösségét. Ebben van az erőnk. Ha úgy tetszik: a Rózsavölgyi Szalon kicsi, de erős hatása van. Hálásak vagyunk a nézőinknek és a művészeinknek. Ugyanakkor sajnos azt is ki kell mondanom: az eddigi legnehezebb évadunkat indítottuk el. Egyetlen pályázaton sem nyertünk, és a 75 férőhelyes színházunk támogatás nélkül aligha tudja eltartani magát. Úgyhogy valóban a közönség a legfőbb mecénásunk. Mindent megteszünk, hogy folytatni tudjuk.”