Sepsi Tabakó Fesztivál.jpg

Harmadszor rendezik meg a Sepsi Tabakó Fesztivált

2022-ben jött létre Tabakó néven Erdély legújabb városi fesztiválja Sepsiszentgyörgyön, az egykori dohánygyár területén. Idén augusztus 29. és 31. között rendezik meg az eseményt, amelyen rengeteg magyar előadó is színpadra lép.

Az erdélyi magyar fiatalok igényeire alapozva született meg a Sepsi Tabakó Fesztivál, amelynek első kiadására 2022-ben került sor a külhoni magyarság legnagyobb magyar többségű városában, Sepsiszentgyörgyön. A látogatók száma az első évben meghaladta a 20 ezer főt, tavaly pedig már közel 25 ezer látogató volt kíváncsi a rendezvényre. A fesztivál helyi tehetségek és példás életutak bemutatásával szólít meg több ezer erdélyi magyar középiskolást és egyetemistát, valamint fiatal családokat.

A Tabak Fórum által elindított ötletbörze és közösségi igényfelmérés megteremtette annak a lehetőségét, hogy a dohánygyár évente egyszer a sepsiszentgyörgyiek akarata alapján teljen meg élettel. A gyárfesztivál újszerű koncepciójával Erdély egyik legizgalmasabb rendezvényhelyszínévé varázsolta az ipari műemléképületet és környezetét, hozzájárulva ezzel Sepsiszentgyörgy népszerűsítéséhez és a fiatalok szülőföldjükön való maradásához.

Idén három színpadon 28 könnyűzenei fellépő várja a három nap alatt a fesztiválozókat, emellett kézműves vásár, borudvar, színházi és filmes programok, valamint többféle sportolási lehetőség is lesz majd.

A Petőfi Kulturális Ügynökség idén is képviselteti magát a fesztiválon. A Petőfi Színpadon könnyűzenei események sora várja az érdeklődőket. Itt lép közönség elé többek között az AWS, a Margaret Island, a Konyha, ByeAlex és a Slepp, a Soulwave, Ganxsta Zolee és a Kartel és a Wellhello is, emellett az odalátogatókat összművészeti programokkal is várják.

Sepsi Tabakó Fesztivál, 2024. augusztus 29-31., Sepsiszentgyörgy. Az eseményről részletesen itt tájékozódhat.

Ez is érdekelheti

Holtszezon: egy fesztivál, amely februárban érzi elemében magát

A hideg, téli napokra – főként a Balaton környékén – hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint arra az időszakra, amikor a fű se nő. A veszprémi Holtszezon Irodalmi Fesztivál viszont rácáfolt erre. A fesztiválról Grászl Bernadett-tel, a Művészetek Háza igazgatójával és Varga Richárddal, a fesztivál szervezőjével beszélgettünk.

Holtszezon – kortárs irodalom krimivel, punkkal és társművészetekkel

Idén ötödik alkalommal változik Veszprém belvárosa a Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál helyszínévé. A február 20-án kezdődő háromnapos rendezvény a kortárs irodalom, a társművészetek és a popkultúra határterületein mozogva kínál sokszínű programot: kötetbemutatókat, kiállításokat, zenei eseményeket, beszélgetéseket és közösségi műhelyeket.

Télűzés, szerelem, farsangi koncert és a tisztaság kultúrtörténete – Programajánló

A reformkori Pest-Buda Jókai szemével, maszk, szerelem és télűzés a Néprajzi Múzeumban, farsangi koncert Gryllus Vilmossal, kortárs irodalmi fesztivál Veszprémben, kiállítás Szekszárdon és a Néprajzi Múzeumban – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Családi kalandozás, csillagok találkozása és kortárs képzőművészet – Programajánló

Tátrai Tiborék szezonnyitó koncertje az Akváriumban, csillagok találkozása a Fővárosi Nagycirkuszban, kultúra és egészségkultúra az Óbudai Társaskörben, retrospektív tárlat drMáriás alkotásaiból, kortárs képzőművészek kiállítása Szentendrén – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.