Február végén Kortárs Magyar Dráma díjjal tüntették ki az Obiectiva Theodora című hangjátékot. Török-Illyés Orsolya és Hajdu Szabolcs szövege Illyés Kinga erdélyi magyar színésznő titkosrendőrségi megfigyelésének bő másfél éves epizódját dolgozza fel.

Édesanyád már tizenhat éve nem él. Mennyire változtatta meg a hozzá fűződő viszonyodat, hogy megismerted ezt a csaknem háromezer oldalnyi anyagot?

Tejes mértékben. Sokáig nem ismertem őt igazán. Míg élt, nem foglalkoztam az életművével, igyekeztem eltartani magamtól.

Mert színésznőként nem akartál elsősorban Illyés Kinga lánya lenni?

Tinédzserkoromban én is megvívtam a magam küzdelmeit. A felvételimre – tudtomon kívül – olyan verset választottam, ami rajta volt az egyik lemezén. Mikor szólt, kicseréltem. A lányommal voltam terhes, mikor meghalt. Sokáig azért nem foglalkoztam a munkásságával, mert nagyon fájdalmas lett volna. Tíz évvel a halála után úgy éreztem, eljött az ideje, hogy jobban megismerjem őt mint művészt, végighallgassam a lemezeit. Éppen ebben az időszakban keresett meg Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, aki kutatóként találkozott az anyámról szóló anyaggal. Elutaztam Bukarestbe, és eltöltöttem pár napot a levéltárban.

Illyés Kinga

Nem tartottál attól, hogy mit találsz?

Nem számítottam erre, ritka az ilyen vaskos anyag. Ültek körülöttem a levéltárban ujjnyi dossziékkal, nekem meg kihozott a könyvtáros egy háromezer oldalas paksamétát. Kérdezte is:

Ki volt a maga édesanyja? Mondtam: egy marosvásárhelyi színésznő.

Akkor már sokkolónak tűntek a vele szemben felhozott vádak: nacionalizmus, irredentizmus meg egy csomó más. Vádakat találni nyilván nem volt nehéz abban az időben, nem vacakoltak sokat.

Török-Illyés Orsolya
Fotó: Éder Vera

Elkezdted átrágni ezt a háromezer oldalt, amelyben voltak lehallgatott beszélgetések, telefonok, jelentések.

Valamint a Securitate műveleti tervei, összegző jelentései. Húsz évet ölelnek fel az anyagok. Változó intenzitással figyelték meg, attól függően, hogy mit akartak tőle, vagy akartak-e tőle épp’ valamit.

Először arra gondoltatok Hajdu Szabolccsal, hogy filmet készítetek belőle. A hangjáték kényszermegoldás volt?

Eleinte az sem volt egészen egyértelmű, hogy bármit kezdeni akarunk vele. Nekem személyesen volt fontos, hogy ezen átrágjam magam, miközben akadtak pillanatok, amikor éreztem, hogy ez jóval túlmutat egy személyes történeten. Dragomán György hívott el néhány éve egy nyilvános beszélgetésre, ahol felolvastam részleteket a szövegekből, és rögtön éreztem a közönség reakcióiból, hogy ez másoknak is érdekes és fontos lehet. Eleinte valóban filmben gondolkodtunk, ám az utóbbi időben nem pályáztunk a Filmalaphoz. A dossziékat az Ernelláék Farkaséknál előtt kaptam kézhez, utólag jöttünk rá, hogy abban a filmben is érezhető ennek az anyagnak a hatása. Annyira lenyűgözött bennünket a dialógusok hétköznapisága, és az, hogy lényegében egy lakásban játszódik az egész történet. Később, amikor az Ernelláék Farkaséknál filmváltozata elkészült, már éppen ezért nem volt kedvünk egy újabb, hasonló helyszínen játszódó sztorihoz. Ráadásul elbizonytalanított minket, hogy ebben a témában akadnak jó filmek, például az ugyancsak színházi közegben játszódó A mások élete, így nagyon megörültem, amikor Cseicsner Otília felhívta a figyelmem a Cserés Miklós rádiójáték pályázatra, mert valójában ez a tökéletes forma.

Részlet Illyés Kinga megfigyelési dossziéjából

Egyértelmű volt, hogy te játszod Theodorát?

Számomra igen.

Sokan megjegyezték, hogy hasonlít a hangod édesanyádéra.

Már gyerekkoromban is sokszor összetévesztették. A dossziéban is találtam olyan feljegyzést, hogy felvettem a telefont, és azt hitték, édesanyám beszél. Ez persze már a nyolcvanas évek vége felé történt. Az anyagok kézírással írt, román nyelvű szövegek.

Már amikor fordítottam, hallottam anyám hangsúlyait, magától ráállt a szám.

Ráadásul ezt a gesztust, hogy nyilvánosságra hozok egy ilyen személyes történetet, kizárólag én tehetem meg.

Másfél-kétéves időtartamot választottatok ki ebből a húsz évből. Miért éppen ezt?

Ez édesanyám életének egy nagyon intenzív időszaka, amelyre a hatóságok is erősen fókuszáltak. A magánéleti zűrzavarát akarták felhasználni ellene, hogy kompromittálják és beszervezzék.

Török-Illyés Orsolya, Hajdu Szabolcs és Hajdu Lujza a rádiójáték felvétele közben

Furcsa lehet ilyen módon megismerni a szüleinket, a bizalmas beszélgetéseiket… Ezeket a legtöbben soha nem tudjuk meg anyánkról-apánkról.

Valóban, az ember soha nem ismeri igazán a szüleit. Baráti beszélgetéseimben is felmerült a kérdés, hogy vajon lehet-e, szabad-e. Azt gondolom, hogy egészen más helyzetet teremt, hogy anyám már nem él. Ilyen értelemben nem volt bennem kétely,

pontosan tudom, hogy semmi kifogása nem lenne ellene, hogy a halála után mindezt megismertessük másokkal.

Merthogy ez egyben kortörténet is?

Igen, és ennek a jelentőségét ő is felismerte volna. Az Obiectiva Theodora sokkal többrétegű, mint egy színésznő magánéletének kitárgyalása.

Az anyagot feldolgoztátok. Ez most készen van?

Korábban felmerült egy előadás ötlete is, ám nem hiszem, hogy képes lennék lelkileg arra, hogy estéről estére végigéljem ezt a történetet. Gondolkodom azon, hogy szerkesztett változatban közreadjam a teljes anyagot, ám most egy kicsit félretettem a dolgot, mert ehhez segítségre és rengeteg szabadidőre lenne szükségem, és az éppen nincs.

A fotók és a hanganyag forrása: https://obiectivatheodora.blog.hu/

Nyitókép: Török-Illyés Orsolya, fotó: Béres Márton